SzavazásLegfrissebb
|
ÜgyfélkapcsolatokCímkék: VPOP, vám, elektronikus ügyintézésOlcsóbb és gyorsabb az elektronikus vámügyintézésJúnius közepe óta létezik egyablakos, elektronikus vámügyintézés Magyarországon, amitől az ügyintézés felgyorsulását és leegyszerűsödését várják, kisebb költségért. A magyar fejlesztés egyedi, sehol ennyi hatóságot nem hangoltak össze az uniós projektjében. Szántó Tamást, a a Pénzügyminisztérium Informatikai Szolgáltató Központ elnökhelyettesét kérdeztük az új rendszerről. Június közepére, közel két év alatt 2,4 milliárd forintnyi uniós támogatásból valósult meg az egyablakos vámügyintézési projekt, amiben kilenc hatóság vett részt. A projekt keretében az engedélyek kiadását segítő informatikai megoldások születtek, és az elektronikus ügyfélkapcsolat is lehetővé vált. Az egyablakos vámügyintézés lényege, hogy a vámeljáráshoz és áruforgalomhoz kapcsolódó tevékenységek most egy helyen elvégezhetők, hiszen a vámhatóság mostantól egyetlen központi hatóságként funkcionál.Szántó Tamás, a Pénzügyminisztérium Informatikai Szolgáltató Központ (PMISZK) elnökhelyettesének bevallása szerint az Európai Bizottság érvényes irányelveitől függetlenül is tervben volt már az ügyintézés korszerűsítése, aminek az unió kapcsolódó irányelvei egyébként is “elég széles mozgásteret engednek a közösség vámhatóságainak." Egyedi magyar megoldás Szántó elmondta, hogy a projekt lebonyolításának legidőigényesebb szakasza “az előkészítő szakasz volt, ami 2007. augusztusától 2008.04.10-ig, a támogatási döntésig tartott." A munkafolyamatok során “a legnagyobb problémát a nagy számú (tíz) közigazgatási szervezet munkájának összehangolása jelentette" - számolt be a nehézségekről. Mint megtudtuk, a magyar fejlesztésű rendszer egyedülálló, külföldön “ezt a rendszert, így, biztosan sehol" nem vezették be. ![]() Nem jelentenek többletköltséget az egyablakos vámügyintézés fenntartása Mivel az “unió iránymutatás miatt a tagországok egyablakos megoldásai jelentős mértékben eltérnek egymástól, a magyar megoldás is egy egyedi megoldás. Nincs tudomásunk arról, hogy létezik olyan rendszer, amelyet több közösségi vámigazgatás is használ. Viszont az egyedi megoldások képesek egymással kommunikálni" - magyarázta Szántó Tamás, majd hozzátette: “A magyar fejlesztés a hatóság-hatóság kapcsolat erősítésének szemszögéből közelítette meg az egyablakos együttműködést" - mutatott rá a fejlesztés egyediségére. A külföldi egyablakos megoldások tekintetében a PMISZK a szomszédos országok közül Ausztriában tud megvalósult projektről, ahol pozitívak a tapasztalatok. Gyorsabb, pontosabb, olcsóbb Az engedélyeket és igazolásokat változatlanul a jelenleg érvényes jogszabályok által kijelölt hatóságok végzik, de az engedélyek adatait elektronikusan bocsátják a Vám és Pénzügyőrség rendelkezésére, ahogy a szervezet is ebben a formában közli a hatóságokkal az engedélyek felhasználási adatait. Az előzetes ígéretek alapján az engedélyek elektronikus kezelésével a kapcsolódó ellenőrzési eljárások hatékonyabbak, a vámügyintézés információs folyamatai pedig gyorsabbak lehetnek. Ami az ügyfeleket illeti, számukra egyszerűbb, olcsóbb és komfortosabb lesz az ügyintézés, a hatóságok és a vámhatóság közötti információáramlás jelentősen felgyorsul, az információcsere pedig pontosabb lesz. “ A vámeljárás során az ügyfelet nem fogják különböző hatóságokhoz különböző engedélyek beszerzése miatt “küldözgetni". Azokat a hatóságok egymás között, elektronikusan intézik. Ezáltal válik olcsóbbá és rövidebbé az ügyintézés" - magyarázta az elnökhelyettes. Az export-import engedélyezési eljárás és az ehhez köthető egyéb hatósági eljárások korszerűbbé válnak az újonnan alkalmazott informatikai megoldások, nyilvántartó rendszerek és digitális kommunikáció által. Nagyobb forgalmat remélnek A nagyobb hatékonyság ellenére a hagyományos rendszerhez képest az egyablakos vámügyintézés fenntartási költségei nem jelentenek többletköltséget. “Az intézmények nagyrészt meglévő rendszereiket módosították, vagy fejlesztették tovább. Számottevő plusz költség nem fog felmerülni." - mondta Szántó. A korszerűsített rendszertől ha nem is ugrásszerű, de minimális forgalomnövekedést várnak: “Magyarországon évente közel egymillió vámkezelést végeznek. A rendszer beindulásával ezen forgalom megtartását, illetve minimális növekedését reméljük." A vámkezelések során keletkezett állami bevétel Magyarország 2004-es uniós csatlakozása óta az unió kasszájába folyik be, évente átlagosan nettó harmincötmilliárd forint. “A vámeljárások során a vám mellett számos más adót, díjat, köztartozást szed be a vámhatóság. Maga a vámbevétel évente körülbelül harmincötmilliárd forint, de az említett többi közteherrel együtt ez az összeg 2009-ben meghaladta a kétszázötvenmilliárd forintot." Szántó Tamást az egyablakos rendszer eddigi fogadtatásáról is kérdeztük, de a három hét benyomásait az eltelt idő rövidsége miatt nem kívánta összegezni. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy a kis- és középvállalkozóknak meghirdetett pályázatok 36 százalékát formai, hét százalékát pedig tartalmi hibák miatt utasították el?
Figula
Ifjabb Figula Mihály a befektetett munkának, egyedi borainak és az ismertségnek tudja be sikerét.
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

