SzavazásLegfrissebb
|
ÜgyfélkapcsolatokCímkék: szálloda, forgalom, turizmusKeveslik a vendégforgalmat a szállodákÉlénkült ugyan a kereslet a szállodai szolgáltatások iránt az idei főszezonban, az utazási irodák mégis gyengének érzik a nyári beutazó forgalmat. Kovács István, a Magyar Szállodaszövetség titkára elmondta, hogy bár élénkült a kereslet a fővárosban és vidéken is, a szállodák jövedelmezősége tovább romlott. A szakember szerint a forint gyenge árfolyama jelentősen megdrágította a kiutazást, ezért elképzelhető, hogy a korábban kiutazni vágyók inkább itthon töltik el nyaralásukat. Összességében így arra számítanak, hogy a tavalyinál több vendég fordul meg a magyarországi szállodákban.
Kovács szerint a probléma a szállodák jövedelmezősége körül van, hiszen hiába nő a vendégek száma, a hotelek kényszerűségből nagyon alacsony árakat alkalmaznak, s mintegy tíz százalékos bevétel-csökkenéssel számolnak. Drégely Ágnes, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének (MUISZ) alelnöke szerint elsősorban a Labdarúgó Világbajnokság miatt nem túl erős a beutazó forgalom az idei nyáron. Ezt tovább rontja, hogy az engedélyeztetési procedúra elhúzódása miatt a szervezők törölték a Red Bull Air Race gyorsasági műrepülő világbajnokság idei budapesti futamát a versenynaptárból. Hozzátette: ez érzékenyen érinti a budapesti forgalmat. A szakember szerint a szeptember ígéretesebb lehet. Éves szinten talán nem is lesz kevesebb a beutazók száma, mint tavaly - jegyezte meg. Mindkét szakember egyetértett azzal, hogy az elmúlt évben valamelyest megváltoztak a fogyasztói szokások. A potenciális utasok jellemzően az utolsó pillanatban foglalják le az utakat; az elmúlt időszakban az internetes foglalások aránya folyamatosan nő. A szakemberek szerint ezek azonban nem magyar specifikus változások, nagyjából az egész világon tapasztalhatóak. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legutóbbi adatai szerint a kereskedelmi szálláshelyeken a vendégek száma 1,5, a vendégéjszakák száma 2,5 százalékkal nőtt 2010 január-májusban az előző év azonos időszakához képest, ugyanakkor folyó áron két százalékkal csökkent a szálláshelyek árbevétele. Január-májusban szállodákban a vendégek száma 4,9 százalékkal, májusban 6,4 százalékkal nőtt az előző év hasonló időszakához képest. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy 120 millió forintos kaució, vagy ugyanekkora értékű bankgarancia szükséges a jövedéki engedélyhez?
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |


Kovács István, a Magyar Szállodaszövetség titkára elmondta, hogy bár élénkült a kereslet a fővárosban és vidéken is, a szállodák jövedelmezősége tovább romlott. A szakember szerint a forint gyenge árfolyama jelentősen megdrágította a kiutazást, ezért elképzelhető, hogy a korábban kiutazni vágyók inkább itthon töltik el nyaralásukat. Összességében így arra számítanak, hogy a tavalyinál több vendég fordul meg a magyarországi szállodákban.
Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

