SzavazásLegfrissebb
|
Vállalkozói VilágCímkék: agrár, KSH, termelőLassul az agrártermék-árak csökkenéseAlaposan lelassult a mezőgazdasági termelői árak csökkenése, az agrártermékek termelőiár-szintje 2010 májusában 0,6 százalékkal mérséklődött, míg áprilisban 5,7 százalék volt visszaesés az előző év azonos hónapjához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn. Májusában annak ellenére csökkent a növényi termékek árszintje, hogy a burgonya és a zöldségfélék termelői árai 11,1, illetve 13,6 százalékkal növekedtek. A zöldségfélék közül májusban a paradicsom ára csak kissé, 0,4 százalékkal maradt el a tavalyi ártól, miközben a fejes káposzta ára 13,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A gyümölcsfélék 21,8 százalékkal olcsóbbak voltak mint egy évvel azelőtt alapvetően a tárolt tavalyi étkezési alma áresése miatt. A gabonafélék termelői ára 0,9 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakához mérten. A kukorica felvásárlási ára január óta magasabb, mint a búzáé, a tonnánkénti különbség májusban már 2.010 forint volt. Az ipari növények májusi termelői ára 0,7 százalékkal csökkent az egy évvel azelőttihez képest, ezen belül az olajnövények ára 2,9 százalékkal volt alacsonyabb. ![]() A vágóállatok termelői ára 2010 ötödik hónapjában 6,3 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakához viszonyítva. Legnagyobb mértékben, 13,8 százalékkal a vágósertés ára esett vissza, a vágómarháé kisebb mértékben, 4,1 százalékkal csökkent. A vágóbaromfi ára ugyanakkor 0,9 százalékkal haladta meg a tavaly májusit. A vágóállatok termelői árának tizenkét havi csökkenése jelentősen lelassult áprilissal összehasonlítva alapvetően a tavalyi bázisadatok miatt. Így lehet az, hogy a vágósertés ára az előző havi - kilogrammonkénti kétszázhetvenegy forint - mélypont után kismértékű növekedést mutat, májusban az átlagár 281,3 forint volt. A KSH kimutatása szerint 2010 májusában az előző év azonos időszakához képest az állati termékek árai 11,2 százalékkal növekedtek, ezen belül az étkezési tyúktojás ára 5,2 százalékkal, a tej ára tizennégy százalékkal volt magasabb. 2010 január-májusában a zöldségfélék ára 12,1 százalékkal emelkedett, a gyümölcsféléké 9,3 százalékkal csökkent. A gabonafélék termelői átlagára 0,1 százalékkal nőtt, az ipari növények ára 0,6 százalékkal csökkent az előző év első öt hónapjához viszonyítva. A vágóállatok termelői ára 5,5 százalékkal alacsonyabb volt, ugyanakkor az állati termékek árai 4,8 százalékkal növekedtek 2009 azonos időszakához képest. 2010 áprilisában az agrártermékek termelőiár-szintje 5,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, ezen belül a növényi termékek árszínvonala hat, az élő állatok és állati termékeké 5,3 százalékkal esett vissza. Az agrártermékek termelőiár-szintje 2009. májusában 21,5 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Ezen belül a növényi termékek árszínvonala 26,8 százalékkal, az élő állatoké és állati termékeké 4,3 százalékkal esett vissza. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy vezető beosztású EU-tisztségviselők egy hétig különböző cégeknél töltik le napi munkaidejüket, hogy testközelből megismerjék a kis- és középvállalkozások hétköznapjait?
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

