SzavazásLegfrissebb
|
MunkaügyCímkék: agrár, cukor, Kaposvár, fejlesztésKészül a szezonra az egyetlen magyar cukorgyárAz ország ma már egyetlen működő cukorgyárában, Kaposváron több mint hatszázötvenmillió forint értékű fejlesztéssel, felújítással készülnek az idei cukorrépa feldolgozó kampányra. Hájos László, az Magyar Cukor Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese elmondta: a szeptember eleji kampánykezdésre minden munkával elkészülnek. A naponta mintegy háromszáz teherautónyi alapanyag az idén már több "répabevezető" kapun érkezik a gyárba, ezzel tehermentesítik a belváros utcáit. Emellett új vízhűtő tornyokkal és új cukorrépa-ürítő rendszerrel készülnek a 117. kampányra, amelynek során naponta nyolcezer tonna répát dolgoznak fel. Folytatják a korábban hulladékként kezelt répaszeletek hasznosításán alapuló, a gyár energiaköltségeit mérséklő biogáz programot, amelynek köszönhetően az idén már a korábbinál szűrtebb víz kerül a szennyvíztisztítóba.![]() A kampány alatt háromszáz teherautónyi cukorrépa érkezik Kaposvárra naponta Hájos László arról is beszámolt, hogy az idén várhatóan jóval több alapanyagot dolgoznak fel a kaposvári gyárban, mint az előző évben, köszönhetően a feldolgozást gyorsító korszerűsítéseknek. A feldolgozási idény azonban a tervek szerint most is száztíz napig tart majd. Tavaly csaknem hétszáznegyvenezer tonna cukorrépából közel száztízezer tonna cukrot nyertek, míg ebben az évben nyolcszázezer tonna alapanyaggal számolnak, amelyből mintegy százhúszezer tonna cukrot állítanak elő - mondta a vezérigazgató-helyettes. A kampány idején száz idénymunkást is alkalmaznak, így összességében háromszázan vesznek majd részt a cukorrépa feldolgozásában. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy Hódmezővásárhelyen a Vállalkozásfejlesztési és Tanácsadó Központ 2006-ban rendezte meg első alkalommal a helyi termékek vásárát.
Van Gogh
10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

