Vállalkozói negyed kezdőlap

Szavazás

Twitter

Az ellenállhatatlan webszövegek titkai

Legfrissebb


Munkaügy

Címkék: munkahely, egyszerűsített foglalkoztatás, adminisztráció, változás

2010.07.07 10:21:00 - Teol

Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Augusztustól ismét változik az egyszerűsített foglalkoztatás

Augusztus elsejétől ismét változik az egyszerűsített foglalkoztatás szabályozása. Utoljára áprilisban volt ezen a területen újítás, ami a szakemberek szerint csak fokozta a zűrzavart.

"Először elmentem a munkaügyi központba, onnan tovább küldtek az adóhivatalba, de ott sem igazán tudták, hogy milyen nyomtatványt kell kitöltenem, illetve hogyan kell bejelentkeztetni a munkásokat" - mesélte egy szekszárdi gazdálkodó, aki két alkalmi dolgozót szerettet volna felvenni a zöldmunkák elvégzésére a szőlészetébe. "Kétszer is visszamentünk, mire végre megoldották a problémánkat. Tudom, hogy a jelenlegi rendszert eltörlik, de ha ellenőrzést kapunk, akkor erre nem hivatkozhatunk" - tette hozzá.

A jelenlegi előírás szerint az adóhivatalnál be kell jelentkeznie a munkavállalónak, majd ezt követően telefonon (a 185-ös számot kell hívni), vagy elektronikus úton naponta be kell diktálnia a munkaadónak a munkavállalók adatait (TAJ számát és adóazonosító jelét is). Növénytermesztésnél - ide tartozik a zöldmunka, gyümölcsszedés is - kicsit más a helyzet, itt naponta kell jelenléti ívet vezetni (ezt a nyomtatvány boltban lehet venni), amit naponta kétszer (kezdéskor és végzéskor) alá kell írnia a munkavállalónak. Az adóhivatlanak elektronikus úton, a következő hónap 12-ig kell lejelenteni, hogy melyik nap, kik, hol és mit dolgoztak.

kisalfold.hu - Fotó: Schmidt Andrea
Visszasírják a kis könyves rendszert a munkaadók

Az április 1-én életbe lépett új szabályozásnál még a korábbi rendszer is jobb volt. Égető szükség van a módosítására, ám nem szerencsés, hogy erre csak augusztus 1-vel kerül sor. Nagyjából így foglalható össze a megkérdezett szakemberek véleménye az egyszerűsített foglalkoztatással kapcsolatos törvények várható változtatásáról. A mezőgazdasági vállalkozók szerint gondot okozhat, hogy az átállásra éppen az idénymunkák kellős közepén kerül sor.

"Több lett a közteher és a járulék az alkalmi foglalkoztatásnál" - mondta egy bátaszéki építési vállalkozó. "Ott tartunk, hogy visszasírjuk a kiskönyveket. Nem merjük megkockáztatni azt, hogy nem jelentjük be a dolgozót, mert alig telik el hét, hogy ne kapnánk ellenőrzést." Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség tapasztalata szerint az április 1-el hatályba lépett szabályok betartása sok gondot okoz a munkáltatóknak.

Az utóbbi két hónapban ellenőrzött több mint háromszáz munkáltató kétharmadánál találtak szabálytalanságot: elmaradt a bejelentés és a jelenléti ívet sem vezették. A jelenlegi szabályozás szerint ugyanis a négy napnál rövidebb foglalkoztatásnál elegendő a jelenléti ívek vezetése, írott munkaszerződésre nincs szükség.

Az augusztus 1-től várható új rendelkezések a mezőgazdaság, az idegenforgalom és az alkalmi munkák terén hoznak változásokat. A lényeg: a közteher mértéke az előbbi két területen napi ötszáz, az alkalmi munkáknál pedig ezer forint lesz, függetlenül a bér mértékétől. Az egyszerűsített foglalkoztatás bejelentéséhez először a munkáltatónak kell regisztráltatnia magát az Ügyfélkapun, ezután pedig telefonon, vagy e-mailen jelentheti be a jogviszonyt. Fontos változás, az új törvény nem foglalkozik a háztartásban végzett alkalmi munka végzésével, ez adómentessé válna.

Egyszerűsített foglalkoztatás változás előtt és után

Jelenleg:
- alkalmi munka: 1 éven belül maximum 90 napig tartó jogviszony
- idényjellegű mezőgazdasági munka: 1 éven belül maximum 31 nap jogviszony (közteher mértéke: harminc százalék)
- idényjellegű növénytermesztési és idegenforgalmi munka (harminc százalék)

2010. augusztus 1-től:
- mezőgazdaság, 1 éven belül maximum 120 nap jogviszony (napi ötszáz forint a közteher, a nyugellátás alapja 1370 forint)
- alkalmi munkák (közteher: napi 1000 forint)
- idegenforgalom, 1 éven belül maximum 120 nap jogviszony (közteher: ötszáz forint, a nyugellátás alapja 2740 forint

Mondja el a véleményét Ön is!

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kérdezze szakértőinket!

Dr. Egerszegi TamásDr. Egerszegi Tamás

Egerszegi Ügyvédi Iroda
ügyvéd, vezető

Lukász Helga, Szombati OrsolyaLukász Helga, Szombati Orsolya

Profonte Management Akadémia
értékesítés, ügyfélkezelés

Balogh-Celebrini TivadarBalogh-Celebrini Tivadar

emtrek Kft.
cégfejlesztési konzulens, coach

Török AntalTörök Antal

iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator

Dr. Badacsonyi TamásDr. Badacsonyi Tamás

pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető


Online tanfolyam


Keresés

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Hírlevél

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!

Tudta-e Ön?

akár tízmillió forint bírságot is fizethet az, aki a munkavédelmi előírásokat nem tartja be?
Torony Torony Hosszú távú hasznosításra bérbe adnak tizenöt világítótornyot Szardínia tengerpartja...

Címketár

vállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179)

CÍMKETÁR »