SzavazásLegfrissebb
|
MunkaügyCímkék: cafeteria, adó,Mindkét szülőnek járhat iskolakezdési támogatásAz iskolakezdési támogatás igen népszerű béren kívüli juttatási elem, amellett is, hogy 2010-ben huszonöt százalékos adóval adhatják a munkáltatók dolgozóiknak? Vajon tényleg csak a szülők kaphatják? A szakmai képzésre 13. 14. osztályába beiratkozó diák után is ki lehet adni? Egyáltalán, miért beszélünk erről már most? Ki kaphat iskolakezdési támogatást?Ezt a juttatást munkáltató adhatja munkavállalójának illetve a társas vállalkozás is a személyesen közreműködő tagjának. Iskolakezdési támogatást a családi pótlékra jogosult szülő, vagy a vele egy háztartásban élő házastársa kaphatja. Tehát a törvény szerint meghatározott jogosultak nem feltétlenül a vér szerinti szülők. A jogosultság alapjául szolgáló gyermek után akár mindkét szülő is kaphat a munkáltatójától maximum 22.050-22.050 Ft iskolakezdési támogatást. ![]() Hatvan nappal az iskola kezdés előtt már felhasználható a juttatás Feltétel még, hogy a jogosultság alapjául szolgáló gyermek az adott év tanévkezdésekor közoktatásban vegyen részt. Leegyszerűsítve ez nálunk általános-, és középiskolai tanulót jelent. Látható, hogy nem zárul le feltétlenül ez a jogosultság az érettségivel, ha a tanulói jogviszony továbbra is fennáll, és a gyermek még nem nőtte ki a családi pótlékra való jogosultság korhatárát. A személyi jövedelemadóról szóló törvény 71. paragrafusa szerint munkáltatóként a fenti feltételekről a munkavállaló nyilatkozata alapján meg kell bizonyosodnunk, hogy kedvezményes, huszonöt százalékos adózással tudjuk kiadni ezt a juttatást. De hol van még az iskolakezdés? Éppen hogy elkezdődött a nyári szünet, de ennek ellenére igenis aktuális már most erről a juttatásformáról beszélnünk. Ugyanis az iskolakezdési támogatást a tanévkezdés megelőző, illetve azt követő hatvan napon belül lehet kiadni. Így most júliusban akár már törvényesen vásárolhatunk is vele, a szülők pedig sokkal szívesebben fogadják nyáron, mint szeptember közepén, mikorra már az őszi ruhatárat is be kellett szerezni. Fata László Cafeteria net vezető tanácsadó Mondja el a véleményét Ön is!Hozzászólások - 29 hozzászólás
Benkóné Juhász Veronika 2010. szeptember 03. péntek, 16:15 Három gyermekem van de már "csak" kettőt nevelek.Ikrek,most kezdték az első osztályt.Gondolom nem kell részleteznem, hogy hajmeresztő költséget jelent.Mivel közalkalmazott vagyok (24 éve)gondoltam én "kis naív",hogy kérek iskolakezdési támogatást a munkáltatómtól.Közölték velem ,hogy nincs rá keret!!!A nagy lányomra aki 15 évig tanult egyszer kaptam támogatást és most amikor igazán szükségem lenne rá nem kaptam semmit!Sajnos nem igazán tudom a lehetőségeimet,hogy ebben az esetben mit lehet tenni?Aki tudja a választ kérem segitsen.Köszönöm Péter 2010. augusztus 19. csütörtök, 13:22 Az iskolakezdési támogatást munkaviszonyban állók kérhetik, munkáltatójukon keresztül, de ez nem segély. Segényt az önkormányzat tud adni, amennyiben helyi rendeletében ezt szabályozta, és a költségvetése megengedi. Hessel Adrienn 2010. augusztus 12. csütörtök, 10:18 Érdeklődnék olyan ügyben, hogy özvegy vagyok 4 árva gyerekem van, azt szeretném megtudni hogy nekem jár e az beiskolázási segély?Sürgős lenne! Köszönettel Pichler Erika 2010. augusztus 04. szerda, 09:13 Nekem csak annyi lenne a hozzászólásom, hogy egy vállalkozónál dolgozom, sajnos iskoláztatási támogatást nem kaphatok. Holott elváltként egyedül nevelem 2 iskolás fiamat, semmiféle ingyenes dologra (tankönyv, étkezés..) nem vagyok jogosult. Tekintettel arra, hogy "csak" 2 gyerekem van. A fizetésem igaz nem minimálbér de csak nettó 76.000,-Ft. Rezsim illetve egyéb kiadásaim nekem is vannak, mégsem vagyok illetve vagyunk a fiukkal semmire sem jogosultak. Egy 3 gyermekes családban 1 felnőttre képletesen 1,5 gyerek jut, nálam 1 főre 2 gyerek mégse jár semmi!! Hol itt az igazság? Na ezt magyarázza el nekem valaki. Rendes adófizető dolgozó nő vagyok, aki még azt sem engedheti meg magának, hogy ha beteg akkor elmenjen táppénzre mert ugyebár a főnők ezt nem jó szemmel nézi. Üdv. Erika Bán Zsoltné 2010. augusztus 03. kedd, 15:47 Nekem van munkahelyem és másodállásban van egy válallkozásom.A munkahelyem nem ad suli csekket.Hogy tudnám beszerezni a válallkozásomon keresztül.Nekem kettő gyermekem van.Köszönöm válaszá.Üdv Bánné Brigitta 2010. augusztus 03. kedd, 14:20 Én a tankönyvekhez szeretnék hozzászólni. Ingyen kapják a 3 vagy többgyerekesek és a rendszeres gyermekellátási segélyben részesülök. MI nem vagyunk egyikre sem jogosultak mivel csak 2 gyermek van és "sok " a jövedelmünk. Ne azt nézzék mi jön be mi marad ha kifizetjük a számláka és az otp. Persze ha soknak lehet mondani egy 4 fős család 150 000 ft os összjövedelmét. A javaslatom az 1 gyermek 5000 ft/ év, 2 gyermek 10 000 stb így tovább. Aztán mindenki eldőnti hányat szertne. Mi egy vagy kétgyermekes családok többet fizetünk ki nézzetek utánna csak!A többgyerekesek magasabb családi pótlékot kapnak, ingyen kapják a tankönyvet, ingyen étkeznek ja és kapnak évete pénzt is!Minden gyermek legyen eggyenlő az állam szemében majd minden ember annyit vállal amelynit akar.Na mit tudok én tenni akkor iskolakezésnnél???????Az önkormányzatok nem tudnak adni mivel vagy nincs vagy meghaladjuk az előírt összeget!!!!Segítsetek ha tudtok!! Zwick Erika 2010. augusztus 03. kedd, 14:07 Elvált szülő vagyok gyermekemet egyedül nevelem az lenne a kérdésem hogy az édesapa miért nem igényelheti a beiskolázási támogatást?Rendesen fizet gy.tartást is!A kapcsolódó cikkekben még a nem vér szerinti (nevelő)szülő is igényelheti ha egy háztartásban élnek! Anna 2010. augusztus 03. kedd, 10:38 Elvált szülők gyermeke is kaphat? Pl. anyánál vannak a gyerekek elhelyezve bírósági határozattal, de apa kérheti a munkahelyéről? Köszönöm válaszát: Anna Gergő Tünde 2010. július 30. péntek, 17:10 A lányom szakmai képzés után a technikumot el szeretné végezni ekkor is jár neki a beiskolázási támogatás? Most 20 éves. Válaszát előre is köszönöm: Gergő Tünde Pintér Józsefné 2010. július 29. csütörtök, 10:45 A fiam munkáltatója idáig nem élt a beiskolázási lehetőséggel, mint ebben az évben. Hétfőn , aug. 2.-án le is jár a jelentkezési lehetőség. Ezért megkérem önöket, hogy ha lehet ma vagy holnap szíveskedjenek válaszolni a kérdésemre: fiam elvált szülő, gyermektartást fizet, de azontúl is segíti az unokámat / 15 éves/. Jár-e neki beiskolázási támogatás? Köszönettel: Mária Kovács Margó 2010. július 26. hétfő, 07:37 Elvál fiamnak két iskolás korú gyermeke van, nem élnek együtt, de maximálisan gondoskodik róluk. Ahhoz "joga" van, hogy gyerektartást fizessen, de a munkáltató nem ad iskolakezdési támogatást, mondván nem felel meg a törvényi feltételeknek, mert nem közös háztartásban él velük. Volt feleségének nincs állandó munkahelye, emiatt nagyon szegények, tele adóssággal.Miért nem kaphat az apa iskolakezdést, hiszen ezzel támogathatná őket? Nem kellene a törvényen változtatni? Széles Rolandné 2010. július 21. szerda, 15:27 Azt szeretném megtudni hogy kihez fordulhatnék segítségért,mert már egy éve munkanélküli vagyok és egyedülálló szülő itt a beiskolázás de nem tudom hogy miből vegyek meg mindent amire szükség lenne.A hivatalban érdeklődtem hogy lehet-e beiskolázási támogatást kérni azt válaszolták hogy csak a munkahely ad olyat.Kérném önöket ha van valamilyen lehetőség írják meg nekem lőre is köszönö9m. jankó lászlóné 2010. július 20. kedd, 13:53 erről a témáról kérhetnék-e bővebb felviágosítást e-mail-re fontos lenne hogy lehet ezt igényelni mert fontos lenne nagy szükségét venném válaszukat előre is köszönöm Gitta 2010. július 15. csütörtök, 15:38 Én egy viszonylag nagy cégnél dolgozom majdnem 4 éve. Még egyszersem kaptam isk.kezd.támogatást. 2 gyermekem van, akikre augusztusban nagyon sokat kell költeni, hogy elindulhassanak az iskolába. Miért van az, ha semmilyen költséggel nem jár a cégnek ez a támogatás mégsem veszi igénybe? Hogyan lehetne elérni, hogy kapjak? Miért nem kapnak valami tájékoztatást a cégek a lehetőségről? Igazságtalannak tartom, hogy mi nem kapunk. Miért a munkahelynek kell adnia? Miért nem lehet igényelni valahol? Köszönöm. Andi 2010. július 15. csütörtök, 12:55 Az iskolakezdési támogatás az ADHATÓ béren kívüli juttatás(alapvetően a béren kívüli dolgok opcionálisak,azaz adhatóak,de nem kötelező).Az én cégemnél is van,év elején kell leadni ki mire igényelné az adott összeget. Tehát aki nyugdíjas,munkanélküli.....azok senkitől nem tudják igényelni. Zsuzsanna,nálunk anno(mikor a férjem csak élettársam volt) nem igényelhette a lányom után(ő az első házasságomból van).Most már kaphatja,mert idő közben összeházasodtunk.Szerintem most sem,mert a törvényben azt írja,hogy " vele egy háztartásban élő házastársa".De egy érdeklődést megér. Rizmayerné Mészáros Imelda 2010. július 15. csütörtök, 11:18 Én (56 évesen) évek őta rokkantnyugdijas vagyok. Férjem 69 éves nyugdijas. Kislányom 17 éves középiskolás. Szeretném megkérdezni, hol és hogyan lehet nekünk igényelni iskolatámogatási hozzájárulást. A nyugdíjunk:(43.800,- Ft,37.090,- Ft) Összesen: 80.890,-Ft. Válaszukat nagyon köszönöm. Üdv. Rné Bagi Zsuzsanna 2010. július 15. csütörtök, 07:45 Élettársam van,bár sajnos még folyik a válópere,szóval nős.Azóta született egy közös gyermekünk aki 7hónapos.Nekem viszont van két iskolás korú gyermekem.Kérdésem az lenne a párom igényelhet e rá a munkahelyéről /katona/ beiskolázási segélyt,mivel ide van bejelentve hozzánk,ő a nevelőapjuk úgymond!Válaszát előre is köszönöm!Zsu! kridzta 2010. július 08. csütörtök, 16:10 azt nem értem, hogy ovódás korú gyermek nem miért nem jár az ikolakezdési pedig őt kell öltőztetni stb. Kenderes Erika 2010. július 08. csütörtök, 10:18 Egyedül nevelek 4 gyermeket, ebből 3 iskolás. Özvegy vagyok, jelenleg GYET-en. Nekem miért nem jár támogatás? Az üdülési csekk sem, tehát akkor az éppen rászolók maradnak ki a támogatási rendszerből. Zoltán 2010. július 08. csütörtök, 09:57 Rokkant nyugdíjasként igényelhetek támogatást én is?? Fiam okt. lesz 18éves, de most volt 10-es. Ki a munkáltatom?? Állam vagy nyugdíjfolyósító??? Ellátás azt kapok tehát valószínűleg van munkáltatom!! Monostori János 2010. július 08. csütörtök, 09:46 A nyugdijjal rendelkező miért nem kaphat vagy ha igen hol kell kérvényezni az iskolatámogatást. Mónika 2010. július 08. csütörtök, 07:41 Üdvözlöm!Az a kérdésem lenne,hogy veszélyeztetett terhesként betegállományban vagyok,és hogy jár-e beiskolázási utalvány.Vagy,hogy hol lehet igényelni.3 iskolás gyermekem van.Előre is köszönöm a válaszukat. csaba 2010. július 08. csütörtök, 07:06 Az isk.kezdési utalványt a munkáltató adja.Tudomásom szerint az államkincstártól meg hasonló szervektől nem lehet igényelni.Jó magam egy nagy cégnél dolgozom és év elején kaptuk meg a béren kívüli juttatást (idén 350-ezer)és ebből lehetett lekötni hogy ki mit szeretne kérni az idén.Van vagy 10-12 elem amit lehet kérni pl:internet hozzá járulás,meleg étk.ut,isk kezdési ut.,egészség pénztár,nyugdíj pénztár stb.Ez egy nagyon jó dolog nem is tudom hogy ezek nélkül hogy oldanám meg a beiskolázást.Sajnálom azokat akiknek a munkáltatója nem vagy csak kis mértékben segíti a munkavállalókat de ez törvény adta joga neki. Faragó Gertrúd 2010. július 07. szerda, 21:55 Én csak azt szeretném kérdezni, hogy iskolakezdési támogatást lehet igényelni? Mert én úgy tudtam, hogy ezt kizárólag a munkáltató adhatja. Eddig még én a kaposvári kórháztól nem kaptam! Sőt itt nincs étkezéi csekk - csak kedvezményes 400 ft-os ebéd, amit jó érzésű ember nem igen eszik meg, nincs üdülési csekk, nincs egészségpénztári tagság, de még karácsonykor 1 szem szaloncukor sem!!! A választ előre is köszönöm! Gerti Tóth Zoltánné 2010. július 07. szerda, 20:03 Üdv! Nekem az lenne a kérdésem az iskolakezdési csekkel kapcsolatban,hogy az mennyire törvényes,ha a munkaadóm olyan feltételhez köti ezt a támogatást,hogy legalább két éve ott kell dolgozzam nála.ha ez az idő megvan akkor minden gond nélkül adja igaz csak 6-7 ezer forint közötti összeget ad.Válaszukat előre is köszönöm . Tóthné Sobri József 2010. július 07. szerda, 15:26 Azt hiszem félreértitek a cikket. Az iskolakezdési támogatást a munkáltató adhatja, mint béren kívüli juttatást, akár csak az ÜCS-t, a melegétkezési jegyet meg az ehhez hasonlókat. Ebből kiindulva nyugdíjasnak és munkanélkülinek - mivel nincs munkáltatója - nem ad senki iskolakezdésit. Akinek van munkaadója - tehát állása - ő sem biztos, hogy kap. Ez a MUNKÁLTATÓTÓL függ. Nekem van munkáltatóm, de semmi béren kívüli juttatást nem ád. jenei csabáné 2010. július 07. szerda, 15:12 Kérdezni szeretném hogy főállású anya vagyok akkor én is kaphatok a Magyar Államkincstártöl iskola kezdési támogatást?ha igen hol kell igényelni? köszönöm. Anya 2010. július 07. szerda, 14:10 A fiam most lesz 9. osztályos, középiskolában. Én ápr. 01-től munkanélküli vagyok, a férjem pedagógus. /Én is pedagógus voltam./ Kaphatunk-e iskolakezdési támogatást, ha igen, hol kell igényelni? Köszönöm! Temesi Gábor 2010. július 07. szerda, 13:06 Kérdésem, a következő lenne: Kisfiam, 8. osztályos tanuló lesz szeptembertől. Kaphatunk-e, iskitől iskolakezdési támogatást, ha én nyugdíjas vegyok, feleségem, meg munkanélküli? Köszönettel: Temesi Gábor |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy az új uniós tagállamok közül a legtöbbet az észtek, a magyarok, a lettek és a lengyelek dolgoznak, éves szinten 1840 órát?
Van Gogh
10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

