Vállalkozói negyed kezdőlap

Szavazás

Twitter

Az ellenállhatatlan webszövegek titkai

Legfrissebb


Finanszírozás

Címkék: kkv, finanszírozás, pályázat, kamara

2010.06.17 17:31:00 - MTI

Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Parragh: át kell csoportosítani az uniós forrásokat

Az uniós források átcsoportosítását szorgalmazza Parragh László. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint hibás célokra költik el ezt a pénzt, mert Magyarország felzárkózó országként egy fejlett ország logikáját használta.

Parragh László egy csütörtökön Salgótarjánban tartott gazdasági fórumon azt mondta: "minden díszteret felújítottunk, csak az önkormányzatoknak pénzük nem lesz arra, hogy kicseréljék az izzót a díszvilágításban". "A gazdaság dinamizálását nem tudtuk elérni ezekkel a pénzekkel" - tette hozzá. Példaként említette, hogy a komáromi várat közel négymilliárd forintért újítják fel. A kamarai elnök szerint ebből az összegből a helyi vállalkozóknak kellett volna inkább pénzt adni fröccsöntőgépre, hogy tudjanak beszállítani a Suzukinak és a Nokiának.

Parragh László az uniós források túl komplikált feltételrendszerén is változtatna. Bírálta, hogy csak az Új Magyarország Fejlesztési Tervben (ÚMFT) hétszáztíz féle kifizetési jogcím van, és "olyan önjáró intézményrendszer alakult ki, amely állam az államban". Közölte: az ÚMFT végrehajtásában tizenöt közreműködő szervezet van negyvennégy irodával, míg az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program végrehajtásában háromszázhat iroda vesz részt. A tranzakciós költség, vagyis az a pénz, ami elmegy a pénz szétosztására, huszonöt-harminc százalék körül van - mondta.

MTI
Az uniós források túl komplikált feltételrendszerén is változtatni kell

A kamarai vezető szólt az átlátható pályázatok szükségességéről is. Mint mondta, a pályázatok számát csökkenteni kell, "és ha lehet, akkor alanyi jogon kell hozzájutni, tehát nem bizottságnak kell eldönteni, hogy valaki megkapja-e a pénzt, hanem ha a feltételeknek megfelel, akkor meg kell kapnia". A kamara sok javaslatot tett már le az adórendszer átalakítására is, az adó- és járulékrendszer teljes átalakítását javasolják - mondta Parragh László. Hozzátette: megfelelőnek tartják a miniszterelnök 29 pontját, mert azt gondolják, hogy az helyes irányba való elmozdulás.

Parragh arra is kitért, sokan kérdezik, mit várnak az új kormánytól. Válasza szerint ugyanazt, amit a régitől, "csak azt várjuk, hogy meg is csinálja". Hangsúlyozta: a kamarának tíz éve ugyanazok az elvárásai, így többek közt az adó és a bürokrácia csökkentése, a korrupció visszaszorítása, az állami vállalatok rendbetétele, vagy az, hogy Magyarország közeledjen az unióhoz, ne pedig távolodjon tőle.

Mondja el a véleményét Ön is!

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kérdezze szakértőinket!

Dr. Egerszegi TamásDr. Egerszegi Tamás

Egerszegi Ügyvédi Iroda
ügyvéd, vezető

Lukász Helga, Szombati OrsolyaLukász Helga, Szombati Orsolya

Profonte Management Akadémia
értékesítés, ügyfélkezelés

Balogh-Celebrini TivadarBalogh-Celebrini Tivadar

emtrek Kft.
cégfejlesztési konzulens, coach

Török AntalTörök Antal

iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator

Dr. Badacsonyi TamásDr. Badacsonyi Tamás

pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető


Online tanfolyam


Keresés

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Hírlevél

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!

Tudta-e Ön?

hogy a magyar kkv-k termelik a hozzáadott érték mintegy 40 százalékát és a foglalkoztatottság 60 százalékát?
Torony Torony Hosszú távú hasznosításra bérbe adnak tizenöt világítótornyot Szardínia tengerpartja...

Címketár

vállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179)

CÍMKETÁR »