SzavazásLegfrissebb
|
CégautóCímkék: innováció, környezetvédelem, közlekedésSorozat gyártás előtt a magyar villanyautó2008-ban egy hazai, elektromos autókat fejlesztő vállalkozás a beszűkült magyar források miatt a szomszédban, Ausztriában telepedett le. A Bontino Caffo névre keresztelt elektromos autó gyártója, a BRIXXON Electric MotorCars Ltd. további fejlesztéseit saját erőből, de a kinti kapcsolatrendszer kiépítésével folytatta. Idén januárban már Bulgáriában is megalakult a cég képviselete, most pedig elektromos bérautó hálózat kialakítását tervezi szerte a világban. A fejlesztés 2008 óta gőzerővel zajlik; az autó energiaellátását egy magyar fejlesztésű, százötven kilogrammos akkumulátor egység biztosítja. A töltés 220V-os konnektorból mindössze negyven percig tart, és százharminc-százhatvan kilométernyi autózást biztosít. A prototípusokhoz képest jelentősen változott a hajtástechnika: az új 15 Kw-os DC Sepex motor 5+1 sebességes sebességváltót kapott, így az autó maximális sebessége immár 130 km/h. A cég tulajdonosától tudjuk, hogy a projekt már sorozatgyártás előtti állapotban van.Horváth Sándor László korábbi nyilatkozataiban mindig kiemelte: annak ellenére, hogy a villanyautó bizonyos elemei a szomszédban, Ausztriában készülnének, ragaszkodik ahhoz, hogy az összeszerelő üzem Magyarországon, Vas megyében legyen. Kérdésünkre, hogy lesz-e gyár Vas megyében keserűen válaszol: "Az első száz darab Bontino Caffo karosszériája még Magyarországon, kompozit (üvegszál-poliészter) technológiával készül, az autókhoz való szélvédő- és könnyűfém felni készlet már Ausztriában van. Folyamatos technológiafejlesztéssel minél előbb szeretnénk átállni az igazi tömeggyártási technológiára, ez érinti mind a karosszéria, mind pedig az alváz területet. Az alvázak az osztrák Lebringben készülnek." Viszont a tömeggyártást már nem Magyarországon képzeli a Brixxon. Az első széria kifutása után, várhatóan októberben a gyártás egy másik uniós tagországba, várhatóan Lengyelországba - esetleg Kelet-Németországba költözik, ahol a munkabérek nagyon alacsonyak, s nagy a munkanélküliség. Igaz, az adók magasabbnak tűnnek, ám minden költség száz százalékban elszámolható. ![]() Sokoldalú felhasználhatóság - zéró emissziós mentőautó "Magyarországon életveszélyes becsületesen vállalkozni. A politika "nem az egyenes utat" járja, nyolc év alatt csak rosszabb lett a helyzet. A döntések nem racionális alapon, hanem politikai vagy "baráti" szinteken, az ország érdekének mellőzésével történtek. A forint folyamatos volatilitása, a magas üzemanyagárak és adók, a rengeteg egyéb költség, illetve a kiszámíthatatlan gazdaságpolitika miatt ma Magyarországon meg kell fontolni minden lépést, legfőképpen gyártóbázis létrehozását. A hatalomnak le kellene ülnie azokkal, akik munkát tudnának adni, akik innovatív tevékenységet folytatnak, pláne, ha az a környezetvédelem területén van" - indokolja döntését Horváth Sándor László. A környezetvédelem az elsődleges szempont a cég számára, így először nem a lakossági, hanem a vállalati ügyfeleket célozzák meg. "Alapvetően a turizmusra, a belsővárosi forgalom kiváltására, új lakóparkok, ökovárosok, luxus szigetek zéró emissziós közlekedésének megszervezésében és kiépítésében kívánunk tevékenykedni. Ebbe tartozik az elektromos bérautó hálózat kiépítése is. Ezt azt jelenti, hogy a személyszállításban 2015-ig biztosan nem fogunk részt venni, ilyen autókat nem fogunk tervezni vagy építeni. ![]() Egy töltéssel százharminc kilométert tesz meg A Bonito Caffo jelenleg rendkívül sokoldalú cégautó: alkalmas postai, kisáru, vagy élelmiszerszállításra, de akár mentőnek vagy szervízautónak is. "Elkészítettük azt a hajtástechnikát, amellyel akár autópályán is haladhatunk autóinkkal, ezekből készül majd a Közel-Keletre is, afrikai országokba is 2-4-6-8-10 személyes, nagy teljesítményű elektromos turistaautó vagy busz. Szerződéskötés előtt állunk egy nemzetközi céggel is, ami számos országban rendelkezik érdekeltséggel hotelekben és utazási irodákban. A cég valamennyi külföldi fióktelepén építteti ki velünk elektromos bérautó hálózatát." Hozzáteszi: az első elektromos bérautó hálózat Ausztriában év végéig megvalósul. A társaság nem csak magát az autót, hanem úgynevezett elektromos autó csomagot kínál majd, azaz a villanyautót, a töltőoszlopot, igény szerint töltőállomást bioétteremmel, és egyéb, környezettudatos kiegészítőkkel. Ezt az évet az alapok lerakásának szenteli a Brixxon, de a jövőre már tizenötezer, 2012-re ötvenezer, 2013-tól pedig évi százezer autóval számolnak a cégnél. A titok, abban a moduláris összeszerelő rendszerben rejlik, amire már a kezdetekben alapozták a gyártást. A karosszéria, az alváz és valamennyi részegység már úgy érkezik a központi raktárba, hogy a dolgozónak, a gyárban csak össze kell illesztenie az elemeket, mint ha Legózna. "A cél, hogy egy ember egy óra alatt összerakjon egy autót, a nullától a kész állapotig. Azaz nem gépek tömkelegét használjuk, hanem az emberi leleményességet." Horváth Sándor László bíztatónak értékeli az előjeleket, de a fent felsorolt gyártási mutatókhoz nyugodt tervezés, fejlesztés és gyártás szükséges. "A szükséges tőke külföldi befektetőink jóvoltából a rendelkezésünkre áll. A tervünk nagyon gonosz és reális, nem a személyszállításban van a jövő, ezért ezt ráhagyjuk a nagy autógyárakra." Hozzáteszi: az utóbbi időben több magyar állampolgár is jelezte befektetési szándékát a cégbe. A Brixxon távoli terve a nagy hatótávolságú (ezer kilométer) elektromos autó, azaz egy új akkutechnika kifejlesztése. Ezzel a cégvezető bevallása szerint már rendelkeznek, az ehhez kapcsolódó fejlesztések ez év végéig véget érnek. A cél - egyeduralkodás először az európai majd a világ többi országában is. "Másodlagos célunk a digitális irányítású elektromos jármű fejlesztése, ezen a területen hatalmas meglepetéssel szolgálunk fél éven belül" - ígéri Horváth Sándor László. A cégvezető a beszélgetés végén elárulja: nem zárkóznak el attól, hogy a magyarországi összeszerelő üzem kérdését felülbírálják, de ehhez gyökeresen meg kell változtatnia magyar döntéshozók és végrehajtók hozzáállását. Utalva Orbán Viktor tegnap elmondott huszonkilenc pontjára úgy véli jó szavak, de ezt a bankok és a csatlósaik nem fogják hagyni. Mondja el a véleményét Ön is!Hozzászólások - 9 hozzászólás
laki miklós 2012. január 23. hétfő, 23:26 már az ujj aksival gazdaggá lehetne tenni az országot ha mi gyártanánk az autógyáraknak az egész világon,csak egy nagyot kéne gondolni,nem félni a nagy államoktol.Sok ész van nálunk,csak hagyni kell kibontakozni! Tigris 2011. június 27. hétfő, 01:48 Összeszedtem a Bontino hatéves történetéről szóló cikkeket… Akit érdekel, csokorba gyűjtve itt olvashatja: http://blog.tigrincs.hu/2011/06/26/bontino-saga-avagy-egy-elektromos-kisauto-magyar-tortenete/ Szabó Lajos 2011. március 18. péntek, 10:27 Tisztelt Horváth Úr !Az elektromos autó hatékonyságához hozzá tudnék járulni! Van egy találmányom amivel növelni lehet az autó nagyobb hatékonyságát !Amennyiben érdekli a dolog kérem keressen meg ! Tisztelettel Szabó Lajos Laci 2010. október 30. szombat, 21:34 Várjuk ki a végét, nehezen akar beindulni a villany autó gyártás. Mi van ha valaki véletlenül kitalálja, hogyan lehet kinyerni a légtérből a villamos energiát? Mi lesz az olaj érdekeltségekkel? Ugye nem gondoljátok, hogy majd elmennek dolgozni? Inkább kitalálják, hogy az Ő tulajdonuk a levegő és aki fogyasztani akar, az fizet :) Gábor-Bécs 2010. augusztus 05. csütörtök, 13:56 Jó lenne változtatni, de nem lehet. Horváth Sándor úr hiába ragaszkodott a magyarországi gyártáshoz, az elmúlt 8 év kormányzása, és az általános magyar hozzáállás miatt ez (egyelőre) lehetetlen. Remélem hamarosan változni fog a helyzet! Sok sikert a vállalkozáshoz!!! Gábor 2010. augusztus 05. csütörtök, 09:49 A nagy magyar találmányok mind külföldön váltak ismertté és sikeressé, az itthoniakról nem is tud a világ, vagy másnak tulajdonítja. (Irinyi János, Asbóth Oszkár és a többiek) Jó lenne ezen már végre változtatni! gyurma64 2010. június 12. szombat, 07:55 Hajrá Magyarok, bizzunk a politikai változásban és harcoljuk ki a Magyarországi tömeggyártást. Gratulálok, és sok sikert kívánok hozzá. alpenkaiser 2010. június 11. péntek, 16:47 Végre egy igazi hír, magyar autó - de nem Magyarországon...miért nem? miért nem? Kati 2010. június 11. péntek, 10:20 Ez naon jó! |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy a Pénzügyminisztérium 2007-től átvállalja a mikrovállalkozásoktól a január 1-jétől kötelező elektronikus járulékbevallás terheit?
Van Gogh
10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |




Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

