Vállalkozói negyed kezdőlap

Szavazás

Twitter

Az ellenállhatatlan webszövegek titkai

Legfrissebb


Munkaügy

Címkék: fuvarozás, beruházás, Sopron

2010.05.25 11:45:00 - MTI

Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Logisztikai csarnokot épít a Huncargo

Hatszáznegyven milliós beruházással több mint kétszeresére növeli raktározási kapacitását a Huncargo Holding Zrt., Sopronban. A raktározó-fuvarozó társaság idén négy százalékkal növelné forgalmát, tavalyi kétmilliárdos bevételéhez képest - közölte Kerekes Gábor vezérigazgató.

A projektben ötezer négyzetméteres logisztikai csarnokot emelnek. Új targoncákat is forgalomba állítanak, amik a többszintes polcrendszerre emelik majd fel az árut. A fejlesztést a tervek szerint szeptember végére befejezik - mondta a magyar tulajdonú cégcsoport vezetője.

Huncargo
Százharminc Huncargo kamion járja Európa útjait

A vezérigazgató tájékoztatása szerint a 2006 óta működő logisztikai központ bérraktározási lehetőségét elsősorban Sopron környéki cégek veszik igénybe, de külföldi, köztük német és cseh vállalatok is tárolnak árut Sopronban. A bértárolásból származó bevétel tavaly százötvenmillió forintot tett ki, idén e területen is növekedésre számítanak.

A forgalom döntő hányadát a szállítmányozás teszi ki, a cég százharminc kamionnal fuvaroz, Európa szerte.

Mondja el a véleményét Ön is!

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kérdezze szakértőinket!

Dr. Egerszegi TamásDr. Egerszegi Tamás

Egerszegi Ügyvédi Iroda
ügyvéd, vezető

Lukász Helga, Szombati OrsolyaLukász Helga, Szombati Orsolya

Profonte Management Akadémia
értékesítés, ügyfélkezelés

Balogh-Celebrini TivadarBalogh-Celebrini Tivadar

emtrek Kft.
cégfejlesztési konzulens, coach

Török AntalTörök Antal

iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator

Dr. Badacsonyi TamásDr. Badacsonyi Tamás

pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető


Online tanfolyam


Keresés

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Hírlevél

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!

Tudta-e Ön?

hogy a kkv-k megerősödéséhez nélkülözhetetlen a kamarai érdekképviselet?
Torony Torony Hosszú távú hasznosításra bérbe adnak tizenöt világítótornyot Szardínia tengerpartja...

Címketár

vállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179)

CÍMKETÁR »