SzavazásLegfrissebb
|
FinanszírozásCímkék: támogatás, MVH, agrár,Pénzükre várnak a fiatal gazdákAz új agrárkormányzattól várnak segítséget a fiatal gazdák annak érdekében, hogy a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) kifizessen számukra összességében mintegy négyszázmillió forint támogatást, amit szerintük eddig jogsértő módon nem tett meg a hivatal - tájékoztatott a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (Agrya). Az Agrya emlékeztet arra, hogy a 2007-ben meghirdetett úgynevezett "első körös" fiatal gazda támogatás második részletének igénylésére ez év január 1-31. között volt lehetőség. Ezzel a lehetőséggel közel négyszáz fiatal gazdálkodó élt és kérelmezte a fennmaradó tízszázaléknyi, hozzávetőleg egy-egy millió forint támogatás kifizetését.
Az MVH-nak a vonatkozó jogszabály szerint negyvenöt munkanapja lett volna a kérelemről döntést hozni. A szóban forgó határidő letelte előtt egységesen minden kérelmezőnél újabb huszonkét munkanappal meghosszabbították az eljárási határidőt, majd május elején egy újabb végzéssel "határozatlan időre" felfüggesztette az eljárást az MVH. Indoklásuk szerint "más szerv álláspontjának beszerzése" is szükséges. A fiatal gazdák szervezete szerint a határozatlan időre történő felfüggesztés egyértelműen sérti a jogbiztonságot. A gazdák sérelmezik azt is, hogy a végzés indoklásából nem derül ki, hogy melyik szervet kell még bevonni az ügybe és miről is kérik az álláspontjukat. Az Agrya által az ügyben folytatott egyeztetés alapján viszont tudható, hogy az érintett másik szerv a Földmérési és Távérzékelési Intézet (FÖMI), amelytől a földhasználatra vonatkozóan kért adatokat az MVH, ám a kért adatokat nem kapta meg. A szervezet közleménye jelzi, hogy a földhasználatra vonatkozóan a gazdák rendelkeznek közokirattal, az úgynevezett földhasználati lappal, az MVH azonban tőlük nem kérte e dokumentumok megküldését. Az Agrya tudomása szerint az MVH elnöke május 13-án egy rádiónyilatkozatban elismerte, hogy jogsértő tartalmú felfüggesztő végzéseket küldtek ki. Ezzel kapcsolatban a gazdaszövetség levélben megkereste az MVH-t. Arra várják a választ, hogy a jelenlegi jogsértő helyzetnek mikor lesz vége, mikor jutnak hozzá az érintettek a pénzükhöz. Ezen túl szeretnék azt is tudni, hogy vizsgálják-e a személyi felelősség kérdését az ügyben. Az Agryánál úgy vélik, felül kell vizsgálni és helyre kell állítani a jogszerű és ügyfélbarát működés minimumát az MVH-nál. A fiatal gazdák bíznak abban, hogy az új agár miniszter első intézkedései közé tartozik majd az MVH-t érintő szervezeti és tartalmi döntések meghozatala - tartalmazza a közlemény. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy először bizalmat kell ébreszteni az érdeklődőben ahhoz, hogy vásárlókká váljanak?
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |


Az Agrya emlékeztet arra, hogy a 2007-ben meghirdetett úgynevezett "első körös" fiatal gazda támogatás második részletének igénylésére ez év január 1-31. között volt lehetőség. Ezzel a lehetőséggel közel négyszáz fiatal gazdálkodó élt és kérelmezte a fennmaradó tízszázaléknyi, hozzávetőleg egy-egy millió forint támogatás kifizetését.
Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

