Vállalkozói negyed kezdőlap

Szavazás

Twitter

Az ellenállhatatlan webszövegek titkai

Legfrissebb


Finanszírozás

Címkék: magyar gazdaság, hitel, kkv

2010.04.27 16:25:00 - MTI

Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Már igényelhető az Új Magyarország Kishitel

Új Magyarország Kishitel néven a válsággal sújtott mikro- és kisvállalkozások számára hitelintézeteken keresztül igénybe vehető konstrukciót dolgozott ki a Magyar Vállalkozásfinanszírozási (MV) Zrt.

Benke Ákos, a MV Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: az Új Magyarország Mikrohitel Programban a hitelintézetek által közvetített konstrukciót tették kedvezőbbé a vállalkozások számára, és így jött létre az Új Magyarország Kishitel, amely a szerződött bankoknál, takarékszövetkezeteknél már igényelhető.

Az Új Magyarország Kishitel programban ötvenhatmilliárd forint forrás kihelyezésére van lehetőség 2015 végéig. Bátora László, a MV Zrt. vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy számításuk szerint vonzó lesz az új konstrukció, mert a maximum ötvenmillió forint hitel már eléri a kisvállalkozások "ingerküszöbét".

Vnegyed - Tóth Sándor Péter
Népszerű lehet a maximum ötvenmilliós hitel

A feltételeket ismertetve Bátora elmondta: az Új Magyarország Kishitel keretében maximum ötvenmillió forint hitel vehető fel egyéb meglévő hitelek mellett is forgóeszköz finanszírozásra, illetve beruházásra. Forgóeszköz hitel esetén nem kérnek önerőt, a beruházási hitelnél a projekt teljes költségének húsz százalékát kell finanszíroznia a vállalkozónak. A türelmi idő forgóeszköz hitelnél két hónap a beruházási kölcsönnél huszonnégy hónap. A kamat buborhoz kötött, jelenleg maximum 7,65 százalékkal kínálhatják a közreműködő bankok. A futamidő forgóeszköznél maximum harminchat, beruházási hitelnél százhúsz hónap. Az Új Magyarország Kishitel esetében is lehet élni az Új Magyarország Hitelgarancia program lehetőségével.

Benke Ákos ismertette az Uniós Vállalkozói Hitelek (Jeremie-program) eddigi eredményeit. Az Új Magyarország Mikrohitel programban tizennyolc mikrofinanaszírozó szervezet több mint tizenkétmilliárd forint mikrohitelt helyezett ki az ötvenhatmilliárd forint keretből. Az Új Magyarország Mikrohitel programban harmincöt hitelintézet háromszáznyolcvanötmillió forintot juttatott el a vállalkozásokhoz, ez a konstrukció alakult át Új Magyarország Kishitel programmá.

Az Új Magyarország Kis- és Középvállalkozói Hitel programban 4,7 milliárd forintot, az Új Magyarország Forgóeszköz Hitel programban 3,6 milliárd forintot helyeztek ki a bankok a vállalkozásokhoz. Az Új Magyarország Hitelgarancia programban mintegy 1,9 milliárd forintot kötöttek le. Megkezdődött a kihelyezés az Új Magyarország Kockázati Tőke programban is.

A Jeremie programban a jelenleg érvényben lévő hitelezéspolitika szerint szabad felhasználású hitelt nem lehet nyújtani, ha ez a szabály megváltozik, akkor a Széchenyi Kártya mögé is lehet tenni uniós forrást. A KA-VOSZ Garantiqua Zrt. az idén februárban csatlakozott a Jeremie-program résztvevői közé, így akár már folyósíthatna Új Magyarország Mikrohitelt.

Mondja el a véleményét Ön is!

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kérdezze szakértőinket!

Dr. Egerszegi TamásDr. Egerszegi Tamás

Egerszegi Ügyvédi Iroda
ügyvéd, vezető

Lukász Helga, Szombati OrsolyaLukász Helga, Szombati Orsolya

Profonte Management Akadémia
értékesítés, ügyfélkezelés

Balogh-Celebrini TivadarBalogh-Celebrini Tivadar

emtrek Kft.
cégfejlesztési konzulens, coach

Török AntalTörök Antal

iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator

Dr. Badacsonyi TamásDr. Badacsonyi Tamás

pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető


Online tanfolyam


Keresés

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Hírlevél

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!

Tudta-e Ön?

hogy az egyéni vállalkozónak a gyesen töltött ideje alatt is fizetnie kell a társadalombiztosítási járulékot?
Torony Torony Hosszú távú hasznosításra bérbe adnak tizenöt világítótornyot Szardínia tengerpartja...

Címketár

vállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179)

CÍMKETÁR »