Vállalkozói negyed kezdőlap

Szavazás

Twitter

Az ellenállhatatlan webszövegek titkai

Legfrissebb


Finanszírozás

Címkék: magyar gazdaság, pályázat, telephelyfejlesztés

2010.03.31 17:20:00 - Vnegyed

Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Támogatott telephelyfejlesztés májustól

Ma jelentek meg a Regionális Operatív Program telephelyek fejlesztését támogató pályázatai. A kiírás szerint május hetedikétől közel tizenhétmilliárd forint forrásért szállhatnak ringbe a telephelyük modernizálására, bővítésére készülő mikro-, kis- és közepes vállalkozások.

A telepfejlesztési pályázatokat tavaly óriási érdeklődés övezte: a rendelkezésre álló, közel tizennyolcmilliárd forintos keretösszeg több mint kétszeresének megfelelő igénylés érkezett a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez (NFÜ). Végül több mint huszonhárommilliárd forint támogatást nyertek el a pályázók. A friss pályázati kiírás szerint idén hét régióban közel tizenhétmilliárd forint forrás áll rendelkezésre a célra, amiből előzetes becslések alapján háromszáz projektet támogat majd az NFÜ.

Projekt helyszíne 

Támogatás maximális mértéke 

Budapest 

25% 

Pest megye 

35% 

Pest megye hátrányos helyzetű kistérség 

40% 

Közép-Dunántúl 

50% 

Nyugat-Dunántúl (középvállalkozás) 

40% 

Nyugat-Dunántúl (mikro- és kisvállalkozás) 

50% 

Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Észak-Alföld, Észak-Magyarország 

50% 


A támogatásra Magyarországon székhellyel, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és hazánkban telephellyel rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások pályázhatnak. A cégek fejlesztéseikhez legalább tízmillió, legfeljebb százmillió forint támogatást igényelhetnek, a szubvenció maximális mértéke pedig a projekt helyszínétől függően 25-50 százalék. A nyertes pályázók idén csupán huszonöt százalékos előleget igényelhetnek projektjükhöz, szemben a 2009-es negyven százalékkal.

Támogatható tevékenységek

A telephely fejlesztési pályázat keretében termelő és szolgáltató tevékenységekhez kapcsolódó új épület létesítésére, meglévő épület átalakítására, bővítésére, és a szükséges épületgépészeti beruházások végrehajtására igényelhetnek támogatást a pályázók. Alapinfrastruktúra kiépítése önállóan csak akkor dotálható, ha a fejlesztésre hatóság kötelezte a vállalkozást, s annak elmaradása esetén bevonnák a cég működési engedélyét.

-
A pályázatokat június végéig lehet benyújtani

A fenti tevékenységekkel együtt a kármentesítést, az eszközbeszerzést és az alapinfrastruktúra kiépítését, korszerűsítését, bővítését is támogatják, ezek azonban önállóan nem dotálhatók. Utóbbi fejlesztésre kapcsolódó tevékenységként is csak akkor jár szubvenció, ha az alapinfrastruktúra hiánya akadályozza a vállalkozás betelepülését, továbbfejlődését. Fontos szabály, hogy eszközbeszerzésre a projekt elszámolható költségeinek maximum húsz, kármentesítésre legfeljebb tizenöt, önállóan nem támogatható alapinfrastruktúra-fejlesztésre pedig maximum negyven százaléka fordítható.

A vállalkozásoknak 2010. május héttől, 2010. június 30-ig postai úton és elektronikusan is be kell nyújtaniuk pályázataikat, amelyeket egyszerre, a beadási határidő lejártát követően bírálnak el. A részletes pályázati felhívásokat itt találja.

Mondja el a véleményét Ön is!

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kérdezze szakértőinket!

Dr. Egerszegi TamásDr. Egerszegi Tamás

Egerszegi Ügyvédi Iroda
ügyvéd, vezető

Lukász Helga, Szombati OrsolyaLukász Helga, Szombati Orsolya

Profonte Management Akadémia
értékesítés, ügyfélkezelés

Balogh-Celebrini TivadarBalogh-Celebrini Tivadar

emtrek Kft.
cégfejlesztési konzulens, coach

Török AntalTörök Antal

iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator

Dr. Badacsonyi TamásDr. Badacsonyi Tamás

pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető



Online tanfolyam


Keresés

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Hírlevél

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!

Tudta-e Ön?

hogy 2004-ben több mint ezerötszáz kiskereskedelmi egység zárt be?
Van Gogh Van Gogh 10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került...

Címketár

vállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179)

CÍMKETÁR »