SzavazásLegfrissebb
|
Vállalkozói VilágCímkék: KKV Hét, esemény, bemutatásEgy hét a kisvállalkozásokértAz Európai Bizottság (EB) 2010. május 25. és június 1. között második alkalommal indítja útjára az Európai KKV Hetet. A nemzetközi rendezvénysorozat célja, hogy európai szinten népszerűsítse a vállalkozói létformát, mint a fiatalok számára vonzó karrierlehetőséget. A kkv-hét során Európa harminchét országában rendeznek előadásokat, üzleti-, gazdasági fórumokat, ahol az európai, nemzeti, regionális és lokális támogatási és forráslehetőségekről tájékozódhatnak a vállalkozók. "Idén, a vállalkozói létforma népszerűsítése mellett - az EB felhívására - a fiatalokra és a nőkre irányítja a figyelmet a rendezvény. Ösztönzik a határon átnyúló projekteket, nem uniós tagországokkal is" - körvonalazza a már meghirdetett és várható hazai programok témáit Buda Csilla, a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (FMKIK) munkatársa, az Enterprise Europe Network (EEN) regionális irodavezetője.
A jelenleg megszervezett európai programok - köztük a hazaiak is - már olvashatóak az EB honlapján. Ezen a felületen kell regisztrálniuk azoknak a szervezeteknek is, akik a kkv-héthez kapcsolódó eseményt szerveznek. Ezek lebonyolításához a bizottság idén sem ad anyagi támogatást, a program jóváhagyását követően viszont biztosítják a központi promóciós anyagokat, amikkel a népszerűsíthető a rendezvény. Tavaly Magyarország harminchét helyszínen, mintegy ötven rendezvénnyel - konferenciákkal, szakmai találkozókkal és konzultációkkal, tréningekkel - kapcsolódott az európai programokhoz. Jelenleg - egy hónappal start előtt - még csak tizenöt hazai, köztük több megyei kamara, az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) rendezvényeit találjuk a listában, néhány kisebb hazai szervezet, és egy félre regisztrált cseh rendezvény mellett. ![]() Kisvállalkozásokra, és kisiparosokra koncentrálnak Európában egy héten át "A kkv-hét ideális alkalom arra, hogy valóban a legkisebbekre, a mikro-, kis-, és középvállalkozásokra irányítsa a figyelmet" - mondja Buda Csilla. Beszámolója szerint a tavalyi rendezvénysorozat elérte célját, sikerült felkelteniük a fiatalok érdeklődését a vállalkozói létforma iránt, ami jól látszik az EEN-hez segítségért forduló fiatal vállalkozások növekvő arányán. Idén az EEN és a FMKIK- követve az EB iránymutatását - külön rendezvény tart a fiatal vállalkozók és a női vállalkozók számára. Mindezek mellett önálló konferenciát szerveznek a vállalkozásfinanszírozás témakörében, a VPOP-val közösen pedig hamisításellenes kiállítással hívják fel a kisvállalkozók figyelmét azok veszélyeire. Simsik Ágnes, az IPOSZ sajtósa hasonlóképp látja a kkv-hét fontosságát. "Ez a pár nap végre nem a multikról és a nagyvállalatokról, hanem a kiskereskedőkről, kézművesekről, kisiparosokról szól majd. Azokról, akik a legnagyobb pofont kapták az uniós csatlakozástól és a válságtól." Az IPOSZ öt régióban tart majd évértékelő fórumot, a kisvállalkozások finanszírozási lehetőségeiről, a fiatal-, illetve női vállalkozók helyzetéről. Az EB honlapján fellelhető magyar programok közt szerepelnek még a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Plató-programhoz kapcsolódó előadásai, a Mákgubó női internetes tanácsadó portál elektronikus direktmarketingről szóló előadása, és az ötödik Innotech - innovációs konferencia is. A hazai programok listája folyamatosan bővül. Érdemes gyakran visszalátogatni az oldalra, mert több rendezvény korlátozott látogatói kapacitással bír, s a látogatói regisztráció is ezen a weblapon zajlik. A kkv-héten tartják az "Európai Vállalkozási Videó" és az "Európai Vállalkozási Díj" versenyek nemzetközi fordulóját is. 2009-ben két magyar kisfilm részesült elismerésben a pénzjutalommal is járó videó pályázaton, amelyre idén három kategóriában nevezhetnek az alkotók, 2010. április 9-ig. Az eredményhirdetésre 2010. május 25-én, Brüsszelben kerül sor. A kis- és középvállalkozások nemzetközi sikereit elismerő "Európai Vállalkozási Díj" nyerteseinek nevét a kkv-hét hivatalos záróeseményén, 2010. június elsején, Madridban hirdetik ki. A verseny két hazai pályázója a Magyar Posta Zrt. "Postapartner Program" című pályázata, és a FMKIK "Vállalkozások határok nélkül" elnevezésű projektje. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
A Vajdasági Befektetési Alap a szerb kormánnyal együttműködve "üzleti inkubátorok" létesítésébe kezdett. Ezzel szakértőket és irodai hátteret szándékoznak biztosítani a vállalkozóknak, illetve az induló kis- és középvállalatoknak.
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |




Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

