SzavazásLegfrissebb
|
KülföldCímkék: munkahely, szakma, programOrosz-magyar együtt fejlesztTavaly november óta egy fiatal orosz gyakornok erősíti az Ave Verde szoftverfejlesztő cég csapatát. A vállalat folyamatosan fejlődik, ezért nagy igénye van megfelelő szaktudású alkalmazottakra. Miért döntöttek a külföldi gyakornok fogadása mellett, milyen sikereket éltek meg, milyen akadályokkal kellett szembenézniük? Kovács Imrét, a vállalkozás igazgatóját Szombati Tamás kérdezte. Kovács Imre: 2008-ban alapítottuk meg szoftverfejlesztő vállalatunkat. Cégünk projekt alapon működve dolgozik a gyógyszeripar, a kutatás-menedzsment és az oktatási adminisztráció informatikai támogatásának elősegítésén. Portfóliónk partnereink igényeihez igazodva folyamatosan szélesedik, teljes projektek lebonyolítására is képesek vagyunk a tervezéstől a tesztelésig. A megfelelő minőségű munkához azonban megfelelő szakemberekkel is együtt kell dolgoznunk. Ez folyamatosan problémát fejlődésünk során, mígnem az AIESEC megoldást kínált rá. SZ T: Egy friss diplomás külföldi fiatal miképpen tud bekapcsolódni ebbe a tudásigényes folyamatba? Mi alapján válaszották ki a sikeres jelentkezőt? K I: Úgy gondoljuk, hogy munkatársainknál a rátermettség és a tudás számít. Többkörös interjú keretében próbafeladatokat végeztettünk a jelentkezőkkel. Közülük Szergej végezte a legprecízebb, leginkább kidolgozott munkát. Az AIESEC a teljes folyamat alatt a segítségünkre volt, beleértve a gyakornokok előszűrését, illetve az érkezésükkel kapcsolatos ügyintézést is. Ez volt az egyik döntő pont, ami miatt éltünk a lehetőséggel. Az AIESEC teljes körű támogatása mellett fontos érv volt a költséghatékonyság is. ![]() Mindenkinek alkalmazkodnia kell az új szituációhoz SZ T: Okoz-e bármilyen gondot, hogy Szergejjel csak angolul lehet kommunikálni? Szembesültek-e egyéb kihívásokkal? K I: Szakmánk specialitása a nélkülözhetetlen angol nyelvtudás. Cégünk számára is jó lehetőség ez, munkakultúránk, szervezettségünk tesztelésére. Kérdéses volt, hogy rendszereink, módszereink, egész cégünk képes-e olyan változásokra reagálni, mint egy részleges munkanyelv váltás. Ez szerencsére nem okozott komoly problémát, elmondható, hogy sikerrel vizsgázott a vállalatunk. Külföldiek esetében nyelvük mellett mindig érdekes kérdés, hogy miképp sikerül kezelni a kultúrákból adódó különbségeket. Szergej esetén ez sem okozott fennakadást. Neki is, nekünk is sikerült alkalmazkodnunk ezekhez az eltérésekhez, vállalat kultúrája is színesebbé vált általa. SZ T: Hogyan összegezné a két szervezet együttműködésének tanulságait? K I: Szergej alkalmazása jó döntés volt, amennyiben helyzetünk megengedi, később szeretnénk további gyakornokokat is fogadni. Ez jó lehetőség arra, hogy színesebbé tegyük hétköznapjainkat, kihívások elé állítva mind magunkat, mind pedig egy vállalkozó szellemű fiatalt. Nagy segítséget jelentett számunkra az AIESEC-es egyetemisták munkája és segítőkészsége. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy a Gazdasági Versenyképességi Operatív Program keretében a kkv-k
fejlesztésére a múlt évben meghirdetett öt célra 7001 értékelhető pályázat érkezett be?
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

