Vállalkozói negyed kezdőlap

Szavazás

Twitter

Az ellenállhatatlan webszövegek titkai

Legfrissebb


Vállalkozói Világ

Címkék: magyar gazdaság, turizmus, szálloda, felszámolás

2010.03.27 09:14:24 - MTI

Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Felszámolják a zalaegerszegi Balaton Hotelt

Törleszthetetlen adósságok miatt felszámolás alá került és bezárt a háromcsillagos Balaton Hotel Zalaegerszegen.

A helyfoglalásokat a hét elején mondták le és csütörtökre ki kellett költözniük az épületben irodákat bérlőknek is. A vendégeket - akik nem kimondottan a wellnesz részleg miatt választották a Balaton Hotelt - az Arany Bárány Hotelben szállásolták el.

A szálloda bezárásával mintegy negyven ember veszítette el a munkáját. A Zalai Hírlap információi szerint a munkáltató azt szorgalmazná, hogy közös megegyezéssel szűnjön meg a munkaviszonyuk.

Gyimesi Endre fideszes polgármester a lapnak azt mondta, hogy a Balaton Hotellel együtt sem volt elegendő szálláshely a városban, az igényes, három-négy csillagos kategóriában pedig különösen nem. A hotel ügyvezetőjétől azt a tájékoztatást kapta, hogy hosszú időre telt házuk volt, s tervezték az épület felújítását is, de a banki követelés és a felszámolás miatt erre már nem került sor. A szállodát és a wellnesz részleget működtető Semira Spa Kft. jelentős közüzemi tartozást halmozott fel a Zalavíz Zrt.-nél, nagyobb összeggel tartozik az áramszolgáltatónak, de az E.ON. Hungária Zrt. egyelőre nem tervez kikapcsolást.

Az utóbbi időben huszonöt-huszonnyolc százalékkal csökkent Zalaegerszegen a szállásfoglalás, az üzemek bezárásával pedig a foglalások zömét adó üzleti turizmus is mélypontra került - olvasható a napilapban.

Mondja el a véleményét Ön is!

Hozzászólások - 5 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

cs 2010. március 27. szombat, 23:11

Oszinten: ezert a szallodaert nem kar! Ennyire rossz ar/ertek aranyu szallodaban meg soha nem voltam. Meg a hiresen draga Franciaorszagban sem. Nem csak regi es kenyelmetlen volt a szobajuk, de budos es koszos is.

julianus 2010. március 27. szombat, 17:27

Valaki biztos "szemet vetett rá" és így lehet a legolcsóbban hozzájutni! Ilyen ez az ország sajnos!

Atesz 2010. március 27. szombat, 14:55

Az ország egyik legnívósabb egyedülálló fürdője volt az övék! Többször voltunk, szuper hely. Miért nem mentik meg? Nagyon sajnáljuk!

maya0912 2010. március 27. szombat, 11:12

Köszi, gyimesi, hogy tönkretette a városunkat. Nem értem mit akar még, húzzon el a francba. 12 év bőven sokk volt.

nussi 2010. március 27. szombat, 10:51

Elkeserítő, már csak azért is, mert vidéken nincs túlkínálat az állásokból. Ezek az emberek ugyan olyan bajban vannak, mint a siófoki Casa hotel elbocsájtott dolgozói. Mit várnak a kicsiktől,adóügyileg, ha az ilyen ismert hotelok is padlót fognak.

Kérdezze szakértőinket!

Dr. Egerszegi TamásDr. Egerszegi Tamás

Egerszegi Ügyvédi Iroda
ügyvéd, vezető

Lukász Helga, Szombati OrsolyaLukász Helga, Szombati Orsolya

Profonte Management Akadémia
értékesítés, ügyfélkezelés

Balogh-Celebrini TivadarBalogh-Celebrini Tivadar

emtrek Kft.
cégfejlesztési konzulens, coach

Török AntalTörök Antal

iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator

Dr. Badacsonyi TamásDr. Badacsonyi Tamás

pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető


Online tanfolyam


Keresés

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Hírlevél

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!

Tudta-e Ön?

hogy az Ecostat kis- és középvállalati konjunktúra-indexe tavaly szeptemberben 48,8 százalék, a mélypontot jelentő májusi szintnél 9 százalékkal magasabb volt. A hazai vállalkozások üzleti várakozásainak tendenciája a múlt év közepéig meredeken emelkedett, majd az augusztusi irányváltoztatást követően mérséklődött?
Torony Torony Hosszú távú hasznosításra bérbe adnak tizenöt világítótornyot Szardínia tengerpartja...

Címketár

vállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179)

CÍMKETÁR »