SzavazásLegfrissebb
|
FinanszírozásCímkék: agrár, méh, méz, pályázatMézmarketinggel a fogyasztásértMézmarketing pályázatot hirdetett az Agrármarketing Centrum a 2010. évi közösségi agrármarketing programhoz kapcsolódóan. A kiírásra méhészek, méhészegyesületek egyaránt jelentkezhetnek. A támogatásból internetes mini kampányt indíthatnak és weboldalt építhetnek a gazdák. ![]() Közel másfélmillió forintot áldoz mézmarketingre az AMC Simon Péter, az OMME szaktanácsadója lapunknak elmondta, a pályázat keretösszege - egymillió-négyszázezer forint -kevés ahhoz, hogy az ország minden méhésze külön-külön pályázzon. Arra viszont elég lehet, hogy azok a méhészek, akik fontosnak tartják a központi oldalon való megjelenést éljenek a lehetőséggel. Terveik szerint az OMME önálló pályázatot nyújt be az AMC-nek, ami összefogná a webes reklámban lehetőséget látó termelőket. "Ők a webes marketing hagyományos eszközeivel, többek között banner cserével, célzott hirdetésekkel, keresőoptimalizálással élhetnek, de webkettes eszközöket is bevethetnek." Simon tájékoztatása szerint a méhészekhez az OMME alá tartozó százhúsz tagszervezeten keresztül jut majd el a közös pályázat híre, ám abból se lesz "harag“, ha a méhészek önállóan próbálkoznak a pályázati anyag benyújtásával. A pályázati anyagokat április tizenkilencedikéig kell eljuttatni az AMC címére, a kiírásban szereplő formai követelményeknek megfelelően. A pályázati anyagnak tartalmaznia kell - többek között - a támogatás célját és annak indoklását, a megvalósítás tervezett módját, részletes költségkalkulációt, az igényelt támogatás összegét, valamint a program várható eredményét. Az elvárt követelményeket nem teljesítő pályázatokat, illetve azokat a pályázókat, akik csőd- és felszámolási-, vagy végelszámolási eljárás alatt állnak, illetve lejárt adó-, vám-, egészség-, nyugdíj-, társadalombiztosítási járulék tartozása van, kizárják. A támogatás jellege vissza nem térítendő utófinanszírozású, mértéke száz százalékos. A pályázatokat egy háromtagú bírálóbizottság bírálja el, a pályázatokkal kapcsolatos döntéseket viszont - a benyújtási határidőtől számított harminc napon belül - az AMC hozza meg. Az állami intézmény ígéri: kizárólag szakmai tényezők alapján döntenek majd. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy a kisvállalatoknál még mindig sok az illegális szoftver?
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

