SzavazásLegfrissebb
|
MunkaügyCímkék: magyar gazdaság, húsipar, szakszervezet, sztrájkSztrájkkészültség a húsipari dolgozóknálA Húsipari Dolgozók Szakszervezetének (HDSZ) elnöksége pénteken úgy döntött, hogy a kongresszus által már jóváhagyott sztrájkbizottsága kezdje meg a sztrájkszabályzat szerinti tevékenységét. A döntés lényegében sztrájkkészültséget jelent a húsfeldolgozó cégeknél. Ott, ahol szükséges, a HDSZ a vállalatoknál is megalakítja a helyi sztrájkbizottságokat - mondta Kapuvári József, a szervezet elnöke.
A szakszervezet elnökségének döntését az elnök szerint a húsiparban kialakult helyzet tette szükségessé. Néhány gazdasági társaságnál ugyanis még nem tettek a munkáltatók javaslatot bérrendezésre, annak ellenére, hogy a szakszervezet már az elmúlt év végén megtette javaslatát a bérek emelésére.
A húsipar cégek többségénél az elmúlt gazdasági évben a válság miatt nagymértékben romlott a jövedelmi helyzet, esetenként a béremelések is elmaradtak. A Húsipari Dolgozók Szakszervezetének vezetése követi a cégek gazdasági helyzetének alakulását, ismeri a nehézségeiket, mindezek mellett is úgy véli, közel két év jövedelemcsökkenése után szükséges a munkavállalók jövedelmi helyzetét javítani - mondta az elnök. A szakszervezet bízik abban, hogy a bértárgyalások mielőbb mindenhol megkezdődnek, és eredménnyel zárulnak. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy a Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi Rt. fejlesztési tőkebefektetései után a Budapesti bankközi hitelkamatláb felett legfeljebb 1,5 százalékos felárral számol?
Van Gogh
10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |


A szakszervezet elnökségének döntését az elnök szerint a húsiparban kialakult helyzet tette szükségessé. Néhány gazdasági társaságnál ugyanis még nem tettek a munkáltatók javaslatot bérrendezésre, annak ellenére, hogy a szakszervezet már az elmúlt év végén megtette javaslatát a bérek emelésére.
Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

