SzavazásBelépésLegfrissebb
|
MarketingCímkék: marketing, verseny, web2Web2 - innovatív vállalkozások játszótereA Budapest Bank Startup versenyén indulók közül a gazdasági vezetőkből álló zsűri végül a Pocket Guide turisztikai navigációs programot ítélte a leginnovatívabbnak. Az Agria Produkció által szervezett BarCamp Budapest konferencia számos újdonságot mutatott be a web2 világából és arról is szó esett, hogyan képzelik a magyar médiumok az online közösségek hatékony kiszolgálását. "Az eseménynek kétszáznegyvenhét vendége volt, a legnagyobb érdeklődés, a TechCrunch Europe szerkesztőjének előadását övezte, aki az induló informatikai vállalkozások kitörési lehetőségeiről értekezett" - mondta kérdésünkre Molnár Rita, a kiállítást szervező vállalkozás konferenciaigazgatója. Mike Butcher előadásában elmondta: a cégek leginkább a közösségi média, a kreatív, innovatív reklámok, a mobilalkalmazások, az online játékok és az online vásárlás terén alkothatnak újat. Egy startup vállalkozás szerinte akkor lehet sikeres, ha a megszokottól eltérően, "lila tehénként" tűnik ki a tömegből.Molnár Rita tájékoztatása szerint a kerekasztal-beszélgetések közül kétség kívül az erotikus tartalommegosztás témakörét boncolgató "pornós asztal" kapta a legnagyobb figyelmet. Sokan végighallgatták Chris Mattheisent, a Magyar Telekom Nyrt. elnök-vezérigazgatóját a webes alkalmazások közötti harcról, illetve Erdei Zsuzsának, a Budapest Bank termékfejlesztési vezetőjének előadását is a mikrovállalkozások versenyképesség-növeléséről. A Startup versenyhez kapcsolódva Erdei Zsuzsa a Budapest Bank kutatását is ismertette, amelynek során ezer mikrovállalkozást vizsgáltak. "A tudatossághoz szorosan kapcsolódik az információszerzés, a mikrovállalkozásoknak csak tíz százaléka követi figyelemmel naponta a gazdasági-pénzügyi információkat." A BarCamp Budapest egyik fontos témája volt, hogy hogyan látják jövőjüket a nyomtatott lapok az online világban. Jelentős médiumok - Origo.hu, hvg.hu, Index.hu, fn.hu, a hetiválasz.hu, a NemzetiSport.hu, Kisalföld.hu) mutatta be koncepcióját az online közösségek kiszolgálásával, a web2 lehetőségeivel kapcsolatban. Vörös T. Károly, a Népszabadság főszerkesztője elmondta, a nyomtatott politikai napilapok régóta válságban vannak: példányszámuk és hirdetési bevételeik egyaránt csökkennek. A lap jelenleg a struktúra bevételhez való hozzáigazításán dolgozik. A főszerkesztő szerint a minőségi politikai napilapok csökkenő példányszámmal ugyan, de még hosszú ideig meghatározói lesznek a sajtópiacnak. Egyre inkább úgy tűnik, a web2 a magyar médiapiacon is sikerrel debütált. A médiumok közösségi szolgáltatások révén, például az iWiW-en, a Facebook-on és Twitteren próbálják megszólítani és bevonni a felhasználókat. Dobó Mátyás, a Peer Applications ügyvezetője úgy fogalmazott, Facebook-vallás van kialakulóban. Tóth Benedek, a Turulcsirip felelős vezetője személyes tapasztalatairól beszámolva pedig elmondta, a közösségi oldalak még mindig sokkal inkább a közösségről szólnak, mint a tartalommegosztásról. A Budapest Bank Startup versenyére innovatív, potenciálisan nyereséges informatikai cégek ötleteit várták. A harminchét beérkezett pályázat közül előminősítés után hét startup vállalkozás mutatkozhatott be a konferencián. A zsűri - elismert befektetők és cégvezetők: Bojár Gábor, Gyulai Zoltán, Jaksity György, Pukler Gábor, Siklósi Zoltán, Simó György és Straub Elek - a vállalkozások vezetőinek egyenként tízperces prezentációja után választotta ki a győztest. A hét startup pályázó, a moly.hu, az otthonrol.hu, a joszaki.hu, a Pocket Guide, a csajokespasik.hu, a grundfoci.hu és a ninimo.hu közül a zsűri végül a Pocket Guide turisztikai navigációs és információs eszköznek ítélte a fődíjat, egy huszonnégy négyzetméteres iroda egy éves bérleti jogát a Graphisoft parkban. A második helyezett az otthonrol.hu távmunka-közvetítő oldal lett. Díja: egy (listaáron) másfél millió forint értékű médiatámogatás az Index.hu aloldalain, amely szabadon felhasználható PR-cikk vagy banner hirdetésre. Ezenkívül a Projektmappa.hu online projektmenedzsment támogató eszköz korlátlan egyéves előfizetését, valamint a Profiszerzodes.hu szerződésmintáit és tanfolyamát is megkapták. A harmadik helyen a joszaki.hu szakember-ajánló oldal végzett. Díja egymillió forint értékű megjelenés az fn.hu oldalán, ami felhasználható PR-cikkre, valamint a Peer Applications kétnapos tanácsadása. Szakál Péter, a szervező vállalkozás kapcsolattartója lapunknak elmondta: a korábbi évekhez képest sokkal markánsabb volt a médiacégek jelenléte. Úgy véli, a társaságok ittléte bizonyíték arra, hogy felfedezték az online fontosságát, a web2-ben rejlő lehetőségeket. "A sajtó beköltözik a mobil eszközökbe; egyre több orgánum jelentkezik online oldalak mellett mobil alkalmazással is. Ez olyan tendencia, amihez a magyar online világ is alkalmazkodik." A tengerentúlon az online hírek ötven százalékát már mobiltelefonon, PDA-n olvassák az emberek. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia Iroda.hu Kft.
emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Pornó tartalmak a Coca-Cola Facebook-kampányában
Most éppen a Coca-Colának kellett szabadkoznia egy új kampánya miatt: a Dr. Pepper...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy a munkavédelmi törvény a legkisebb cégek számára is előírja munkabiztonsági illetve foglalkozás-egészségügyi szakember alkalmazását?
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Kalmár Zoltán
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

