SzavazásLegfrissebb
|
KülföldCímkék: magyar, bor, Tokaj, szlovákVisszakövetelik borászaink a lopott TokajitKeményebb fellépést várnak a magyar kormánytól a Tokaji név használata kapcsán a helyi szőlőtermelők és borosgazdák. A tokaji bor nevének védelme azért került napirendre, mert a szlovákok szintén bejegyeztették a Tokaj nevet az EU-ban. Ezzel továbbra sem ért egyet a helyi szőlőtermelő és bort előállító közösség, mivel Magyarország már korábban levédette a Tokaji nevet, és azt az Európai Unió is elismerte. Időközben azonban ezt Tokajra változtatták, mivel a bor származási helyét jelölő földrajzi nevet védették le, mint földrajzi árujelzőt.
A két ország között régóta vita van a névhasználatról. Az ügyben 2004-ben majdnem sikerült megegyezni, ám a szlovákok végül nem teljesítették ígéretüket. A Tokaji nevet csak akkor használhatták volna, ha pontosan kijelölik azt a területet, ahol ilyen néven kívántak bort előállítani. Ez a magyar vélemény szerint 565,2 hektáros termőterületet jelent. Emellett harmonizálniuk kellett volna a tokaji borra vonatkozó előírásaikat a magyar bortörvénnyel, illetve különféle más jogszabályokkal. Az egységes minőséget közös testület ellenőrizte volna, melynek révén egy határon átnyúló borvidék jöhetett volna létre. A terv azonban kútba esett. Marcinkó Ferenc, a Tokaji Hegyközségi Tanács elnöke szerint látható, hogy a szlovákok nem kívánnak tárgyalóasztalnál megegyezni az ügyben, ezért kérnek a gazdák keményebb fellépést a kormánytól érdekeik védelmében. Álláspontjuk szerint mindenekelőtt az Európai Bizottsághoz kell fordulni, és amennyiben ott nem születik számunkra megfelelő döntés, nemzetközi bíróság elé kell vinni az ügyet. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy összességében a kkv-k üzleti helyzete - saját megitélésük szerint - kis mértékben romlott uniós tagságunk óta?
Van Gogh
10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |


A két ország között régóta vita van a névhasználatról. Az ügyben 2004-ben majdnem sikerült megegyezni, ám a szlovákok végül nem teljesítették ígéretüket. A Tokaji nevet csak akkor használhatták volna, ha pontosan kijelölik azt a területet, ahol ilyen néven kívántak bort előállítani. Ez a magyar vélemény szerint 565,2 hektáros termőterületet jelent. Emellett harmonizálniuk kellett volna a tokaji borra vonatkozó előírásaikat a magyar bortörvénnyel, illetve különféle más jogszabályokkal. Az egységes minőséget közös testület ellenőrizte volna, melynek révén egy határon átnyúló borvidék jöhetett volna létre.
Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

