SzavazásLegfrissebb
|
KülföldCímkék: agrár, szőlő, bor, importTúlélték a szőlőtőkék a teletA szőlőtőkék gazdáiknál sokkal jobban vészelték át az idei telet. Utóbbiak leginkább a külföldi borok dömpingje miatt aggódnak. A Pécsi Tudományegyetem szőlészeti és borászati szakemberei a Szentmiklós-hegyi kísérleti telepükön tartott metszési bemutatóra ezúttal a kistermelőket hívták össze. Dr. Kozma Pál igazgató és neves szőlőnemesítő szerint a hó és a fagy nem tettek említésre méltó kárt a baranyai ültetvényekben, s így minden remény megvan arra, hogy bő termést és jó borokat ad a 2010-es esztendő.![]() Kistermelőknek tartottak metszési bemutatót A szakember jelezte, hogy a múlt évi, erősen csapadékmentes időjárás után - amikor már tartani lehetett a tőkék kiszáradásától - az elmúlt hónapok nem adnak okot a panaszra. A piacra is termelők számára sokkal több gondot okoznak a külföldről beáramló olcsó borok, amelyekkel - a drága növényvédő szerek láttán - igen nehéz versenyezni. Tapasztalat szerint esetenként óriási tételek érkeznek illegális csatornákon, az is előfordul, hogy egy részük hazai borokkal keverve, magyar borként jelenik meg a piacon. Kozma Pál szerint a hazai termelőket hatékonyabb, összehangoltabb fellépéssel lehetne megvédeni. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy az IPOSZ felmérése szerint uniós csatlakozásunk kapcsán a családi- és mikrovállalkozások átlagosan több mint 2,2 millió forint értékben hajtottak végre beruházást, fejlesztést a jogszabályi megfelelőségük érdekében?
Van Gogh
10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

