SzavazásLegfrissebb
|
Vállalkozói VilágCímkék: tej, gyár, üzem, burgonyaKrumplipucoló négyszázmillióértÉtkezésiburgonya-mosó és csomagoló, illetve tejfeldolgozó üzemet adott át egy komáromi cég. Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében elvégzett beruházás értéke meghaladja a félmilliárd forintot. A Solum Zrt. nagyherkálypusztai telephelyén harmincezer tonnás éves kapacitású burgonyamosó és csomagolóüzemet hoztak létre. A beruházás négyszáztízmillió forintba került, ebből száznegyvennégymillió forint a pályázati támogatás. A technológia alkalmazásával egyszerre hatféle terméket gyártanak, amelyek mosva, kis kiszerelésben kerülhetnek a fogyasztókhoz - hangzott el az üzem átadásán.
A tejüzem bővítésének első üteme után napi négyezer litert képes feldolgozni. A fejlesztés százmillió forintos költségéből a cég harmincmilliós támogatást kapott. A társaság tizennyolc tejautomatát üzemeltet Komárom-Esztergom megyében, az automatás kiszolgálást a közintézményekre is kiterjesztenék. 2010-ben további tejüzemi fejlesztéseket terveznek, tejfölkészítéssel, joghurt-, kefir-előállítással és ízesített tejivólevek gyártásával bővítenék tejüzemi tevékenységüket. A vállalat az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében 2007-től 1,3 milliárd forintos fejlesztést valósított meg. Ebben gépberuházás, trágyakezelés mellett az állattartó telep, a kertészet és az öntözési rendszerek korszerűsítése is szerepelt. A Solum Zrt. a komáromi Klapka György MTGSZ utódjaként alakult, a szövetkezeti vagyont egyben tartva. Jelenleg száznyolcvan résztulajdonosa van. A vállalat létszáma százharminchárom fő, 2009-ben nettó árbevétele 2,4 milliárd forint, adózott eredménye százkilencvenhárommillió forint volt. A társaság növénytermesztéssel és állattenyésztéssel, valamint csomagolóanyagok gyártásával foglalkozik; emellett 1530 hektár szántót is művel. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy az EU-csatlakozás eredményeként 10 milliárd euró állt a tíz új tagállam rendelkezésére, hogy felgyorsítsák felzárkózásukat a többi 15 tagállamhoz, és javítsák nemzeti és regionális versenyképességüket?
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |


A Solum Zrt. nagyherkálypusztai telephelyén harmincezer tonnás éves kapacitású burgonyamosó és csomagolóüzemet hoztak létre. A beruházás négyszáztízmillió forintba került, ebből száznegyvennégymillió forint a pályázati támogatás. A technológia alkalmazásával egyszerre hatféle terméket gyártanak, amelyek mosva, kis kiszerelésben kerülhetnek a fogyasztókhoz - hangzott el az üzem átadásán.
Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

