SzavazásLegfrissebb
|
Vállalkozói VilágCímkék: cafeteria, adó, vállalkozásCafeteria - figyeljünk az adóbevallásnálNem akármilyen évváltás várt azokra, akik idén is életben tartották tavalyi cafeteria-rendszerüket, hiszen lapvetően más adózási szabályoknak, az utolsó pillanatban is változó törvényeknek kellett eleget tenni. A váltást tovább bonyolította a melegétel utalvány körüli médiavihar, elbizonytalanítva még az utalványok jelenlegi elfogadóit is.A bizonytalanság februárra sem csökkent. Ezt mutatja a cafeteria2010.hu weboldalról, illetve a humanmenedzsment.hu hírlevelének olvasóitól érkező leggyakoribb kérdés is, azaz: Vajon megvan minden szükséges nyilatkozat, jól használom ezt a juttatási elemet? Ebben a légkörben a Cafeteria net vezető tanácsadójaként, az Accor Services Magyarország Kft. támogatásával kéthetes országjárásra indultam. A szervezők célja tízezer munkavállaló cafeteria rendszerének ellenőrzése volt. ![]() Nehéz lehet a számítógép juttatás szabályszerű megvalósítása A jórészt már működő juttatási rendszereket öt helyszínen, Pécsen, Szegeden, Budapesten, Győrben és Miskolcon tekintettük át. A szervezők kitettek magukért, hiszen ötös skálán mérve 4,7 feletti résztvevői értékelést kaptak programjukra. Először az adómentessége miatt a figyelem középpontjába kerülő internet- és számítógép használatba adás optimális megvalósítási lehetőségeit tekintettük át. Ezután megbeszélgettük az összes juttatási elem dokumentációigényét, arra is kitérve, hogy az év elején elmaradt elemeket hogyan lehet később a legkevesebb adminisztrációval pótolni. - Az önkéntes nyugdíjpénztárak és egészségpénztárak esetén gyakran hiányzik a munkavállalók arról tett nyilatkozata, hogy más juttatótól nem kapnak ilyen juttatást. Pedig ez a személyi jövedelemadó törvény által megfogalmazott kötelezettség. - Sokan szívesen használnák a számítógép juttatást, de a nagy létszámú, gyakran cserélődő dolgozói gárdával bíró cégek esetén ennek szabályos megvalósítása különösen nagy terhet róhat a munkáltatóra úgy, hogy a gép tulajdonba adását a jelenlegi törvényi környezet nem teszi lehetővé. Az első hét programja után úgy tűnik, elértük célunkat - az utolsó nap összesítése szerint összesen 17875 főt foglalkoztatnak azok a cégek, akiknek képviselői részt vettek a programon. Fata László Cafeteria net vezető tanácsadó |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy Magyarországon mintegy százezer fantom-, illetve vagyontalan cég működik, melyek a statisztikák szerint összesen több mint százmilliárd forint köztartozást halmoznak fel évente?
Van Gogh
10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

