SzavazásLegfrissebb
|
Vállalkozói VilágCímkék: csőd, felszámolás, törvényHatástalan az új csődtörvényA fél éve hatályos módosított csődtörvény leegyszerűsítette ugyan a csődeljárás általános szabályait, az első hónapok mégis azt mutatják, hogy a gazdaság szereplői egyelőre nem ismerték fel a módosításnak köszönhető új lehetőségeket, vagy nem mernek élni azokkal. A Deloitte-tal együttműködő Ember, Drabos és Szarvas Ügyvédi iroda a törvény hatálybalépése óta eltelt időszak legjellemzőbb tapasztalatait gyűjtötte össze.Jelentős űrt pótolt a tavaly ősszel életbe lépett csődtörvény módosítás. A jogszabály-változás egyszerűbbé, és egyben racionális üzleti alternatívává tette a csődvédelem alkalmazását a gazdaságilag nehéz helyzetbe került adós vállalatok esetében, szemben a felszámolási eljárással, amely gyakran valódi eredmény nélkül, a hitelezők kinnlevőségeinek bennragadásával zárul - mondta Dr. Ember Csaba, az ügyvédi iroda munkatársa. Miközben az egyszerűbb csődvédelem lehetősége 2009 szeptembere óta adott, a bajba jutott cégek még mindig nem ismerik igazán, vagy tudatosan igyekeznek elkerülni az alkalmazását. Utóbbi gyakorlat arra vezethető vissza, hogy a cégek félnek a megbélyegzéstől, hiszen a gazdaság szereplői ma még felettébb bizalmatlanul közelítenek a csődvédelembe "menekült" vállalkozásokhoz. Furcsa ellentmondás, hogy miközben ez a megoldás éppen a vállalatok megszűnését hivatott megakadályozni - egyfajta türelmi időt teremtve a működés, a finanszírozás újraszervezéséhez - igazi elterjedését a téves piaci közvélekedés megakadályozza. A fél éve hatályos jogszabály fontos újításai közé tartozik, hogy immár a hitelezők is folyamodhatnak adósuk csődvédelméért. Az elmúlt fél év tapasztalatai ugyanakkor azt mutatják, hogy a gyakorlatban ez igen nehezen megvalósítható. A bíróságon benyújtott csődvédelemi kérelemhez ugyanis a hitelezőnek olyan mellékleteket kell csatolnia, amelyek elkészítése az adós társaság részéről is aktív együttműködést igényel. A bíróság különféle nyilatkozatokat vár el például az adós fél ügyvezetőjétől arra vonatkozóan, hogy indult-e korábban a társaság ellen csődeljárás, illetve az ügyvezető a kötelezettségvállaló nyilatkozatát arról, hogy számlavezető bankokat értesíti a csődeljárás megindulásáról, továbbá az adós tulajdonosaitól (tagjaitól/részvényeseitől), akiknek a csődeljárás megindítását előzetesen határozattal kell jóváhagyatni. A jogalkotói szándék - hogy a hitelezők felszámolási eljárás helyett lehetőleg csődeljárást kezdeményezzenek adósaikkal szemben - emiatt vélhetően nem érvényesülhet teljesen, hiszen az eljárásban magára az adósra is adminisztrációs terhet ró, aki ebben a megközelítésben inkább passzív félnek tekinthető - mondta a szakértő. A jogszabály értelmezésében nehézséget jelent a helyenként pontatlan megfogalmazás. A törvény nem rendelkezik például egyértelműen arról, hogy a hitelezői szavazások, többségi döntések esetén pontosan miként kell meghatározni a követelési aránytól függő szavazatok számát. Ez szoros szavazati aránnyal meghozott hitelezői határozatok esetén bizonytalanságra adhat okot. A módosított törvény másik hiányossága, hogy nem biztosítja egyértelműen a befektetők védelmét. A csődvédelem alatt álló társaságba befektető - azt kvázi megmenteni kívánó - társaságnak ugyanis a szabályok értelmében nem keletkeznek elsődleges jogai a többi hitelezővel szemben. Így egy esetleges felszámolási eljárásnál a tulajdonosi jogviszony alapján az újonnan (utólag) befektető társaságnak a követelése leghátulra sorolódik akkor, ha a későbbiekben mégis felszámolásra lenne szükség az adóssal szemben.
A módosított csődtörvény a felszámolási eljárások csökkentését célozta meg, azonban a felszámolások aránya nagyságrendjét tekintve nem változott a törvény hatályba lépése óta. Továbbra is a felszámolás a legelterjedtebb forma, amelyhez a bajba jutott társaságok hitelezői fordulnak. Szintén elterjedt megoldás maradt a bírósági eljáráson kívüli megegyezés az adóstársasággal - tapasztalatok szerint továbbra is sokan ezt a formát választják a formális csődvédelemmel szemben. Abban, hogy a cégek egy része máig félve közelít a csődvédelem alkalmazásához, mindenképpen közrejátszik az is, hogy a kérelmezéstől számítva mindössze kilencven nap áll az adós rendelkezésére, hogy hitelezőivel megkösse a csődegyezséget. Ha ez idő alatt nem sikerül tető alá hozni a megállapodást, a folyamat automatikusan felszámolási eljárásba vált át. Ez a kilencvennapos határidő, fizetési haladék természetesen egészen egyéves időtartamig meghosszabbítható, de ehhez szintén a hitelezők meghatározott hányadának a beleegyezése szükséges, ami minden szavazás alkalmával a hitelezők türelmének és bizalmának próbája is egyben - hangsúlyozta Dr. Ember Csaba. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy tavaly 3,4 milliárd euró működő tőke érkezett az országba?
Van Gogh
10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |


A jogszabály értelmezésében nehézséget jelent a helyenként pontatlan megfogalmazás. A törvény nem rendelkezik például egyértelműen arról, hogy a hitelezői szavazások, többségi döntések esetén pontosan miként kell meghatározni a követelési aránytól függő szavazatok számát. Ez szoros szavazati aránnyal meghozott hitelezői határozatok esetén bizonytalanságra adhat okot. A módosított törvény másik hiányossága, hogy nem biztosítja egyértelműen a befektetők védelmét. A csődvédelem alatt álló társaságba befektető - azt kvázi megmenteni kívánó - társaságnak ugyanis a szabályok értelmében nem keletkeznek elsődleges jogai a többi hitelezővel szemben. Így egy esetleges felszámolási eljárásnál a tulajdonosi jogviszony alapján az újonnan (utólag) befektető társaságnak a követelése leghátulra sorolódik akkor, ha a későbbiekben mégis felszámolásra lenne szükség az adóssal szemben.
Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

