SzavazásLegfrissebb
|
FinanszírozásCímkék: támogatás, Békéscsaba, önkormányzat, kkvMilliókat osztogat cégeinek BékéscsabaA békéscsabai önkormányzat a következő négy évben közel száznyolcvanmillió forintos, vissza nem térítendő forrással kívánja támogatni a városban tevékenykedő mikro-, kis- és középvállalkozásokat. Vantara Gyula, a város polgármestere elmondta: fontosnak tartja, hogy az érintett vállalkozói kör támogatása egyértelmű, áttekintető és tervezhető politika révén történjék. Ezért a képviselő-testület legutóbbi ülésén arról döntött, hogy 2013-ig biztosítja a forrásokat a helyi vállalkozók munkahelyteremtéséhez, munkahelyeik megőrzéséhez, illetve beruházásaikhoz.A program egyébként 2008-ban kezdődött a városban. Az első esztendőben tízmillió, tavaly már ötvenmillió forintot különítettek el ilyen célra. Az idén negyvenötmillió forint áll rendelkezésre, és a tervek szerint hasonló nagyságú összegekre számíthatnak 2013-ig a pályázók. ![]() Vantara Gyula, Békéscsaba polgármestere A város mostanáig mintegy száz helyi vállalkozás fejlesztéséhez járult hozzá. A támogatható programok közül azok a munkahelyteremtő vállalkozások számíthatnak évente maximum hatszázezer forintos segítségre, amelyek legalább egy fő tizenkét hónapon át való foglalkoztatását vállalják. Az alapra azok a helyi vállalkozók is pályázhatnak, akik beruházásokat, illetve eszközbeszerzéseket fontolgatnak. Ez utóbbi esetben a felső határ egymillió forint, vagyis ekkora összegig támogatja Békéscsaba a tervezett fejlesztés költségének nettó ötven százalékát. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy az idei év első félévében 2006 hasonló időszakához képest 29 százalékkal nőtt a cégek fize- tésképtelenségi mutatója?
Van Gogh
10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

