SzavazásLegfrissebb
|
Vállalkozói VilágCímkék: taxi, vállalkozásTüntettek, sírnak a taxisokA budapesti taxisok fix- vagy minimumtarifát és a drosztengedélyek kiadásának befagyasztását szeretnék elérni. A nagyobb taxitársaságok hétfőn ezért tüntettek Budapesten - közölte Dénes Attila, a felvonulás szervezője, az alakuló Budapesti Taxis Szövetség képviseletében. A taxisok azt szeretnék elérni, hogy fix- vagy minimumtarifát vezessenek be, amelyet egy BKV-jegy árában határoznának meg. Így nem történhetne meg, hogy egyes társaságok százötven forintos tarifákkal dolgoznak - mondta Dénes Attila. ![]() Budapesten jelenleg 328 taxiállomáson 1480 várakozóhely van, amire összesen 5700 taxi jut. Az 1480 várakozóhely - figyelembe véve az utasokat szállító gépkocsikat - körülbelül ennek háromszorosát, vagyis 4440 taxit tud kiszolgálni. A szervező szerint ezért a Fővárosi Önkormányzat több mint ezer taxisnak tehát úgy adja ki az évente huszonötezer forintért kiváltható droszthasználati engedélyt, hogy nincs elegendő várakozóhely. A felvonulók ezért - megtartva a már meglévő engedélyeket - azonnali létszámkorlátozást sürgettek. A petíció szerint "az elmúlt tíz évben semmilyen érdemi változás nem történt Budapesten, amely elősegítette volna a fővárosban dolgozó több ezer taxisofőr boldogulását, megélhetését". Hangsúlyozzák: rendbe kell tenni a szakmát, és védeni kell a vállalkozásokat, amelyek számára "pillanatnyilag a fő veszély a piaci verseny felpörgése és az öngyilkos árverseny, ahol a végtelen számú egyéni vállalkozó nem tudja érvényesíteni a valós költségeit". |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy a romániai vállalkozók mintegy egynegyede szerint az uniós jogszabályok bevezetése nem gyakorol jelentős hatást az ottani kkv-kra?
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

