SzavazásLegfrissebb
|
FinanszírozásCímkék: agrár, pályázat, AGKErősödik a gazdák pályázati kedveAz agrár-környezetgazdálkodási (AKG) programba a nagy érdeklődésre való tekintettel a korábbinál nagyobb mértékben vonták be az integrált szántóföldi célprogramot - tájékoztatott Soproni Horváth Lajos, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) sajtófőnöke. Közölte: míg a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv (NVT) AKG intézkedésének integrált szántóföldi gazdálkodás célprogramjában évente mintegy 33,7 millió forintot fizettek ki a közel 253 ezer hektárnyi támogatott területre, addig az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) AKG ugyanezen intézkedése keretében közel ötszázhetvenezer hektár támogatott területre évenként már több mint 88,35 millió forint a kötelezettségvállalás. Így a támogatott terület több mint kétszeresére, a támogatási összeg pedig közel háromszorosára emelkedett. ![]() Nagyobb arányban nyertek az állattartással foglalkozó gazdálkodók A kérelmek jóváhagyása a terület méretétől független, ám a statisztikai adatok alapján leginkább az figyelhető meg, hogy az állattartók magasabb értékelési pontszáma és a jóváhagyott célprogramok száma között szoros összefüggés van. Ezt támasztja alá az is, hogy míg a forráshiány miatt elutasított gazdálkodók között az állattartók aránya csupán tizenegy százalék, a programba belépő gazdáknak mintegy fele tart - az AKG feltételeinek megfelelően - állatot. A nyertes gazdák között szoros együttműködés van, hiszen csaknem háromnegyedük tagja valamely termelői csoportnak vagy termelői értékesítő szervezetnek. A támogatást nem kapó gazdák esetén ez az arány a harminc százalékot sem éri el. Az elbírálás szempontjából sokat számított a programba bejelentett területek elhelyezkedése is. A Natura 2000 hálózat területét is érintő kérelmek a célprogramba bevitt területek közel felét fedik le, a nitrátérzékeny területek pedig háromnegyedüket. Ezek az arányok az elutasított kérelmeknél alacsonyak. A nyertesek nyolcvanegy százaléka hátrányos helyzetben lévő településeken élő gazdálkodó volt. Környezetgazdálkodási programokban korábban a támogatást elnyert gazdák hetvenkilenc százaléka vett már részt. Figyelemre méltó, hogy a nyertesek közel fele rendelkezik felsőfokú végzettséggel, az elutasítottak között arányuk alig húsz százalék - közölte a sajtófőnök. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
A Vajdasági Befektetési Alap a szerb kormánnyal együttműködve "üzleti inkubátorok" létesítésébe kezdett. Ezzel szakértőket és irodai hátteret szándékoznak biztosítani a vállalkozóknak, illetve az induló kis- és középvállalatoknak.
Van Gogh
10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

