SzavazásLegfrissebb
|
ÜgyfélkapcsolatokCímkék: kkv, autóipar, biztosításBiztosítók is lehetnek a fényezőkartellbenA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kedden előzetes értesítés nélkül tartott helyszíni szemlét több autófényező vállalkozásnál. Gyanú szerint a társaságok rendszeresen egyeztettek a fényezőanyagok áráról és az autófényezési szervízdíjakról - közölte a versenyhatóság. A GVH rendelkezésére álló adatok alapján valószínűsíthető, hogy a magyarországi fényezőanyag importőrök egyeztetnek a gépjármű fényező- és segédanyagok áremeléseiről, valamint az autószervizek biztosítás alapján történő javításainál elszámolható díjak nagyságáról. A versenykorlátozó megállapodás a GVH gyanúja szerint legalább 2003 óta működik. A felek évente egyszer-kétszer, a Fényezési Tanács üléseit használva aktualizálják a versenykorlátozó megállapodást. A vállalkozások a biztosítókkal és a szakmai érdekképviseletekkel való megegyezés alapján fényezési árindexet határoznak meg és tevékenységük során ehhez igazodnak. A GVH szerint a Fényezési Tanács működtetése arra is alkalmas lehet, hogy csökkentse az új piacra lépők versenyképességét, esetleg piacra lépését is. ![]() Három biztosítótársaság keveredett gyanúba Az előzetes bejelentés nélküli helyszíni szemle lehetőségét a GVH számára a versenytörvény biztosítja. A versenyfelügyeleti eljárás megindítása még nem jelenti annak kimondását, hogy a nevezett vállalkozások elkövették a jogsértést. Az eljárás a tények tisztázására, ezen keresztül a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul. A törvény szerint az eljárásokra biztosított időtartam hat hónap, ami azonban - az ügy bonyolultságától függően - két alkalommal - ugyanekkora időtartammal - meghosszabbítható. A GVH versenyfelügyeleti eljárást indít az Allianz Hungária Biztosító Zrt. és további tizenhat cég ellen, gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmának feltételezett megsértése miatt. Az Allianz határozottan elutasítja azt a feltevést, miszerint kartelltevékenységet folytatott - közölte a társaság a Távirati Irodával. "Társaságunk mindenkor jogszerű magatartásra törekszik és jelen vizsgálat során is ezt teszi. A vizsgálattal kapcsolatban kijelentjük, hogy az adott ügyben társaságunk kizárólag szakmai alapon és az ügyfelek érdekeinek figyelembe vételével járt el. További információt az ügyben nem áll módunkban közölni, miután folyamatban lévő eljárásról van szó" - fejeződik be a közlemény. Vereczki András az Aegon Magyarország vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy biztosítójuk minden segítséget megad a GVH-nak ahhoz, hogy eredményesen zárhassa le a vizsgálatot. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy az MFB Rt. lehet a vállalkozások bankja?
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

