SzavazásLegfrissebb
|
MunkaügyCímkék: munkahely, kkv, vállalkozásÉlénkül a cégek toborzási kedveÉlénkül a cégek munkaerő-toborzási kedve: januárban harmincezer új álláslehetőséget jelentettek be a munkaügyi kirendeltségeken, és várhatóan a tavaszi állásbörzéken is több cég képviselteti magát mint tavaly. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) legutóbb közölt munkaerő-piaci adatai szerint januárban több mint duplájára nőtt a bejelentett új állások száma 2009 decemberéhez képest. A bejelentett új álláshelyek körülbelül kétharmada valamilyen támogatott foglalkoztatási formára szólt. A foglalkoztatási szolgálat adatai szerint a januári zárónapon a legtöbb támogatás nélküli betöltetlen álláshely a kereskedelmi, vendéglátóipari és fémiparban, illetve olyan foglalkozásoknál jelentkezett, mint a feldolgozóipari gépkezelőké.![]() Januárban harmincezer új álláslehetőséget regisztráltak Hajdú Csongor, a Frissdiplomás Kft. ügyvezetője elmondta: a cég által március 25-26-án rendezett HVG-állásbörzén a tervek szerint százhúsz-százötven cég ajánlataival találkozhatnak az érdeklődők, ami húsz százalékkal több, mint a tavaly őszi börzén. Az eddig leszerződött kiállítók többsége elsősorban mérnököket kereső gyártó vállalkozás. Ezt követi az információ-technológiai (it), a távközlési szektor és a szolgáltató központok, majd a pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó vállalatok. Több cég képviseli az autóipart, az energiaszolgáltatási szektort és a kereskedelmi láncokat is - ismertette Hajdú Csongor. A kínálat személyzeti tanácsadók ajánlataival is kiegészül. A szakember szerint a válság miatt a munkaadók az elmúlt egy évben jóval több pályázó közül választhatták ki emberüket, így a munkavállalók között is éles a verseny a legjobb állások megszerzéséért. Az álláskeresés idejére alternatívát jelenthetnek a különféle képzési lehetőségek, ezt felismerve a képzéseket kínáló cégek, intézmények is nagyobb hangsúlyt fordítanak a képzéseik és saját maguk népszerűsítésére - mondta el Hajdú Csongor. A tavaly őszi HVG állásbörze felméréséből kiderül, hogy a rendezvényen megjelent, képzéseket kínáló kiállítók több mint nyolcvanöt százaléka évi ötmillió forint feletti marketing-költségvetéssel gazdálkodik. Közel húsz százalékuk ebből az összegből nemcsak a kiemelt időszakokban, a jelentkezési határidők - február és október - előtt hirdeti képzéseit, hanem folyamatos jelenlétre törekszik. A felmérés szerint az álláskeresők igénylik a továbbképzési lehetőségeket. Az álláslehetőségek mellett számos képzési és továbbtanulási ajánlatot is felvonultató HVG állásbörze kilencezer látogatójának 16,3 százaléka a képzési ajánlatok miatt látogatott ki a rendezvényre, és a látogatók 90,8 százaléka tervezte, hogy a következő három évben továbbképzi magát. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy a gazdasági versenyképesség növelése érdekében együttműködési megállaposát kötöttek az Észak-alföldi Régió kamarái?
Van Gogh
10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

