Vállalkozói negyed kezdőlap

Szavazás

Twitter

Az ellenállhatatlan webszövegek titkai

Legfrissebb


Vállalkozói Világ

Címkék: fogyasztóvédelem, ellenőrzés, büntetés

2010.02.12 09:41:00 - MTI

Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Álellenőrök garázdálkodnak Budapesten

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz érkezett bejelentések szerint álellenőrök tevékenykednek Budapest több kerületében és Pest megyében, fogyasztóvédőknek kiadva magukat.

Az NFH Közép-magyarországi Regionális Felügyelősége az ügyben rendőrségi feljelentést tett. Az egyik bejelentő elmondta, hogy két fiatalember a regionális felügyelőség munkatársának mondva magát, végzett ellenőrzést üzletében.
Egyikük köpcös testalkatú volt és hosszú fekete télikabátot viselt, a másik magas, 180 centiméter körüli, szőke hajú, bajuszos, kecskeszakállas férfi volt. Az álellenőrök az igazolványukat ellenőrizhetetlen módon mutatták meg.

Vnegyed
A kereskedőnek is jár egy példány a jegyzőkönyvből!

Az álellenőrök az eladótérben vizsgálódtak, jegyzőkönyvet vettek fel, majd közölték, hogy a fellelt hiányosságok büntetési tétele hivatalosan magas lenne, de mivel első alkalommal történt szabályszegés, ezért helyszíni bírságot alkalmaznak. Átadták a jegyzőkönyvet az eladónak aláírásra, valamint jelezték, hogy tegyen bele egy akkora összeget, amit gondol, és ezzel lezárulhat az ügy. Az "ellenőrzés" végeztével a jegyzőkönyvet nem adták át a kereskedőnek, majd bejelentették, hogy két hét múlva utóellenőrzést fognak tartani.

Az NFH valódi ellenőrei mindig hatósági igazolvány felmutatásával igazolják magukat. Fejléces formanyomtatványon rögzítik a jegyzőkönyvet, amelyben az ellenőrzés részleteit tüntetik fel. A fejlécen az illetékes felügyelőség címe és telefonszáma is szerepel, és ha a kereskedőben gyanú merül fel a felügyelő valódiságát illetően, a telefonszámon ellenőrizheti, dolgozik-e megadott nevű ellenőr a régióban. A felügyelők a jegyzőkönyvből minden esetben olvasható példányt hagynak az üzletben. A jogsértés megállapítása közigazgatási eljárás során minden esetben határozatban történik, szabálysértési eljárás esetén a helyszíni bírság rendezésére postai csekket adnak a kereskedőnek, amit harminc napon belül kell befizetni. Készpénzben fizetendő bírságot egyáltalán nem alkalmaznak - hívja fel a figyelmet a hatóság.

Mondja el a véleményét Ön is!

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kérdezze szakértőinket!

Dr. Egerszegi TamásDr. Egerszegi Tamás

Egerszegi Ügyvédi Iroda
ügyvéd, vezető

Lukász Helga, Szombati OrsolyaLukász Helga, Szombati Orsolya

Profonte Management Akadémia
értékesítés, ügyfélkezelés

Balogh-Celebrini TivadarBalogh-Celebrini Tivadar

emtrek Kft.
cégfejlesztési konzulens, coach

Török AntalTörök Antal

iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator

Dr. Badacsonyi TamásDr. Badacsonyi Tamás

pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető


Online tanfolyam


Keresés

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Hírlevél

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!

Tudta-e Ön?

hogy a Tisza-tó körüli települések vállalkozóinak megközelítően 260 millió forintnyi fejlesztési forrás áll rendelkezésére 2005-ben?
Torony Torony Hosszú távú hasznosításra bérbe adnak tizenöt világítótornyot Szardínia tengerpartja...

Címketár

vállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179)

CÍMKETÁR »