SzavazásLegfrissebb
|
MunkaügyCímkék: cafeteria, melegétel-utalvány, APEHMi lesz a melegétel-utalványokkal?Óriási médiavisszhangot csapott az APEH azon bejelentése, miszerint büntetéssel sújtják a meleg étkezési utalványok felhasználóit, elfogadóit. A fenyegetés azoknak az utalványszolgáltatóknak is szól, akik nem a kellő szigorral kezelik ezeket az utalványaikat. - Nem fogadom el a melegutalványt, mert tegnap bemondta a tévé, hogy nem lehet. - fogad egy kis bolt eladója.- Itt tombolnak a szülők, mert a Híradó szerint iskolai étkezésre is beváltható az utalvány - panaszolja egy iskola gazdasági vezetője. Változatlan helyzet Nem változott a törvény, sem a büntetések nagysága, talán még az APEH magatartása sem. Meleg étkezési utalványokat eddig is munkahelyi étkeztetésre, étkezőhelyi vendéglátásra, közétkeztetésre lehetett elfogadni. A hentes hivatalosan eddig is csak a pultnál elfogyasztott hurkára, az ABC a helyben sütött, fogyasztott pogácsafélékre fogadhatta el - és csak akkor, ha a többi vásárlástól jól elválasztva kezelhető. ![]() Melegétel-utalvánnyal hivatalosan csak helyben fogyasztott étel fizethető Ennek ellenére bizonyos módon eddig is el lehetett költeni az utalványt kiflire, parizerre, nyers húsra, de akár mosogatószerre is, aztán az üzletek ügyesen elrendezték az elszámolást. Sőt, egyes hírek szerint az "utcasarok" is beváltóhelyként működött, persze, ha erre fény derült, az APEH már 2009-ben is büntetett. A jelenlegi pánikhangulatban mindenki zsebét égeti a meleg étkezési utalvány. Mindenesetre, idén is azok fogadhatják el hivatalosan ezeket az utalványokat, akiknek jogosultságuk van ilyen utalvány elfogadására, vagy elfogadói szerződést kötöttek az utalvány kibocsájtójával. Veszélyes játék Ha egy üzlet vagy étterem nem jogosult az utalvány befogadására, komoly kockázatot vállal azzal, ha mégis megteszi. Tapasztalat szerint tavaly is kevesen voltak, akik mindenféle jogosultság nélkül tették ezt. Az üzletek tehát eldönthetik, hogy a jövőben elfogadják-e az ilyen utalványokat, vagy a fent nevezett szolgáltatásokról számlát bocsátanak ki, amit - ha vállalja az ezzel járó többletadminisztrációt - a munkáltató szintén elszámolhat, a meleg étkezés támogatásaként. Persze neki sem kötelessége ezt tenni. A jogosult elfogadóhelyek a kockázatok mérlegelése után a jövőben is eldönthetik, - amint azt tavaly is tették - hogy mely termékeiket sorolják be a meleg étkezés címszó alá. Fata László Cafeteria net vezető tanácsadó Mondja el a véleményét Ön is!Hozzászólások - 82 hozzászólás
Marcsi 2010. február 11. csütörtök, 14:59 Mégsem korlátozzák a melegétel-utalványok felhasználását http://www.vallalkozoinegyed.hu/20100211/melegetel-utalvany-felhasznalas-korlatozas-apeh Kati 2010. február 11. csütörtök, 14:32 Le lehet tennünk a lantot.Az APEH megváltoztatta az étkezési jegyek felhasználásáról hozott határozatát. Állítólag kedvezően.Olvassatok utánna!! Alajos 2010. február 11. csütörtök, 14:24 Olvastam a hozzászólásokat,hát igen.Ez már a politikusok és azon belül is egy klikknek a fékezhetetlen mohóságát mutatja. Azért ezek a disznók maguknak elég szép mennyiségű kajajegyet osztottak ki abból amit tőlünk ismét egy új adó kitalálásával bezsebeltek.Abból az összegből én is inkább a meleg étkezést választanám.6000-ből max 6 szor vacsizok és kész.Hetelek, nekem jó volt a hideg mert abból legalább a nyersanyagokat megtudtam venni és volt főtt kajám.Ezek a telhetetlen férgek most attól is megfosztottak milyen jó nekünk ez az új demokrácia ami csak ezeknek a bűnözőknek(politikusok többsége) szabadság ,mert mindent megtehetnek büntetlenül. Remélem győz a jobbik én azokra szavazok vagy bárkire akinek nem volt köze a 20évhez. Boszi 2010. február 11. csütörtök, 14:01 Az előttem lévő hozzászólások önmagukért beszélnek, ezért nem is ismétlem meg őket, viszont én is totálisan fel vagyok háborodva!!! Akkor sem fogok étterembe menni, mert megtalálom a módját, hogy elköltsem hasznosan azt a "hatalmas összeget"! Csak annyit fűznék hozzá, forduljon fel, aki ilyen törvényt hozott!!!!! falusi 2010. február 11. csütörtök, 13:55 Itt egy blog cím, akit érdekel olvassa el, "ippeg" azt fejtegetik, hogy hogy is van ez....érdemes elolvasni, időt szánni rá... http://utalvany.blog.nlcafe.hu/ vidéki 2010. február 11. csütörtök, 13:50 Kati, igazad van, lehet valami nagyobb disznóságot akarnak fű alatt elkövetni, míg a szegényebbje ezzel van elfoglalva. Amúgy szerintem is lehet érdekeltsége valakinek, érdekes módon jól megadóztatták a hidegutalványt,azt nem kérhetjük, kényszerből választjuk a meleget, azt meg miután megigényeltük, letiltják a boltokban. Érdekes.... Tegyék a hideg utalványt is 25 % adóba, és el van intézve. De azt hiszem azt leshetjük. Mért nem az internetet adóztatják?? Az nem létszükséglet mint az evés. euroman 2010. február 11. csütörtök, 13:35 A kormány mindent megtesz a választások előtt azért, hogy a saját pártja újabb szavazatokat veszítsen. Most épp elbukta a közszférából és a többi cafetériás közül azok támogatását, akik netán még mellettük álltak. paparazzi 2010. február 11. csütörtök, 13:10 Egyátalán nem mindegy hogy a husosnál havi egyszer mindent meg tudtam venni. Hurkát kolbászt húsokat az egész hónapra ami őrület jó volt! Ha valaha ez az állam használt nekem akkor ez az volt. Ehelyett hülye Mc Donaldsban meg éttermekben kell elfuserálnom a drága pénz gyorskalyákra. Ennyi köszönöm. Végre volt valaminek értelme.... p.smith 2010. február 11. csütörtök, 12:49 Most őszintén nem mindegy mire költjük ezt a "zsíros" havi pár ezret. Ugyis vissza folyik a gazdaságba a zseton. Ez az egész valamelyik "zsi"parazíta baszkodása. vad 2010. február 11. csütörtök, 11:46 Melyik APEH vezetőnek van érdekeltsége valamelyik országos ételkihordó társaságban? Egyébként minek a médiaban bejelentett szigor egy meglévő rendeletre.Vagy eddig nem végezték a munkájukat akkor minek az évvégi jutalom az elnemvégzett munkáért. ZZ 2010. február 11. csütörtök, 10:33 És ez az APEH az, aki mellékesen a saját alkalmazottaknak képtelen volt január 31-ig kiadni a megfelelő dokumentumokat az előző évi jövelemről (amiért az APEH sajátr magát meg kellett volna, hogy bírságolja. Természetesen más munkáltatókkal ezt megtette, ha észlelte. Saját magával kapcsolatban magyarázkodás volt. Ez a társaság minden ügyben hoz egy állásfoglalást, és kész, azt úgy kell értelmezni. Tisztelt APEH! Önöknek hitbizományba adták, hogy minden jogszabályt csak és kizárólag Önök tudnak helyesen értelmezni. Többekhez hasonlóan én is azt tartom, hogy többszörösét elköltjükegy nap, mint amennyire egy napi átlag kijön. Innentől kezdve az egész nevetséges, amit az APEH művel velünk. Boncsicsi 2010. február 11. csütörtök, 10:16 Ráadásul párton belül is agyonlőném azokat, akik a választások előtt ekkora felzúdulást, felháborodást okoztak. Ez felér a párttal szembeni árulásnak. Akik ezt a törvényt megszavazták, elősegítették a saját öngyilkosságukat. Akik eddig még esetleg rájuk szavaztak volna, most biztos, hogy már nem. Ekkora barmok egyesek. Normááááális? Boncsicsi 2010. február 11. csütörtök, 10:00 Azért ez nekem gyanús. Vajon milyen lobbik állhatnak a háttérben? Kik és kiket fizethettek le, hogy ilyen szemét törvényt hozzanak, ami csak a gutaütést hozza az emberekre. Talán a vendéglősök, étterem tulajdonosok és a többi étkeztető cégek fogtak össze és még utoljára lefizettek valakiket??? Majzi 2010. február 11. csütörtök, 08:39 Számuljunk! Tételezzük fel,hogy aki dolgozik,az naponta egyszer eszik melegételt! Az 30 napra a 6000-es utalványból napi 200Ft. Ebből nem sokat lehet kihozni, még takarékos főzéssel sem!!! Tehát , aki enni akar, minimum befektet ennyit a meleg ételébe! TELJESEN MINDEGY LEHETNE MIRE KÖLTI !!! UGYANABBA A PÉNZTÁRCÁBA MEGY BE, ÉS UGYANABBÓL MEGY KI, MERT ENNI CSAK KELL! Pl költse akár cigire, másnap meg forintért vesz kaját.A hó végén ígyis-úgyis nem sok marad! Hát akik meg döntenek,azokat mi választottuk! Pedig egyik sem ígért soha olyat, hogy az egyszerü munkásnak jobb lesz. A polgároknak esetleg. Talán csak a munkáspárt,de szavazni nem munkásként megyünk,hanem szép ruhában polgárként.Majd túrjuk nekik a szart megint 4 évig,éhbérért! zoltán 2010. február 11. csütörtök, 08:27 Öket ez nem érinti egyáltalán. http://www.parlament.hu/kepv/kepv_ktsg.htm itt mazsolázhatsz melyik képviselő mennyi költségtéritést kap. Aztán összesitsd a végén. Az összeg:4 895 330 682 FT Sebestyén Istvánné 2010. február 11. csütörtök, 08:19 Disznóság, amit a melegétkezési-utalványokkal csinálnak, mert ha a minimálbéres dolgozó is elszámolhatna minden nélkül költségtérítéseketeket, akkor azt mondom, jó! Ebben az esetben azonban arról van szó, hogy aki eddig megkapta és elkölthette CBA-ban az is valamilyen szinten étkezésre fordította, hiszen a húst, amit vett azt otthon megfőzte. Nem véletlenül költötték el az emberek üzletekben és nem vendéglátóhelyeken! Ismét csak a kiskeresetűekkel van kiszúrva! Minden politikusnak és törvényhozónak ki kellene próbálni egy évig minimálbéren élni! Nagyon fel vagyok háborodva! Üdv: Icu Kati 2010. február 11. csütörtök, 07:51 Szerintem,még egy ideig elvitatkoztatnak itt bennünket,csak ne figyeljünk a politikai botrányokra. Abból most több van,mint ebédcsekkből. geza 2010. február 11. csütörtök, 07:03 csak úgy lehet szerződést kötni, ahogy eddig! vagyis nem változott semmi szabály, csak az apeh nem hírdeti az elkötelezettségét a vadászatra... kodály 2010. február 11. csütörtök, 06:14 Mi egy kis faluban lakunk, ahol senki sem fogadja el. 50 km-t kell utazni, hogy a legközelebbi városban elkölthessük, esetleg gyertyafényes vacsorára. Ráadásul a férjem havonta 18.000 ft. értékben kapja, mert ezt választottuk cafetériába még decemberben. A falusiakra senki sem gondol, azt hiszik, hogy mindenki Pesten lakik. Tomi 2010. február 11. csütörtök, 02:20 Emberek valakinek magához tért az esze! ugynézki gyözelem,ismét tudunk fizetni melegétel-utalványal!!!!! óvonéni 2010. február 10. szerda, 22:55 Megint egy jól megalapozott rendelkezés! Bejelentik, hogy lehet melegétel utalvánnyal fizetni az óvodai étkeztetést, csak éppen az alapjait nem teremtik meg. A gyermekek étkeztetéséhez nagyban hozzájárul az önkormányzat, az óvodából nem a konyhát üzemeltető céghez kerül rögtön a befizetett pénz, hanem az önkormányzathoz, aki még kiegészíti! Gratulálok azoknak az épületes ba..oknak akik ezt kitlálták. A felháborodott szülőket kire küldjem rá? jozsi 2010. február 10. szerda, 21:19 Én azért tegnap küldtem egy üzenetet az APEH közérdekű bejelentések és panaszok oldalán, (sajnos ide nem tudom beidézni, mert azonnal moderálnák) mivel valahol itt elszakadt a cérna. Amikor az emberek nagy része már választotta a melegétel-utalványt akkor fenyítenek be. Harminc év alatt folyamatosan fizettem adót, sokszorosát szerintem annak amennyit egyes milliókat leakasztó minimálbérre bejelentett vállalkozók behazudnak (ja lúzer vagyok) Most azt sajnálják az embertől amiből a szükséges cukor. liszt, olaj, stb... havonta meglenne. Ja, hogy az a lényegesen többet adózó hidegétel utalvány? Nekünk nem fér be az étterem, Mcdolads stb...(tuti ezek lobbiztak) csak az alapvető élelmiszereket kellene valahogy megvennünk, ha lehet olcsóbban. Csak egyet remélek, ez lesz az utolsó szög a koporsójukba. Horváth Marika 2010. február 10. szerda, 20:55 Szerintem nem a dolgozót támogatják, hanem a meleg étel utalvány elfogadó éttermeket.Mi a francért nem kapja meg minden dolgozó pénzbeli juttatásként, az összeget, és oda költi ahová akarja. Nem is értem igazán, de lehet, hogy nem is kell értenem. kiru 2010. február 10. szerda, 20:45 Igazatok van, én is vártam a magyarázatokat, a másik oldalról. Így olyan szaga van, hogy feldobtak egy témát, ami érint is minket. Addig sem a piszkosabb dolgaikkal foglalkozunk. Jó éjt mindenkinek! Zoltan 2010. február 10. szerda, 20:31 Kati: Én péntek óta várom hogy valaki megszólaljon valami történjen de azóta iszonyatos kuss van csak mi háborgunk keressük a kiskaput.Ez igy is marad most vagy jönnek a nagy büntetések vagy szép lassan elcsillapodnak a hullámok és mindenki vehet hust a hentesnél és kenyeret a pékségben. Kati 2010. február 10. szerda, 20:27 Mi itt,már minden okosat felsoroltunk,de még egy illetékes sem szólalt meg. Sunyítanak,mert nagyon eltoltak valamit. Várom legalább egy APEH,vagy Minisztériumi illetékes magyarázatát,vagy inkább okos ötletét ,hogy legyen tovább? kiru 2010. február 10. szerda, 20:23 Természetesen a fizikai erőszakot én és minden józanul gondolkodó ember elítéli. Drasztikusan nem lehet takarítani, /ha erre gondolsz a JOBBIK-kal kapcsolatban/ . De egy hosszútávú elképzeléssel igen. Ahogy én egyszerű ember láttam, a FIDESZ anno hosszútávra gondolt. Lassan elindította az országot, egy helyes úton.De a mostani kormányunk , részeg ember módjára halad, hol előre 2-3 lépést, hol jobbra, hol meg balra, s hol meg hátra. Nem azt várom a következő kormánytól, hogy 1-2 éven belül , hipp-hopp száguldozunk, s a fizetésünk a triplájára emelkedik.Hanem azt várom, hogy azt olvassam, lássam, tapasztaljam , hogy az ORSZÁGUNK előre halad. Ezt szeretném látni. Ezt várom el a felelős vezetőinktől. Zéé 2010. február 10. szerda, 20:14 Mi a büdös francért kényszerítenek étterembe ebédelni, mikor 2 menü áráért vett nyersanyagból elkészült meleg étellel az egész családot megetettem ezidáig /6fő/.Még jó ,hogy a melós embereket akarják segíteni, mi lenne ha nem segítenének ennyit és hagynának bennünket Élni és nem éhen dögleni.Egyébként csak a magyar üzletláncok fogadták el Jó volt a boltnak,jó volt nekünk, jó a gazdaságnak ,akkor mi volt vele a baj?? Akinek ez szúrta a szemét az menjen a jó K...va anyjába és csináljon magának kistestvért!! Zoltan 2010. február 10. szerda, 20:07 Kiru:teljesen mindegy de az ne mszp vagy fidesz legyen . a jobbik, hát lehet rendet tennének de sok olyan pont van a terveikben amivel nem szimpatizálok. Az emberek elkeseredettek ezért sokan azt gondolják majd azorbán nyer de lehetnek még meglepetések hisz sokan gondolkodnak értelmesen és nem hagyják olyanok vezessék ezt a szegény kis országot akik eddig loptak tölünk. kiru 2010. február 10. szerda, 20:00 Zoltan: Akkor szerinted kinek kellene vezetnie az országot? A JOBBIK-tól, és a GÁRDÁ-tól csak az félt, és fél akinek van miért. Igen is rendet kell rakni ebben az országban. Mind politikailag, mind rendileg. Egyenlőre, ehhez a feladathoz az Orbán jelenleg a legmegfelelőbb. Mindig FIDESZ szavazó voltam. Nem állítom, hogy hibátlanul csinálták a dolgukat, de jól dolgoztak. Vissza lehet nézni a statisztikákat, a gazdasági mutatóinkat, a külpolitikánkat, magasan felülmúlták, mind az előttük lévőkét, mind az utána jövőkét. kiru 2010. február 10. szerda, 19:50 Noemia: postás vagyok. Nekünk is el kellett döntenünk, január elején, hogy mit akarunk. Mint minden munkahelyen, nálunk is a megalázás megy havi nettó 73 ért. Ahogy én látom, itt még mindig a régi , felnyomott komcsik irányítanak, dirigálnak, a mi fizetésünk 3-4 szereséért. S ez még csak egy kis posta. Biztos vagyok benne , hogy ez minden állami cégnél így van. Ezek ezt tanulták, s amíg egy is van belőlük, addig rend, fegyelem, és tisztesség ebben a gyönyörű , országban nem lesz. Lacka: Mint postás, sajnos látom, hallom, hogy még mindig sokan támogatják őket. Ezt nevelték beléjük. Meg ennyi eszük van.Nagyon bízok a következő , értelmes generációban. / Lányom 16 éves/ . Ők már másként látnak, másként tanulnak.Már akit nem a szellemileg alul táplált TV műsorok nevelnek. Hanem mi igaz MAGYAR szülők. Zoltan 2010. február 10. szerda, 19:49 buksza: Szerinted azorbán és társai mit tudnak a munkáról szinte az egyetemről ültek át a parlamentbe.És meg kell nyugtassalak igen sajna ennyire birka a magyar ember. A képviselőink például a 2002-2006 os ciklusban költségtérités gyanánt adómentesen mindenféle bizonylat nélkül felvettek összességében:4 895 330 682 forintot mi meg itt vitázunk és szivunk havi 18 ezer miatt ami után még adót is fizetünk.NEM FURCSA EZ KICSIT???? Noemia 2010. február 10. szerda, 19:38 Én eddig csak bementem egy boltba, amelynek ajtaján az volt elfogadják..., és jártam piacon henteseknél, ahol szintén... Amúgy furcsáltam, de fiam ezt kapta és legalább főzni tudtam belőle... buksza 2010. február 10. szerda, 19:37 Jobbik.....Úgy gondolják az életet,hogy a novák előd félék,akik soha nem melóztak,majd ők vezetnek,mi meg újra birkák leszünk...Miép klóncsapat.Röhögnék,ha a tahómagyar 15 százaléka őket szereti.Tudjátok hogy a jelöltjeik többsége taknyosorrú tanuló?Mit tudnak ezek a munkáról meg az életről?Csendőrség...Ők fognak majd a vagonkhoz kísérni,mint 1945-ben?Agyrém.... Noemia 2010. február 10. szerda, 19:34 A törvény nem tudása nem mentesít... nem tudtad...? elkövető így is lehetsz..., amúgy meg én is azt kérdezem még mindig, "elfogadók" és "kibocsájtók" hol vannak a történetben? Noemia 2010. február 10. szerda, 19:31 Noemia, alias Noémi Zoltán kedves, azért kell büntetést fizetnem, mert az APEH szerint én is törvényt sértettem vásárlóként, vetted? buksza 2010. február 10. szerda, 19:30 Egyáltalán mit írígyli a politika azt a kis kajapénzt.Tényleg balkánia lettünk.A magyar lett a legtahóbb nép európában.Ki fogunk pusztulni.200 év,és nyelvünk is eltünik.Meg kéne változni.... Zoltan 2010. február 10. szerda, 19:16 Moemia félreértesz nem magad kell feljelenteni hogy igen én törvényt sértettem hanem a melegétel kibocsájtó céget aki szerződést kötött olyan utalványelfogadókkal akik el sem fogadhatták volna ezáltal bennünket mint johiszemű vásárlókat félrevezettek megtévesztettek.Majd a GVH megbüteti több millióra az utalványkibocsájtó céget.Miért kellene neked büntetést fizetned? Hiszen a kibocsájtónak szerződése volt az elfogadóval ők sértettek közösen törvényt. Ha az utalványkibocsájtó a minnél nagyobb profit reményében bárkivel szerződést kötött vállalja a következményeit. Noemia 2010. február 10. szerda, 19:10 Nos Zoltán nehogy már nekem kelljen feljelentgessek..., aztán mert én is vásárló voltam én szintén fizessem a büntetést? Kérdés, hogyan működött "legálisan" "illegálisan" és miért a vásárlók, akik nem tudták, hogy nem legális most "elszenvedik"... z 2010. február 10. szerda, 18:51 http://www.gvh.hu/domain2/files/modules/module25/536464114D534D32.pdf Itt a nyomtatvány aminek a 10-11 oldalát kell kitöltve eljuttatni a gvh-hozA BEJELENTÉS TÁRGYA: FOGYASZTÓKKAL SZEMBENI TISZTESSÉGTELEN KERESKEDELMI GYAKORLAT Zoltan 2010. február 10. szerda, 18:47 Noemia: Pontosan erről van szó én mint vásárlo honnan tudhattam volna hogy ök közösen sértenek törvényt.Ráadásul a sodexhon a mai napig fenn vannak cukrászdák és kávézók amik aztán végképp nem felenek meg az APEH állásfoglalás szerint. Ezért mondom hogy félreveztettek bennünket. Ma felhivtam a GVH-t elmondtam az egészet az mondták ez kimeriti a fogyasztó félrevezetése fogalmát. Ezért kellenne minnél többünknek bejelentést tenni és még most elmenteni az utalványkibocsájtók oldalát ne tudják abizonyitékokat eltüntetni. Noemia 2010. február 10. szerda, 18:32 Na,ja lám nem csak napokkal ezelőtt, mai napig is, ha valaki nem hiszi lépjen fel..., de évekkel visszamenőleg is... Zoltán kedves, honnan tudta volna a vásárló, hogy az utalványkibocsájtó az elfogadóval együtt törvényt sért? erika 2010. február 10. szerda, 18:31 sanyaman! neked elment az eszed az tuti. az apehban is melegétel utalványt kért mindenki (más kérdés h. egyelőre nincs, talán majd később), és milyen 500 ezer fizetés te szerencsétlen? 79 a nettóm, cserélni akarsz velem? szívesen átadom a helyem! szaniszló teréz 2010. február 10. szerda, 18:29 kapjátok be melegen. Zoltan 2010. február 10. szerda, 18:25 Gazdasági Versenyhivatal: Ügyfélszolgálat T: (06-1) 472-8851 F: (06-1) 472-8905 ugyfelszolgalat@gvh.hu Gazdasági Versenyhivatal 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1245 Budapest 5. Pf.1036 Telefon: (1) 472-8900; Fax: (1) 472-8905 Itt lehet panasszal élni ha ugy érzitek átvert a melegétel utalványt forgalmazó cég. Mivel napokkal ezelőtt még a sodexho oldalán szerepeltek azok az üzletek ahol elfogadták holott amikor ezek az üzletek oda felkerültek az utalványkibocsájtónak tisztában kellett lennie azzal hogy törvénysértést követ el.Ezáltal sok ezer embert félrevezettek. proli 2010. február 10. szerda, 18:22 ...mint a háború után a tejjegy. Megyünk vissza az őskorig? Farok egy gyökér hozta ezt a törvényt, ha az átok fogna már nem élne. Lőszert nem lehet meleg utalványra venni? Mert lassan be kell szerezni.... :-) Gyula 2010. február 10. szerda, 18:09 APEH-tette a dolgát de aki utasította az a kormány VÉGRE valaki mondja már meg kinek ?? kampányol az MSZP- mert ezzel a húzással minimum 5 % -buktak. Hogy lehetnek ekkora idióták ---VÁLASZTÁSI--kampány van. Ernő 2010. február 10. szerda, 18:07 Hajrá jobbik Ernő 2010. február 10. szerda, 18:07 Hajrá jobbik Lacka 2010. február 10. szerda, 18:07 Kiru! Kiba..tt sokan megdöbbentünk 2002-be! Noemia 2010. február 10. szerda, 18:06 Anyuka, enyém fiam Postán dolgozik, és január elején el kellett döntenie hogyan kéri a "cafetériát" nettó havi 17.300-at kap most meleg ételutalványban... Ja, és ez most nem panasz, csak hozzászólás, mert ezt most nem költhetjük "nyersanyagra" csak kihozott készkajára:( Lacka 2010. február 10. szerda, 18:01 Nagy Z! Lehet, hogy Édesanyád kib..szott jól nevelt, de jobban tette volna, ha három naposan falhoz vág! Anyuka!! 2010. február 10. szerda, 18:00 Mért mindig a kis embereket nyúzzák ,nemértem 6000-8000 ft-ból nem sok meleg kaját lehet venni, de hozzávalókat elég sokat erre nem gondolnak. 23000 ft-os gyes mellé a családnak nagyon jól jött a hidegutalvány és csak élelmet vettünk , vagy a turórudi nem élelem? Aranka 2010. február 10. szerda, 17:58 Azzal, hogy a gyerekétkezésnél elfogadják az utalványokat, az önkormányzatok kiadását növelik, mert az iskolák 5% + 25% áfa kezelési költséggel tudják azt beváltani. A melegkonyhás lobbi közvetve az amúgy is nehéz helyzetben lévő önkormnyzatokra utazik? Noemia 2010. február 10. szerda, 17:54 Miért nem kérdés a "kiahibás", én csak két éve fizettem itt-ott meleg ételutalvánnyal, mióta fiam dolgozik és ezt kapta..., nem én erőszakoltam rá sem a Coop boltokra, se a hús boltokra... Nekik volt szerződésük elfogadóhely gyanánt, a kibocsájtókkal? Elvira 2010. február 10. szerda, 17:53 Azt hiszem az APEH most fűrdik a boldogságban,hogy ekkora zűrzavart tudott okozni. Ezzel a hozzáállással ,viszont megalázza a legnagybb adókat fizető embereket.Legyen az munkaadó,vagy munkavállaló.Miért nem kötelezi a melégétel forgalmazókat a ebédcsekk elfogadására? Az éttermek a legnagyobb adócsalók,mivel a legmagasabb haszonkulcs a kaján van,így azt nem éri meg hivatalosan művelni.A feketén megvásárolt húson hatalmasat lehet kaszálni.Nem véletlen ragaszkodik a kisember ,hogy saját maga szerezze be a konyhára valót. De ,gondolom az APEH-nek ezt nem kell magyarázni.Így viszont felmerűl a kérdés,hogy valami siné-finé van a dologban ,ezért kötik annyira az ebet a karóhoz. janó 2010. február 10. szerda, 17:48 NagyZ a te szürkeállományoddal van baj/kicsi/ húzzatok el francba a manipuláló ....ba.loptok, csaltok csak azért mert a véretekben van az mszp-vel együtt az szdsz-ről nem is beszélve. kiru 2010. február 10. szerda, 17:41 A FIDESZ-ben lehet csak most bízni. Szerintem adni kell nekik is 8 évet, 2002-ben , én személy szerint nagyon megdöbbentem, hogy visszahozták az MSZP-ét. Zimányi Lajos 2010. február 10. szerda, 17:35 Ami ebben az országban most folyik, az egyszerűen döbbenetes! Ilyenkor miért nem sztrájkol a BKV, a MÁV vagy valakiiiii!!! Milyen eszement ötlet jön még amivel az embereket nyúzhassák?! Milyen adót találnak még ki amivel a hatodik bőőőőr után egy hetediket is lenyúzzanak az emberről?! Találjon már ki valaki valamit!!! FIDESZ !!! Jöjj el és tégy csodát!! Melegétel-utalvány tulaj 2010. február 10. szerda, 17:33 Szerintem az ma már nem kérdés, hogy " ki a hibás" az viszont nagyon szomoru,hogy ez már 8 éve tart és még most sem látják be, hogy ki a hibás. Noemia 2010. február 10. szerda, 17:26 Hmmm, nos úgy látom megy a "kiahibás" rendesen, sajnos azt kell mondjam, mi is "benéztük", mert a Coop és a Gusta boltokban és a piacon a húsboltokban is elfogadták, ezért ezt kértük... Majd persze "lerendeljük", de alapanyagként felhasználva gazdaságosabb volt... kiru 2010. február 10. szerda, 17:22 Úgy legyen. De látod, van még akinek ez tetszik. Számomra ez a legmegdöbbentőbb, és a legszomorúbb. sanyaman 2010. február 10. szerda, 17:22 Könnyű más f.....val verni a csalánt Apehnek nem gáz ott nincs melegétel utalvány havi 500.000-ből én is meg tudnám oldani a kajálást de sajna nekünk kiss embereknek ez maradt NEM FOGJÁTOK FEL MI????? Melegétel-utalvány tulaj 2010. február 10. szerda, 17:17 kiru! Valószinüleg,mi azért nem tudunk " ROBOGNI " ezzel a " SZUPER GAZDASÁGGAL" mert elhagytuk a bukósisakunkat és húznak el mellettünk,mint a vadlibák, bizzunk benne, hogy már nem sokáig!!!!!!! kiru 2010. február 10. szerda, 17:09 NagyZ! Örülök, hogy egyet értünk, egy pozitív dolgot mondj nekem az elmúlt 8 évből!! EGYET!! Tudom te és a fajtád szerint ROBOG A GAZDASÁG, MINDENRŐL AZ ORBÁN TEHET!! ROBOGNÁTOK EL INNEN , s hagynátok minket MAGYAROKAT élni!!! Melegétel-utalvány tulaj 2010. február 10. szerda, 17:02 Tudomásom szerint eddig is azok fogadhatták el ezeket az utalványokat, akiknek jogosultságuk volt rá, illetve elfogadási szerződést kötöttek az utalvány kibocsájtójával.Nem értem miről beszélünk? Közszolga véleményével tökéletesen egyetértek!!!!! NagyZ 2010. február 10. szerda, 17:00 Szegény gúnár, janó,kiró előre sajnálom őket,mert akkorát fognak csalódni, talán össze is fognak ropanni. Nem haragszom rájuk, ennyi van a szürkeállományukban, no meg jól beszopták a néphűlyítést. kiru 2010. február 10. szerda, 16:55 Remélem igazad lesz gúnár! Sajnos , ahogy látom ebben az országban még sok a sötét ember./ Felfogásra értem/. Most örökre EL KELL zavarni őket! Akiben csak egy cseppnyi magyar vér is folyik, jó helyre teszi azt az X-et. ancsahair 2010. február 10. szerda, 16:52 Miért mindig a "kis ember" szív????? Meddig akarják nyúzni az embereket???? Ez az ország kész! Attila 2010. február 10. szerda, 16:50 Jelenleg Magyarországon a legnagyobb közelenség az aki, cukrot vagy lisztet vesz a melegétel utalványán. "Ráront saját népére"hallottam, úgy 6 éve. gúnár 2010. február 10. szerda, 16:49 Ismét egy ok arra, hogy hova tegyük azt a bizonyos x-et választáskor! Most már nagyon aktuális eltakarítani a 8 év szemetét! Takarodó korrupt, hazug banda! Noemia 2010. február 10. szerda, 16:49 Ja, az meg külön érdekes, hogy a Sodesko aki több településen is végzi a gyermekek közétkeztetését, nem fogadja el a szülőktől annak saját utalványával történő kifizetését, szerencsére nem saját tapasztalat, csak kollegina mesélte, ha nincs ilyen, bocsi... Noemia 2010. február 10. szerda, 16:43 Hogyan téveszthettek meg ennyi ideig fogyasztókat "elfogadóhelyek", ők, és a velük szerződő utalvány értékesítő helyek megtéveszthették a gyanútlan fogyasztókat? Noemia 2010. február 10. szerda, 16:39 Lám-lám, megjelent az APEH állásfoglalás, de a meleg ételutalványokat értékesítők honlapján még most itt ott vannak a "boltok", akik már nem fogadják el, de eddig igen... Apeh-Apeh hol voltál eddig, hogy nem láttad, pl. Sodesko:( böndöke 2010. február 10. szerda, 16:38 Undorítóak, akik ezt kitalálták! janó 2010. február 10. szerda, 16:29 Valahonnét be kell gyűjteni az állami ill önkormányzati cégeknél ellopott pénzt.több miliárdos jövedelem átcsoportosításról van szó. Valakiknek a mostani parlamentben nagyon is érdekükben állt.Az mszp.szdsz nem az ország népéért dolgozott, dolgozik hanem saját érdekükben és pofátlanul magyarázzák.Reméljük eljön a leszámolás ideje az elmúlt 8 évért. kiru 2010. február 10. szerda, 16:28 Népnyúzó egy banda. Ilyen egyszerű embereknek, nagyon sokat számít, de ezek nem törődnek velünk. Csak jöjjön egy MSZP-és erre kopogtatócéduláért! Innen már csak a mentő viszi! lukisanyi 2010. február 10. szerda, 16:24 Ha valaki vidéken él mint én és a legközelebbi beváltóhely 30km.re van az mit csináljon?Vagy az a szegény minisztérumi alkalmazott hol tudja elkölteni azt az összeget amit kap?Lehet hogy ők a gundelba járnak? raven 2010. február 10. szerda, 16:24 Elmennek az anyjukba,állandóan csak a csórókat,szopattyák! kiru 2010. február 10. szerda, 16:21 Minden APEH-kos, és komcsi csináljon magánoak kistestvért! bella isola 2010. február 10. szerda, 16:18 na ez a cikk olyan nesze semmi, fogd meg jól!Egyébként nem eszik olyan forrón a kását! Közszolga 2010. február 10. szerda, 16:12 Érdekes az APEH hozzáállása! Ha eddig -esetleges törvénytelenség esetén nem lépett fel: maga is törvényt sértett! S így milyen jogszabály alapján szankcionál? Mellesleg az APEH nem jogalkotó, hanem maga is jogalkalmazó.( Ne feszesgessük, milyen...) Szóval az "ötletgazdájuk" -finoman szólva megérdemelne egy f....-onbillentést! |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy a mikro- és családi vállalkozások behajtandó kintlevősége 240 milliárd forintot tett ki 2006 nyarán?
Van Gogh
10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

