Vállalkozói negyed kezdőlap

Szavazás

Twitter

Az ellenállhatatlan webszövegek titkai

Legfrissebb


Cégautó

Címkék: autó, piac, válság

2010.02.04 07:41:00 - MTI

Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Tovább eshetnek az újautó-eladások

Körülbelül húszezer új személygépkocsi és kishaszonjármű forgalomba helyezése várható Magyarországon, 2010 első felében. A fogyasztói bizalom nem javul, az év derekáig biztosan nem várható fellendülés.

A GfK Hungária Piackutató Intézet szerint, az értékesítési mutatók összhangban állnak az általános fogyasztói bizalmat jelző mutatókkal. Emiatt a borúlátó fogyasztók nem szívesen vágnak bele nagyobb beruházásokba, így új autó vásárlásába sem. Amíg e mutató nem javulás érdemben, addig az autópiaci előrejelzésekben sem lehet trendfordulóra számítani.
A piackutató szerint 2010 első félévében várhatóan mintegy húszezer új gépjárművet adnak majd el az autószalonok. Valószínűleg ezúttal is lesznek erősebb hónapok, amikor a holtszezonnak számító januárihoz képest kétszer annyi autót értékesíthetnek majd, de a következő két negyedévben, a tavalyi év azonos időszakaihoz képest akár kétharmadával is csökkenhetnek majd az eladások.

MTI
Akár kétharmadával is csökkenhetnek az eladások

Bacher János, a GfK Hungária ügyfélkapcsolati igazgatója szerint az első félévre vonatkozó előrejelzések alapján éves szinten továbbra sincs kilátás a növekedésre. Az éves értékesítési eredmények még akkor is a tavalyi alatt maradnak, ha a második félévben megkezdődne a fellendülés.

A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete korábban közzétett előrejelzése szerint az idén hatvanötezer személygépjárművet helyeznek majd forgalomba, 7,9 százalékkal többet, mint 2009-ben. A becslés szerint a forgalomba helyezett kishaszonjárművek száma 3,6 százalékkal, tizenegyezerre nőhet az idén. A prognózis szerint négyezer motorkerékpárt és kétezer-kétszáz nagy haszongépjárművet helyeznek forgalomba. A motorkerékpár esetében 10,8 százalékos, a nagy haszongépjárműveknél pedig 5,3 százalékos növekedés várható az idén. Előrejelzés szerint az idén háromezer robogót helyeznek forgalomba, a tavalyi hatszázötvennel szemben.

A teljes piac így elérheti a 85200 darabot, ami 7,4 százalékos emelkedés 2009-hez képest. 2009-ben a 2008-as bázishoz képest forgalomba helyezési alapon az új személygépjármű piac hatvanegy százalékkal, a kishaszonjárművek piaca ötvenegy százalékkal, a rendszámmal forgalomba helyezett motorkerékpár piac ötvennégy százalékkal, a nagy haszongépjárművek piaca pedig hatvankét százalékkal esett vissza.

Mondja el a véleményét Ön is!

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kérdezze szakértőinket!

Dr. Egerszegi TamásDr. Egerszegi Tamás

Egerszegi Ügyvédi Iroda
ügyvéd, vezető

Lukász Helga, Szombati OrsolyaLukász Helga, Szombati Orsolya

Profonte Management Akadémia
értékesítés, ügyfélkezelés

Balogh-Celebrini TivadarBalogh-Celebrini Tivadar

emtrek Kft.
cégfejlesztési konzulens, coach

Török AntalTörök Antal

iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator

Dr. Badacsonyi TamásDr. Badacsonyi Tamás

pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető



Online tanfolyam


Keresés

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Hírlevél

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!

Tudta-e Ön?

hogy az unalmas üzlet nyereségesebb is lehet?
Figula Figula Ifjabb Figula Mihály a befektetett munkának, egyedi borainak és az ismertségnek tudja be sikerét.

Címketár

vállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179)

CÍMKETÁR »