Vállalkozói negyed kezdőlap

Szavazás

Twitter

Az ellenállhatatlan webszövegek titkai

Legfrissebb


Munkaügy

Címkék: jog, vállalkozó, szabadság

2010.02.03 16:11:00 - dr. Tamási Júlia

Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Szabadságolás speciális esetei

A Munka Törvénykönyve a pihenőidő, a rendes szabadság és a betegszabadság mellett másféle munkaidő-kedvezményeket is biztosít a munkavállalók számára. A jól ismert szülési szabadság mellett így akár tanulmányokhoz, sőt még házépítésre is adható "eltáv".

Munkaidő-kedvezmény terhesség és szülés idején

A terhes, illetve szülő nőt huszonnégy hetes szülési szabadság illeti meg, amit úgy kell kiadni, hogy abból négy hét lehetőleg a szülés várható időpontja elé essen.

Gyermeke megszületésekor az apát öt munkanap munkaidő-kedvezmény illeti meg. Ezt munkáltatója legkésőbb a születést követő második hónap végéig, a kért időpontban köteles kiadni. A munkaidő-kedvezmény tartamára távolléti díj jár az apának, ennek kifizetése az állami költségvetés terhére történik, a 305/2002.(XII. 27.) Kormányrendelet szabályai szerint. Ennek megfelelően a munkáltató kapcsolódó költségeinek megtérítése iránti kérelmét évente négy alkalommal nyújthatja be, a Magyar Államkincstár illetékes területi igazgatóságához, a célra rendszeresített nyomtatványon vagy elektronikus űrlapon.

Szoptatási munkaidő-kedvezmény


A nőnek a szoptatás első hat hónapjában naponta kétszer egy óra, ezt követően a kilencedik hónap végéig egy óra munkaidő-kedvezmény jár. Ikrek esetében a munkaidő-kedvezmény gyermekenként jár. Erre az időre távolléti díjra jogosult a munkavállaló.

MTI
Kétszer egy óra munkaidő-kedvezmény jár az első hat hónapban

Fizetés nélküli szabadság alábbi esetekben illeti meg a munkavállalót:

- a gyermek hároméves kora alatt, a gyermek otthoni gondozása céljából,
- a gyermek tízéves koráig, a gyermekgondozási segély (gyes) folyósításának időtartama alatt, ha a munkavállaló otthon gondozza a gyermeket,
- a gyermek tizenkét éves koráig, annak betegsége esetén, otthoni ápolása céljából,

Ezen időszakok során a szülőt különböző juttatások illetik meg, a társadalombiztosítási jogszabályok alapján.

További munkaidő-kedvezmények

A munkavállaló kérelmére munkáltatója fizetés nélküli szabadságot köteles számára engedélyezni, tartós (harminc napon túli) ápolásra vagy gondozásra szoruló közeli hozzátartozója otthoni ápolásának idejére, de legfeljebb két évre. Az ápolást a munkavállalónak személyesen kell végeznie. A tartós otthoni ápolást és annak indokolt voltát az ápolásra szoruló személy kezelőorvosa igazolja. Közeli hozzátartozónak minősül a házastárs, az egyenes ági rokon, a házastárs egyenes ágbeli rokona, az örökbe fogadott, mostoha és nevelt gyermek, az örökbefogadó, a mostoha és a nevelőszülő, a testvér, valamint az élettárs.

Lakásépítésre tekintettel járó, fizetés nélküli szabadság

A munkavállalónak - kérelmére - egy évig terjedő, fizetés nélküli szabadságot kell engedélyezni, ha a munkavállaló magánerőből épít lakást saját részére. A fizetés nélküli szabadságot az építési engedélyben megnevezett személy vagy helyette a vele élő házastársa (élettársa) igényelheti. A megszakítás nélküli szabadságot a munkavállaló által megjelölt - legalább egy hónappal előbb közölt - időpontban kell kiadni.

Ha a munkavállaló a szabadságot részletekben kívánja igénybe venni, előzetesen meg kell állapodnia munkáltatójával a kiadás ütemezéséről.

Tanulmány folytatásához szükséges szabadidő

A tanulmányokhoz kapcsolódó munkaidő-kedvezmény bírálata során döntő, hogy a munkavállaló iskolai rendszerű vagy nem iskolai rendszerű képzésben vesz-e részt.

Az iskolai rendszerű képzésben részt vevő dolgozó részére ugyanis munkáltatója köteles a tanulmányok folytatásához szükséges szabadidőt biztosítani. A szabadidő mértékét a munkáltató az oktatási intézmény által kibocsátott, a kötelező iskolai foglalkozás és szakmai gyakorlat időtartamáról szóló igazolásnak megfelelően állapítja meg.

MTI
Vizsgánként négy nap szabadidő jár

Ezen kívül a munkavállaló vizsgánként - ha egy vizsganapon több vizsgatárgyból kell vizsgáznia, vizsgatárgyanként -, a vizsga napját is beszámítva négy munkanap szabadidőre jogosult. Vizsgának az oktatási intézmény által meghatározott számonkérés minősül. A diplomamunka (szak- és évfolyamdolgozat) elkészítéséhez pedig tíz munkanap szabadidőt köteles biztosítani a munkáltató.

Ezzel szemben a nem iskolai rendszerű képzésben részt vevő munkavállaló számára csak akkor jár tanulmányi munkaidő-kedvezmény, ha azt munkaviszonyra vonatkozó szabály rendeli el, vagy tanulmányi szerződés állapítja meg.

A fenti távollétek időtartamára a munkavállalónak alapesetben (tanulmányi szerződés vagy a felek eltérő megállapodása hiányában) nem jár díjazás, kivéve az általános iskolai tanulmányok folytatását, amikor a dolgozó részére távolléti díjat kell fizetni.

Fontos, hogy ha a munkáltató kötelezi munkavállalóját a képzésben való részvételre, akkor meg kell fizetnie a tanulmányok folytatásával kapcsolatban felmerült valamennyi költséget, így a kieső, távolléti időre járó bért is.

dr. Tamási Júlia,
ügyvéd



Mondja el a véleményét Ön is!

Hozzászólások - 1 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

magdolna.veress 2010. február 28. vasárnap, 11:06

alkalmi munkásoknak jár-e szabadság ,menyi idöre és hány nap szabadság magdi.

Kérdezze szakértőinket!

Dr. Egerszegi TamásDr. Egerszegi Tamás

Egerszegi Ügyvédi Iroda
ügyvéd, vezető

Lukász Helga, Szombati OrsolyaLukász Helga, Szombati Orsolya

Profonte Management Akadémia
értékesítés, ügyfélkezelés

Balogh-Celebrini TivadarBalogh-Celebrini Tivadar

emtrek Kft.
cégfejlesztési konzulens, coach

Török AntalTörök Antal

iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator

Dr. Badacsonyi TamásDr. Badacsonyi Tamás

pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető



Online tanfolyam


Keresés

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Hírlevél

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!

Tudta-e Ön?

A Vajdasági Befektetési Alap a szerb kormánnyal együttműködve "üzleti inkubátorok" létesítésébe kezdett. Ezzel szakértőket és irodai hátteret szándékoznak biztosítani a vállalkozóknak, illetve az induló kis- és középvállalatoknak.
Figula Figula Ifjabb Figula Mihály a befektetett munkának, egyedi borainak és az ismertségnek tudja be sikerét.

Címketár

vállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179)

CÍMKETÁR »