Vállalkozói negyed kezdőlap

Szavazás

Twitter

Az ellenállhatatlan webszövegek titkai

Legfrissebb


Vállalkozói Világ

Címkék: Debrecen, turizmus

2010.02.02 04:01:00 - MTI

Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Fűtés van, áram lesz a debreceni Aranybikában

Fűtés már van, az áramot pedig hamarosan visszakapcsolják a harmincmillió forintos díjhátralék miatt múlt hét csütörtökön áramtalanított Aranybika szállodában.

Hernyák Imre, a Debreceni Hőszolgáltató Zrt. értékesítési igazgatója elmondta: az Aranybikát működtető Cívis Hotels Zrt. hétfőn folyósította az esedékes távhődíjat, így a fűtés és a melegvíz-szolgáltatás folyamatos a szállodában.

MTI

Áram azonban még mindig nincs az épületben. Az E.ON áramszolgáltató csütörtökön kikapcsolta az áramellátást, a szállodát működtető cég harmincmillió forintos díjhátraléka miatt. Hupuczi László, a cég elnök-vezérigazgatója ennek kapcsán elmondta: a kilencvenes évek elején a munkavállalói részvényesi program (MRP) keretében, a korábbi menedzsment és a dolgozók által privatizált cég már tavaly novemberben csődvédelmet kért, azóta tárgyalnak az értékesítésről magyar származású, külföldön élő befektetőkkel.
Hétfő délután már eredményes tárgyalásokról számolt be a vezérigazgató, amelynek nyomán - mint ígérte - keddtől újra lehet áram a patinás szállodában. Hupuczi László szerint a turisztikai-vendéglátóipari ágazatot jelentős mértékben sújtó gazdasági válság hatásai mellett a szálláshelyek debreceni túlkínálata is hozzájárult az Aranybika hanyatlásához.

Mondja el a véleményét Ön is!

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kérdezze szakértőinket!

Dr. Egerszegi TamásDr. Egerszegi Tamás

Egerszegi Ügyvédi Iroda
ügyvéd, vezető

Lukász Helga, Szombati OrsolyaLukász Helga, Szombati Orsolya

Profonte Management Akadémia
értékesítés, ügyfélkezelés

Balogh-Celebrini TivadarBalogh-Celebrini Tivadar

emtrek Kft.
cégfejlesztési konzulens, coach

Török AntalTörök Antal

iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator

Dr. Badacsonyi TamásDr. Badacsonyi Tamás

pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető



Online tanfolyam


Keresés

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Hírlevél

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!

Tudta-e Ön?

hogy a hazai kkv-k több mint kétharmada semmilyen innovatív tevékenységet nem folytat?
Aszad Aszad Bassár el-Aszad szíriai elnök és kiterjedt rokonsága egyes források szerint 40 milliárdos...

Címketár

vállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179)

CÍMKETÁR »