Vállalkozói negyed kezdőlap

Szavazás

Twitter

Az ellenállhatatlan webszövegek titkai

Legfrissebb


Vállalkozói Világ

Címkék: őstermelő, termelő, agrár

2010.02.02 08:01:00 - MTI

Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Fogyatkoznak az őstermelők Bács-Kiskunban

Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is kevesebb őstermelői igazolvány kiváltására, illetve megújítására lehet számítani Bács-Kiskun megyében - véli a helyi Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal földművelésügyi igazgatója.

Farkas Zoltán szerint a csökkenés körülbelül öt éve kezdődött, amikor még több mint kilencvenezer őstermelőt tartottak nyilván a megyében. Ez az ellenőrzések szigorodása miatt később látványosan visszaesett. Az utóbbi időszakban is jellemző lassú lemorzsolódás azonban már a birtokkoncentráció és a gazdálkodók kiöregedésének következménye. Emiatt várhatóan 2010-ben is egy-kétezerrel kevesebben, mintegy harminchat-harmincnyolcezren váltják ki, vagy újítják meg igazolványukat. Ezzel Szabolcs-Szatmár Bereg után Bács-Kiskun megye megőrzi második helyét az országos rangsorban.

MTIA földművelésügyi igazgató elmondta: az idei évtől az új őstermelői igazolvány kiállításához hasonlóan immár annak érvényesítéséért is ezer forintot kell fizetnie az igénylőnek. Ez a változás azonban eddig szemmel láthatóan nem befolyásolta a papír iránti kereslet mértékét, amely az előző évekhez hasonló. A díjat egyébként a kiállító hatóság falugazdászainál beszerezhető postai csekken, illetve banki átutalással lehet befizetni. Az őstermelői igazolvány visszavonásának ügyintézése továbbra is ingyenes.

A dokumentumok megújítását az idén is célszerű március huszadika előtt elvégezni, mert ebben az esetben az okmány birtokosának járó adókedvezmények a teljes naptári évre érvényesek. Ám aki lekési ezt a határidőt, az már csak az érvényesítés napjától veheti igénybe ezt a könnyítést.

Március huszadika után általában már csak azok a termelők szoktak őstermelői igazolványért jelentkezni, akik egyféle szezonális termésüket szeretnék értékesíteni. A gazdák rohama tehát a következő bő másfél hónapban várható - jelezte Farkas. A zökkenőmentes ügyintézés érdekében a földművelésügyi igazgató azt tanácsolta az érintetteknek: ne hagyják az utolsó pillanatra őstermelői igazolványuk kiváltását, illetve megújítását.

Mondja el a véleményét Ön is!

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kérdezze szakértőinket!

Dr. Egerszegi TamásDr. Egerszegi Tamás

Egerszegi Ügyvédi Iroda
ügyvéd, vezető

Lukász Helga, Szombati OrsolyaLukász Helga, Szombati Orsolya

Profonte Management Akadémia
értékesítés, ügyfélkezelés

Balogh-Celebrini TivadarBalogh-Celebrini Tivadar

emtrek Kft.
cégfejlesztési konzulens, coach

Török AntalTörök Antal

iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator

Dr. Badacsonyi TamásDr. Badacsonyi Tamás

pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető



Online tanfolyam


Keresés

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Hírlevél

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!

Tudta-e Ön?

hogy a francia kormány célja egy amerikai típusú kisvállalkozás-fejlesztési törvény megalkotása?
Van Gogh Van Gogh 10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került...

Címketár

vállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179)

CÍMKETÁR »