SzavazásLegfrissebb
|
Vállalkozói VilágCímkék: agrár, támogatásVáltozott a monitoring rendeletVáltozott az egyes agrártámogatást igénybevevő, illetve elnyerő gazdákra vonatkozó úgynevezett monitoring adatszolgáltatást szabályozó rendelet, mely szerint az elmúlt évi gazdálkodással kapcsolatos adatokat elektronikus úton kell megadni ez év február 15. és március 16. között. A Magyar Agrárkamara (MA) a legfrissebb tájékoztatója szerint csak azoknak a gazdálkodóknak kell most adatot szolgáltatniuk tavalyi tevékenységükről, akik valamely, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alaphoz (EMVA) köthető támogatást vettek igénybe, vagy jogerős határozattal rendelkeztek 2009 végéig erre vonatkozóan. Idetartozik a Natura 2000 programban való részvétel, a képzési támogatás, illetve a kedvezőtlen adottságú területekre (KAT) adott támogatás.![]() Bírság jár az adatszolgáltatást elmulasztóknak Az ilyen adatszolgáltatás időszaka tavaly február elseje és március elseje között volt, a jövő évtől viszont már február elseje és március 31. lesz az adatok beadásának intervalluma. Nem tartoznak ebbe a körbe például a nemzeti, vagy területalapú támogatások - a top-up sem -, mert azokat más forrásból finanszírozzák. Lényeges továbbá, hogy a gazdálkodó minden évben csak az adatszolgáltatás évét megelőző évre - vagy pénzügyileg lezárt évre - vonatkozóan köteles adatot adni. Fontos tudni, hogy a monitoring adatszolgáltatás elmaradása esetén az Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) mulasztási bírságot róhat ki. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szeretné elérni, hogy a Széchenyi-kártya rendszeréhez hasonlóan a beruházásokra is vehessenek fel kedvezményes hitelt a vállalkozások?
Van Gogh
10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

