Vállalkozói negyed kezdőlap

Szavazás

Twitter

Az ellenállhatatlan webszövegek titkai

Legfrissebb


Vállalkozói Világ

Címkék: fuvarozó, vállalkozás, áruszállítás

2010.01.29 08:01:00 - MTI

Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Költségcsapdában az árufuvarozók

Az üzemanyagok árának emelkedése és a kötelező felelősségbiztosítás díjainak mintegy ötven százalékos drágulása miatt szinte elviselhetetlen mértékben nőttek a közúti árufuvarozáshoz kapcsolódó költségek 2010-ben, miközben a válság miatt a megrendelések is visszaestek.

Erdei Péter, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) szolgáltatásokért felelős igazgatója elmondta: a gázolaj jövedéki adójának 2010. január elsejével történt emelése kalkulációik szerint nem biztosítja a költségvetésnek az elvárt többletbevételeket, mert azok a fuvarozók, akik ezt megtehetik, elviszik tankolásaikat más országokba. Szerinte a büdzsé bevételei akár csökkenhetnek is az intézkedés nyomán, mivel csak a magyar árufuvarozók révén évente körülbelül négyszázmillió liternyi gázolaj-forgalomtól - és így adóbevételektől - eshet el az ország. Ehhez a veszteséghez hozzáadódik, hogy a tranzitfuvarozók sem fognak Magyarországon tankolni a drágulás miatt.

A fuvarozók önköltségének legnagyobb részét az üzemanyagköltségek teszik ki, így a január elsejei drágulás jelentős teher a szektornak - állítja Erdei. Az áremelkedés miatt már nincs olyan környező uniós tagállam, ahol az üzemanyag ne lenne olcsóbb mint hazánkban.

MTI
Legtöbben külföldre viszik a tankolást

A fuvarozók kötelező felelősségbiztosításának díjai átlagosan ötven százalékkal nőttek 2010-ben az előző évhez képest, ami további költségterheket jelent a szállítóknak. Ezzel párhuzamosan a szállítók nem érvényesítik fuvardíjaikban a költségemelkedéseket, vagyis nem pótolható a fuvardíjakból a költségek ilyen mértékű emelkedése.

A logisztikai és fuvarozási szektor a bruttó hazai termék (GDP) csaknem hat százalékát adja, és körülbelül százezer ember él Magyarországon ebből és a kapcsolódó szolgáltatásokból. Erdei Péter egyebek közt bejelentette, hogy az MKFE megállapodott a Secret Control Kft.-vel egy olyan speciális GPS rendszer kedvezményes beszerzéséről tagjai számára, amely a jármű aktuális tartózkodási helyét mutatja, és amellyel csökkenthetők a feleslegesen megtett kilométerek, és olcsóbbá válik a kommunikáció.

Mondja el a véleményét Ön is!

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kérdezze szakértőinket!

Dr. Egerszegi TamásDr. Egerszegi Tamás

Egerszegi Ügyvédi Iroda
ügyvéd, vezető

Lukász Helga, Szombati OrsolyaLukász Helga, Szombati Orsolya

Profonte Management Akadémia
értékesítés, ügyfélkezelés

Balogh-Celebrini TivadarBalogh-Celebrini Tivadar

emtrek Kft.
cégfejlesztési konzulens, coach

Török AntalTörök Antal

iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator

Dr. Badacsonyi TamásDr. Badacsonyi Tamás

pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető



Online tanfolyam


Keresés

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Hírlevél

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!

Tudta-e Ön?

hogy a kis- és középvállalkozóknak meghirdetett pályázatok 36 százalékát formai, hét százalékát pedig tartalmi hibák miatt utasították el?
Van Gogh Van Gogh 10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került...

Címketár

vállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179)

CÍMKETÁR »