Vállalkozói negyed kezdőlap

Szavazás

Twitter

Az ellenállhatatlan webszövegek titkai

Legfrissebb


Vállalkozói Világ

Címkék: Debrecen, hotel

2010.01.28 12:51:00 - Hajdú-Bihari Napló

Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Sötétbe borult az Aranybika

Harmincmillió forintos áramdíj-hátralékot halmozott fel a debreceni Aranybika szálloda az utóbbi időszakban. Az E.ON-nal folytatott tárgyalásaik nem vezettek eredményre, így az áramszolgáltató elvágta a vezetéket.

Megtörtént, amitől jó ideje már tartani lehetett: a Debrecen egyik jelképeként ismert patinás szálloda január 28-ra virradóra áram nélkül maradt - írja a Hajdú-Bihari Napló. A fizetési gondjai miatt korábban csődvédelembe menekült szállodát üzemeltető Cívis Hotels Zrt. vezérigazgatója, Hupuczi László tárgyalásokat folytat az áramszolgáltatóval, reményei szerint még csütörtökön rendezhetik az általuk vitatott nagyságrendű számlát.

MTI
Elköltöztették a pórul járt vendégeket

A drasztikus lépés súlyosan érinti az épületben működő üzleteket, egyebek közt a Rossmann üzletet, a Szabó Magda könyvesboltot és a fodrászatot is. A lap információi szerint a pórul járt szállóvendégeket más debreceni szállodákba költöztették.

A Hajdú-Bihari napló szerint kérdéses, hogy kell-e hasonló intézkedésre számítani a zrt. további öt hoteljében, illetve két vendégházában.

Mondja el a véleményét Ön is!

Hozzászólások - 9 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Fabian 2010. január 31. vasárnap, 15:03

Ez a hír így kicsit ferde.A bikában lakik több mint húsz vendég, akik ott havi bérleti díj fejében nem alkalmi szállóvendégek, hanem állandó lakosok.Számukra a bika vezetése semmiféle alternatív megoldást nem ajánlott fel, egyoldalúan kioszotta a gyertyákat, biztosítja a hideg/melegvíz ellátást valamint a gyér fűtést.Ötödik napja áram nélkül a gyertyafényben, csendben szobájukhoz öt emeletet megmászva élnek a a Hotel Aranybika nomádjai!

can-óca 2010. január 29. péntek, 11:37

Régen több volt a külföldi turista Debrecenben, de talán ha az országról nem csak azt hallanák külföldön, hogy milyen rasszista meg náci, hanem valami értéket, akkor nem mennének tovább Romániába. Van gyógyvíz, Hortobágy, vendégszeretet, (külföldieknek)olcsó egészségügy egész jó színvonalon.... Lokálpatrióta, neked meg nagyon messzire gurult a gyógyszered.

maxx 2010. január 29. péntek, 11:28

Ne haragudj lokálpatrióta, hogy tegeztelek, valószínűleg a pártállásodból ítélve nem vagy fiatal, de felénk elmebetegeket nem szokás magázni.

maxx 2010. január 29. péntek, 11:25

Te lokálpatrióta! Ha debreceni vagy akkor miért vagy ennyire ostoba. Talán a fidesz vette fel a 25milliárd euró adósságot? Mi a f...t csinált a kormányod 8 év alatt, hogy most tört ki belőled a felismerés belőlük meg a jó gazda elkötelezettsége, hogy megmentik az országot? Láttad már az ország adósságának alakulását az elmúlt 20 év alatt?

Lokálpatrióta 2010. január 29. péntek, 10:16

Sajnos a Kispiac is "sötétségbe" borult. Mivel nyitott, mert átfúj rajta a -10 fokos hideg; bezárt. Vagyis eltűntek az árusok, és eltűntek a vevők. Mindez a XXI. században egy EU-s országban, egy elvileg normális FIDESZ vezetés alatt eladósított, LIDL nélküli, E85 benzin nélküli, TESCO -10 Ft-os benzinkút nélküli, de ürességtől kongó FÓRUMMAL tönkretett történelmi belvárosú, troli helyett ismét villamossal zajosított, és majdan még jobban bedugított sugaras közlekedésű városban, ahol a centrumot FIDESZ kövekkel rég lezárták... Hajrá Debrecen!

1 debreceni polgár 2010. január 28. csütörtök, 22:36

Az az érdekes hogy mindenki tudta hogy gondok vannak de senki nem tett ellene semmit! Szerintem ugyanugy terheli felelőség a Cégvezetőt és az Önkormányzatot is hiszen nem egy semmire kellő átlagember ment csődbe hanem az Aranybika! Bár tőllem le is dózerolhatják az egészet eddig sem voltam benne és ezután sem leszek még ha lessz áram akkor sem.

rumcájsz 2010. január 28. csütörtök, 15:03

Az ügy érdekessége az bruhaha, hogy a cég már rég gondokkal küszködik. A cégvezetőt lenne érdemes egy kicsit elővenni, körülszaglászni, megvakargatni és akkor talán tisztább lenne a kép és te sem vonnál le téves kovetkeztetéseket. Konspirációs elméletnek mindenesetre jó. Szerinted az E.On hány nap után kapcsolja ki az áramot? Azért 30 Mft-os tartozást nem két nap alatt szed össze még egyekkora cég sem....

bruhaha 2010. január 28. csütörtök, 13:56

Az érdekessége az ügynek, hogy most nyitott egy polgármester által támogatott új szálloda. Lehet, hogy oda kellettek a vendégek ? Nézni a freskót ?

bruhaha 2010. január 28. csütörtök, 13:56

Az érdekessége az ügynek, hogy most nyitott egy polgármester által támogatott új szálloda. Lehet, hogy oda kellettek a vendégek ? Nézni a freskót ?

Kérdezze szakértőinket!

Dr. Egerszegi TamásDr. Egerszegi Tamás

Egerszegi Ügyvédi Iroda
ügyvéd, vezető

Lukász Helga, Szombati OrsolyaLukász Helga, Szombati Orsolya

Profonte Management Akadémia
értékesítés, ügyfélkezelés

Balogh-Celebrini TivadarBalogh-Celebrini Tivadar

emtrek Kft.
cégfejlesztési konzulens, coach

Török AntalTörök Antal

iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator

Dr. Badacsonyi TamásDr. Badacsonyi Tamás

pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető



Online tanfolyam


Keresés

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Hírlevél

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!

Tudta-e Ön?

hogy az evás vállalkozásból származó osztalékjövedelem után nem kell személyi jövedelemadó-bevallást készítenie?
Van Gogh Van Gogh 10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került...

Címketár

vállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179)

CÍMKETÁR »