SzavazásLegfrissebb
|
MarketingCímkék: agrár, marketing, almaGerillamarketing és almavásárValószínűleg sikerül túladniuk a nyakukon maradt almatermésükön azoknak a törökszentmiklósi mezőgazdasági vállalkozóknak, akiket egy kereskedelmi lánc ejtett át. A termelők jelenleg az internet segítségével keresnek vevőt a termésre. Elsősorban önkormányzatoknak és iskoláknak kínálják a gyümölcsöt, de meglepetésükre - többek között - egy másik áruházlánc is jelentkezett vevőként. "Karácsony előtt ígéretet kaptunk az egyik kereskedelmi lánctól, hogy nagytételben vesz át almát tőlünk, ami végül nem történt meg." - mondja kérdésünkre nagyjából öthektárnyi almáskerttel rendelkető termekők képviselője, Kovács Tibor. "Mivel a főállású elfoglaltságom az internethez köt, ezért evidensnek tűnt, hogy ott keressek vevőt a készletre." A gondolatát tett követte, pár napja csaknem négyezer intézmény - köztük újságok, önkormányzatok - postafiókjában landolt a levél, melyben eladásra kínálja azt a háromszáz mázsányi Idared almát."Körülbelül három napot gondolkodtam azon, hogy hogyan épüljön fel a tízsoros levél. Egyelőre úgy látszik, hogy a felépített ajánlattal sikerült elérnem a kívánt hatást, hihetetlen email-küldési lavinát indítottam útjára. Az akció indítása után szűk egy héttel már nyolc-tíz email mélységéből érkeznek a megrendelések." Az e-mail kiküldése után nem sokkal megérkeztek az első együtt érző levelek, majd az első rendelések is. Kovács Tibor meglepetésére egy üzletlánc, a CBA is bejelentkezett húsz tonna körüli mennyiségre, bár ők nem a meghirdetett nyolcvan forintos kilónkénti áron, de a képviselő szerint a tételhez mérten korrekt összegért tervezik az átvételt. A termelők remélik, hogy megtalálják a köztes megoldást. "Van néhány lelkes ember, aki felkarolta a dolgot. Egy hölgy ismeretségi körében négy és fél tonna almát szervezett le, neki majd szállítjuk, ha az idő jobbra fordul, mert ilyen hidegben nem lehet szállítani, megfagy. Jelentkezett egy olyan felvevőpiaci szegmens is, amivel korábban nem számoltam, ők az egyházi közösségek." ![]() Nagyon sokan jelentkeztek a felhívásra, írásos megrendelés eddig százöt mázsáról érkezett. Mivel azonban a meghirdetett háromszáz mázsánál lényegesen több Idared vesztegel a törökszentmiklósi termelőknél, mindenkinek juthat. Tibor úgy sejti, hogy rengeteg termelő járhat ugyanebben a cipőben, amiért elsősorban a multik árubeszerző politikáját, a kereskedelmi láncolatok indokolatlan hosszúságát, a termelők rugalmatlanságát és forráshiányát, valamint a nem tudatos vásárlókat okolja. "Az áruházak és az állami szektor - iskolakonyhák - közbeszerzési eljárásai, és azok visszásságai olyan feltételrendszert teremtenek, ami csak annyi nyereséget biztosít a termelőnek, hogy éppen ne vágja ki az ültetvényt. De ha van egy rossz éve, akkor már ráfizetéses, s ha még egy rossz év jön, csak a kivágás marad. Aztán a műveletlen terület miatt kapja a parlagfű bírságot, amit nem tud befizetni, a bírság az évek során akár több millió forintig is kúszhat, így végül eladja a földjét. A termőföldet végül olyan gazdasági társaságok vásárolják fel, akik erre szakosodtak. A magyar társadalomnak fel kell nőnie ahhoz, hogy rájöjjön: minden egyes hipermarketben elköltött forint egy újabb szög Magyarország koporsójába." Mindenesetre úgy véli, lehet tanulni ebből a szituációból. "Azt látom, hogy nagyon gyerekcipőben jár az online világ Magyarországon. Azoknak a termelőknek, akik nem születtek bele, vagy nem zárkóztak fel az informatika világához, csekély az esélyük a talpon maradásra." Bízik benne, hogy a jelentkező szervezetekkel sikerül majd hosszú távú kapcsolatot kiépíteni, amire idén már lehet alapozni. A termelők - reménykedve a hosszú távú együttműködésben - az idei termés árából már kedvezményt is biztosítanak a kialakuló vásárlói hálózat tagjainak. Akik pedig vásárolnának a megmaradt almakészletből az alábbi e-mail címen érdeklődhetnek: info[at]parasztolimpia[dot]hu Mondja el a véleményét Ön is!Hozzászólások - 16 hozzászólás
farkastomi 2010. március 09. kedd, 18:57 olajshop gagyi nagyon Gguc 2010. február 10. szerda, 00:08 Nade akkor Almasi ur egy atlagos Spammer, es ennyi. Kovács Tibor 2010. február 02. kedd, 20:50 Kedves Éva! Kérem, hogy a rendelését küldje el az info@parasztolimpia.hu címre. Meg fogom kapni. Tisztelettel: Kovács Tibor Pártos László 2010. február 01. hétfő, 18:49 Kellene olyan média ami hajlandó lenne ezt felkarolni és terjeszteni. Vagy naiv vagyok? Én a szolgáltatókat szeretném egy csokorba szedni, pont emiatt!!! Pártos László 2010. február 01. hétfő, 18:49 Kellene olyan média ami hajlandó lenne ezt felkarolni és terjeszteni. Vagy naiv vagyok? Én a szolgáltatókat szeretném egy csokorba szedni, pont emiatt!!! Bán József 2010. január 31. vasárnap, 13:35 Ha az önálló ( termelői, gyártói, kiskereskedelmi, nagykereskedelmi, stb. ) értékesítéshez és készletkezeléshez az internetes hirdetés és marketing mellett egy önálló, saját szoftverre is szüksége lenne, akkor a megoldást a www.banjozsef.hu -n találja. Farkas Józsi 2010. január 30. szombat, 12:26 A lehető legtöbbet ez a mondat ér a cikkben: "A magyar társadalomnak fel kell nőnie ahhoz, hogy rájöjjön: minden egyes hipermarketben elköltött forint egy újabb szög Magyarország koporsójába." Kérem a fentieket többször is olvassák el! Én egy panelházi lakó vagyok, de büszke vagyok magamra, hogy van a városomba (Kecskemét) olyan multi áruház melyet még nem láttam belülről. - A multik árubeszerző politikája lehetne akármilyen is ha nem mennénk hozzájuk. - A kereskedelmi láncolatok indokolatlan hosszúságában, a termelők rugalmatlanságában és forráshiányában a termelők egymás közötti kommunikáció hiányát látom hibásnak Kicsit több összefogás és bizalom kellene. - A nem tudatos vásárlók azok meg mi vagyunk! "Mea culpa" Sajnos a koporsó szöget mi osztogatjuk, és a multik pedig erre nagyon figyelmes vevőkké váltak. Farkas József Éva 2010. január 30. szombat, 11:57 Az ötlet jó, de ha nem működik, nem sok haszon van belőle, mi több kiábrándító. Kb. 1 órája gyűjtögettem az embereket, hogy nagyobb mennyiséget tudjunk rendelni, végre összeállt, boldogan küldtem a megadott email címre a rendelést, kb. 1 másodperc múlva jött a hiba jelentés, hogy a cím nem található. Hát így nem fog menni az értékesítés, és akkor miért is panaszkodunk?! Lehet, hogy ez véletlen, az is lehet, hogy én hibáztam valahol, bár 3x is ellenőriztem, de az is lehet, hogy ez egyszerűen csak nagyon magyar! A kivételeknek tisztelettel adózom. Mozsolics Gábor 2010. január 30. szombat, 10:11 Mi elvből nem is szállítunk multinak. Polcpénz meg a többi butaság. Kinek kell ez? Aki oda szállít meg is érdemli, ha egyszer csak bedől. A lustaság/kényelem árát meg kell fizetni! Értékesíts magad. Ha nem tudod, tanuld meg! Én, ha könyörögnének sem tenném be a lábam multiba. Sem áruval, sem vásárlóként. Fel a fejjel kis termelők! A mai kor elvárásainak megfelelően kell egy jól optimalizált, megtalálható!!!!!! weblap egy jó ajánlattal a vásárlók felé és kész. A mai világban több lábon kell állni értékesítés terén is. Mindenkinek szép napot, www.szodakiraly.hu bognárné maya 2010. január 30. szombat, 09:58 Csak gratulálok.Az biztos,hogy ez egy jó példa.Aki kreativ és nem hagyja magát,az megleli a kivezető utat is. Gábor 2010. január 30. szombat, 09:43 "termelők jelenleg az internet segítségével keresnek vevőt a termésre." Erre van egy jól bejáratott oldal, ajánlom figyelmetekbe: www.gazdapiac.com Takács Imre 2010. január 29. péntek, 16:30 „Nem a legerősebb marad életben, nem is a legokosabb, hanem az, aki a legfogékonyabb a változásokra.” Charles Darwin "Nem elég jónak lenni, annak is kell látszani" Mit ér ha Te vagy a legjobb, ha senki más nem tudja? http://www.harisnya.hupont.hu/1/hasznos-linkmp3-cd-hanganyag-video-ajanlo Kreutz Zsolt 2010. január 29. péntek, 16:06 Hogy mások ne essenek ebbe a hibába, érdemes lenne a kereskedelmi lánc nevét megjelentetni... Ha ez tényeken alapul, akkor nincs jogsértés... Hajdó Noémi 2010. január 29. péntek, 15:53 Remélem összejön az üzlet, s hogy ennél több is lesz a hozadéka, mondjuk egy új értékesítési mód, irányzat, amit többen is követni fognak. Sajnos bedöltünk az EU-s álomnak,a multiknak, s ennek isszuk a levét itt Erdélyben is. De nem hagyjuk magunkat'''', fiúk össze kell fognunk, s segíteni egymáson, mert ami jó a köznek, az jó az egyénnek es. Ha szeretnétek kifújni magatokat ezekben a válságos időkben várunk Székelyudvarhelyen a Horizont Panzióban:))Bővebben rólunk a www.horizontweb.ro n olvashattok. Szívesen fogadok bármilyen ötletet panziónk reklámozásával kapcsolatosan. Miskey Zoltán 2010. január 29. péntek, 14:37 Csak gratulálni tudok, hogy kreatívan a kezetekbe vettétek az értékesítést is!!! Nem várni kell a csodát, hanem élni vele.Jó lenne,ha mutatnék egy hasonló lehetőséget motorolajakkal? Ha válaszod igen, ajánlom a http://www.OlajShop.hu weboldalt. M 2010. január 29. péntek, 10:13 Igaza van a cikknek. Így valószínűleg nem bánnak még egy gerillalinket. Alma itt is rendelhető: http://termeloialma.p8.hu/ |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy a hazai GDP-hez való hozzájárulás majdnem felét a hazai kkv-k adják?
Figula
Ifjabb Figula Mihály a befektetett munkának, egyedi borainak és az ismertségnek tudja be sikerét.
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

