SzavazásLegfrissebb
|
FinanszírozásCímkék: támogatás, agrár, termelőJószágra utal támogatásokat az MVHA múlt évre járó, területalapú támogatás nemzeti kiegészítő részét, az úgynevezett top-up támogatást január közepe óta utalja a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a gazdáknak. Eddig 10,286 milliárd forintot fizettek ki. A termeléstől elválasztott területek közül hízottbika-tartásra 5853 ügyfél rendelkezik kifizetési határozattal, ők összesen 4,4 milliárd forintot kapnak. Anyatehén-tartás támogatására mintegy ötezer gazdálkodó jogosult, összesen 1,6 milliárd forint értékben. Szarvasmarha tartás extenzifikációs támogatására 1,3 milliárd forintot, míg kedvezőtlen területeken végzett anyajuhtartásra háromszázhatvanmillió forintot fizet a hivatal. A támogatások történelmi bázisjogosultság alapján vehetők igénybe.![]() Eddig több mint tízmilliárd forintot fizettek ki A termeléshez kötött anyajuhtartás-támogatás keretében 5863 kérelmet fogadtak el. Akinek az anyajuhtartás támogatási kérelmét elfogadták, az úgynevezett de minimis - azaz kisösszegű - támogatásra is jogosulttá vált az idevonatkozó minisztériumi rendeletben foglalt feltételek mellett. Ennek értelmében a támogatható minimális állatszám tíz egyed. Ha a termelő értékesít juhtejet vagy juhtejterméket, ezernégyszáz forintot kap állatonként, ha nem, akkor ezerhétszáz forint jár neki. Anyajuh de minimis támogatására ezerkétszáznegyven forint fordítható állatonként. Összesen eddig több mint másfélmilliárd forint értékben születtek anyajuhtartás-támogatási határozatok az MVH-nál. Nagy részük de minimis támogatást is tartalmaz . A történelmi bázisjogosultság alapján járó támogatási összeg a hízott bika esetében 2008-ban még 45488,54 forint volt állatonként, tavaly már ötvenhatezer forintot tett ki. Az elválasztott anyatehenek esetében egyedenként tavalyelőtt 9350 forint volt a támogatás, a múlt évben pedig tizennyolcezer forint. Az extenzifikációs szarvasmarha-támogatásra állatonként 2008-ban tizenhétezer-ötven forintot, 2009-ben pedig tizennyolcezer-ötszáz forintot folyósítottak. A juh kiegészítő támogatására tavalyelőtt ezernégyszáz forint volt a gazdálkodók járandósága; tavaly ez ezerhatszáz forintra emelkedett. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogyha a munkavégzéssel kapcsolatos körülmény – legyen az a bér, a munkaidő, a munkakör vagy a munkavégzés helye – megváltozik, módosítani kell a szerződést?
Van Gogh
10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

