SzavazásLegfrissebb
|
Vállalkozói VilágCímkék: húsipar, vállalkozás, válságEredményes évre számít a tóalmási húsüzemA válság ellenére is jelentős, körülbelül húsz százalékos árbevétel-növekedést ért el az adalékanyag-mentes húsipari termékeket gyártó tóalmási húsüzem. Bár fokozódó termelési költségeiket tavaly nem tudták áraikban érvényesíteni, idén a cégvezető jobb eredményre számít. A vállalat értékesítése és árbevétele is húsz százalékkal nőtt tavaly, eredménye azonban ennél jóval szolidabb. "Termelési költségeink jelentősen emelkedtek, árainkban viszont ezt nem igazán tudtuk érvényesíteni. A likviditási nehézségek és egyéb problémák elkerülése érdekében sokkal körültekintőbben kellett gazdálkodnunk" - számol be az előző évi tapasztalatokról Kurunczi. Mint mondja, fejlesztésre is csak igen keveset költöttek: kevesebb mint tízmillió forintért mindössze két gépet vásároltak. ![]() Bár a feldolgozóüzem felépítése óta számos - fejlesztésre, munkahelyteremtésre és -megőrzésre használható - uniós forrást hívott már le a Húscsarnok Kft., 2009-ben egy pályázaton sem vettek részt. "A pályázati források felhasználásához önerő - így gyakran banki hitel is - szükséges, tavaly azonban semmiféle pluszterhet nem mertünk vállalni. Azt még nem tudjuk, milyen lehetőségeket tartogat számunkra az idei év. Csak a választások után, az új kormány szándékait látva tudjuk eldönteni, érdemes-e nagyobb fejlesztésbe, beruházásba kezdenünk." Azt még a cégvezető sem tudta megmondani, hogy fiókban pihenő terveik közül melyik valósulhat meg az idén. "Többféle fejlesztés is szóba jöhet, attól függően, hogy mekkora beruházást tudunk finanszírozni. Ha azonban új termék bevezetésére kerül sor, az mindenképpen adalékmentes, hagyományos élelmiszer lesz" - ígéri a vállalatvezető, aki bízik abban, hogy 2010-ben sikerül a termelési költségekhez igazítani áraikat. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy a Széchényi-terv 200 milliárdos állami támogatásának a kétszerese térült meg öt év alatt?
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

