SzavazásLegfrissebb
|
Vállalkozói VilágCímkék: bor, magyar, termelőMinőségi borokkal a versenyképességértMagyarország csak kifogástalan minőségű termékekkel képes helytállni a globalizálódó borpiacon - vélekedik Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára. A szakember fontosnak nevezte a képzést, a technológia fejlesztését és az ültetvénykoncentrációt. Példaként említette, hogy van olyan önálló magyar borvidék, ami egy kisebb ausztrál farm méretének felel meg.
Horváth szerint az Európai Unióban a termelés túlszabályozottsága versenyhátrányt jelenthet, és így nemcsak Magyarország, hanem az egész EU bortermelése csökken. Tovább nehezíti az ágazat globális helyzetét, hogy miközben világszerte mintegy kétszáznyolcvanmillió hektolitert termelnek évente, a fogyasztás csupán kétszázharminc-kétszáznegyvenezer hektoliter, így évente mintegy harmincmillió hektoliter felesleg képződik. A főtitkár szerint fontos feladat a védett eredet erősítése, ezen keresztül is a hazai fogyasztók bizalmának megőrzése, hiszen adminisztratív intézkedésekkel, diszkriminációval ma már nem akadályozható meg a külföldi borok importja. Magyarország ezt a bizalmat egyedülálló ökológiai adottságaival, a borvidékek szakmai összefogásával tudja erősíteni. A fejlődést Horváth szerint az ültetvények elöregedése és a tőkehiány, illetve a technológiai fejlesztések ebből eredő elmaradása akadályozza. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy összességében a kkv-k üzleti helyzete - saját megitélésük szerint - kis mértékben romlott uniós tagságunk óta?
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |


Horváth szerint az Európai Unióban a termelés túlszabályozottsága versenyhátrányt jelenthet, és így nemcsak Magyarország, hanem az egész EU bortermelése csökken. Tovább nehezíti az ágazat globális helyzetét, hogy miközben világszerte mintegy kétszáznyolcvanmillió hektolitert termelnek évente, a fogyasztás csupán kétszázharminc-kétszáznegyvenezer hektoliter, így évente mintegy harmincmillió hektoliter felesleg képződik.
Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

