SzavazásBelépésLegfrissebb
|
FinanszírozásCímkék: pályázat, közbeszerzés, jogszabálySzünetel a pályázatok elbírálásaEgy tegnapi (keddi) kormányhatározat szerint április elsejétől az új kormány megalakulásáig a kiírók nem dönthetnek újabb pályázati pénzek odaítéléséről, illetve nem hirdethetnek nyertest a közbeszerzési eljárásokon. "Ilyen jellegű döntésre nincs precedens, a szakma természetesen nem is számított rá" - lepődött meg Bognár Mihály, lapunk pályázati tanácsadója, a kedden kihirdetett, mától hatályos kormányhatározat hallatán. A kormány témában tett korábbi nyilatkozatai alapján úgy véli: nem kívánják a következő kormány mozgásterét szűkíteni azzal, hogy az uniós források következő ciklusban felhasználható, érintett részét előzetesen lekössék.A 1003/2010. (I. 19.) kormányhatározat szerint Varga Istvánnak - a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszternek - kell gondoskodnia arról, hogy április elsejétől az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) bíráló bizottságai ne tegyenek javaslatot projekt támogatására. Kivételt képeznek ez alól a hatályba lépés előtt nevesített, kiemelt projektek, valamint azok a kétfordulós pályázatok, melyek első fordulójában a bíráló bizottság már döntésre jutott. Gráf Józsefnek - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek - pedig arról kell gondoskodnia, hogy az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) keretén belül az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) terhére ne történjék kezességvállalás. Pályázati tanácsadónk szerint a döntési moratórium nem lesz jelentős hatással a kkv pályázókra. "Egyrészt, mert a legnagyobb kört érintő, úgynevezett automatikus pályázatok esetében nincs bírálóbizottsági döntés, így azokra nem érvényes a korlátozás sem. Másrészt több, kis-, és középvállalkozások fókuszában lévő pályázat - telephelyfejlesztés, komplex technológiai beruházások támogatása - csak tavasszal fog megjelenni, így a megszokott értékelési folyamat nyáron ér el a bírálóbizottsági szintre, amikor már - optimális forgatókönyv szerint (a szerk.) - megalakult az új kormány." Hozzáteszi: természetesen vannak olyan már lejárt, értékelés alatt álló, illetve közeljövőben benyújtható pályázatok, amelyek eredményhirdetése a döntési moratórium miatt akár két hónapot is csúszhat. Így késhetnek az EMVA-ból finanszírozott kiírások közül például az állattartó telepek korszerűsítése beadott pályázat eredményei, akárcsak az ÚMVP III tengelyéhez tartozó jogcímek, illetve a GOP/KMOP, KEOP kiírásai. "A határozat a folyamatban levő, és lezárult projektek kifizetését nem érintheti, mivel azok korábbi kötelezettségvállalásokon alapulnak" - mondja Bognár Mihály. ![]() "A pályázóknak a pályázatkészítés során fel kell készülniük arra, hogy bizonyos okok miatt - például hiánypótlás - az értékelés akár hetekkel, esetleg hónapokkal is csúszhat. Ráadásul, ellentétben a jelen kormányhatározat nyomán várható csúszással, azok még kevésbé kalkulálhatók." Bognár szerint az üzletileg nem halasztható beruházások a döntési moratórium miatt nem fognak csúszni, így a pályázó vállalkozást sem érheti kár, hiszen a projektek megvalósítása a pályázat benyújtását követő napon megkezdhető. A moratórium nem csak a bíráló bizottság munkáját függeszti fel, hanem a közbeszerzési eljárások kiírását is szabályozza. A határozatban a kormány "felhívja a tagjait, hogy gondoskodjanak arról, [...] hogy csak olyan közbeszerzési eljárást indító hirdetményt tegyenek közzé, amelynek eredményeként az eljárást lezáró ajánlatkérői döntés a következő kormány minisztereinek kinevezését követően hozható meg." Egy, a lapunk által megkérdezett közbeszerzési tanácsadó úgy véli: amennyiben a kormány tagjai "gondoskodnak" arról, hogy a meghatározott szervezetek csak a megjelölt feltétellel folytathassanak le, indíthassanak közbeszerzési eljárásokat, az teljes mértékben visszaszorítja azokat, illetve jogellenes beszerzésekre, a közbeszerzési törvény (Kbt.) megkerülésére adhat alapot." A Kbt.-t a közbeszerzések feldarabolásával, s így a közbeszerzési értékhatár alá kerüléssel lehet elvileg megkerülni, ám a Kbt. megkerülésével kötött szerződések semmisnek minősülnek. A közbeszerzési kiírásokra vonatkozó döntési moratórium a határozat közzétételét követő naptól, azaz mától hatályos. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia Iroda.hu Kft.
emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Pornó tartalmak a Coca-Cola Facebook-kampányában
Most éppen a Coca-Colának kellett szabadkoznia egy új kampánya miatt: a Dr. Pepper...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy az Európai Bizottság jelentése szerint Magyarországon a bruttó nemzeti össztermék 16-17 százalékát adja az illegális munkavégzés, míg ez az arány például Ausztriában 1,5 százalék?
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |




Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Kalmár Zoltán
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

