SzavazásLegfrissebb
|
ÜgyfélkapcsolatokCímkék: kkv, eredetiségvizsgálat, változás, nkhNyugalomra inti az NKH az eredetvizsgálókatA Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) és a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) közös közleménye szerint a gépjármű eredetvizsgálat új rendje nem szüntet meg munkahelyeket. Azzal, hogy több műhely is bekapcsolódhat a vizsgáztatásba, a piaci versenyhelyzet erősödik. A közlemény szerint az új eljárásrend révén olyan kisvállalkozások is bekapcsolódhatnak az eredetiségvizsgálatba, amelyek korábban az öt technológiabirtokostól függetlenül szerettek volna működni, de a régi szabályozás arra nem adott lehetőséget. A két hatóság az öt korábbi technológiabirtokos cég hétfői közös közleményére reagált, amelyben szerződésszegéssel vádolták a kormányt szerződésük idő előtti felbontása miatt. Azt is állították, hogy emiatt az ágazat mintegy háromezer munkahelye került veszélybe.A cégek állítása szerint a kormány 2009. december 22-én, egyeztetések nélkül, kormányrendeletben módosította az eredetiségvizsgálattal foglalkozó magáncégek 2011. január 31-ig szóló szerződését. Az öt cég képviseletében Balla Béla, az egyik társaság, az IHG Zrt. vezetője hétfőn azt mondta: január 22-ára demonstrációt szerveznek, hogy megmentsék az ágazat mintegy háromezer munkahelyét és "elérjék a gépjármű-tulajdonosok költségeinek csökkentését". ![]() Kiélezi a versenyhelyzetet az új rendszer - állítja az NKH Az NKH és a KEK KH keddi közleményében visszautasította az öt cég állításait, arra hivatkozva, hogy a feladatot továbbra is ugyanazok a műhelyek látják el, mint korábban, így a változás miatt nem szűnnek meg munkahelyek. Az új jogszabályi és technológiai környezet viszont minden vizsgálóállomással szemben olyan, egységes elvárást támaszt - egészséges versenyhelyzetet teremtve -, ami viszonylag kis beruházással teljesíthető. A kormányrendelet értelmében az eredetiségvizsgálatot ténylegesen végző - több mint ezeregyszáz vizsgálóállomás - a befizetett díj negyven százalékát kapja munkájáért, ami magasabb, mint amihez az új szabályozás előtt hozzájutottak. Az ügyfelek számára januártól nem nőtt az eredetiségvizsgálat díja - hangsúlyozza a közlemény. A hatóságok rámutatnak: az új eljárási rendnek megfelelően az öt korábbi technológiabirtokost a folyamatból kihagyva, a vizsgálóállomások közvetlenül kerülnek szerződéses jogviszonyba az NKH-val. A hatósági szerződéssel rendelkező vizsgaállomások közvetlenül kapcsolódnak a KEK KH által üzemeltetett, és az eredetiségvizsgálatot támogató informatikai rendszerhez. A két hivatal szerint az eredetiségvizsgálat új eljárásrendje egyszerűbbé teszi az autótulajdonosok ügyintézését is, mivel a vizsgálat helyszínén, közvetlenül a vizsgálatot követően megkaphatják a vizsgálat eredményét igazoló hatósági bizonyítványt. Az előzetes eredetiségvizsgálatot 1998-ban vezették be, elsősorban bűnmegelőzési szempontok miatt. A vizsgálat 2004 óta működik hatósági eljárás keretében. Mondja el a véleményét Ön is!Hozzászólások - 1 hozzászólás
azeredetisegvizsgalat 2010. január 31. vasárnap, 09:18 Mint eredetiségvizsgáló cég vezetője, az öt technológia birtokos egyik alvállakozója jogosultnak érzem magam arra, hogy leírjam a valóságot. A hatóságok azon "törekvése", hogy minket kis, közép, mikróvállalkozásokat kedvezőbb helyzetbe hozzanak, nem fedi a valóságot. A mostani szabályozást megelőző működési metódust is ez a Kormány alakította ki. Az ő közbenjárásuknak vívmánya volt a vizsgálati díj hatósági díjjá tétele - ezáltal a versenyhelyzet megszüntetése - illetve a csekken történő befizetése, a vizsgálati eredmény azonnali átadásának megszüntetése,illetve ők intézték el, hogy az Eclipse körülbelül havi 100 millót "kaszáljon" - valójában - pályáztatás nélkül, csak ebből a megrendelésből. Tudni érdemes, hogy az Eclpise-nek, nem csak ez a kormányzati megrendelése van, de nagyságrendileg mind hasonló. Ez a kormány vezette be a műszaki vizsgán az integrált vizsgálatot 7200 Ft-ért. Ezt tették most egyenértékűvé az eredetiségvizsgálattal,de már eredetiségvizsgálat díjon számolva, ami 17-20 000 Ft között van személygépkocsinál. Mivel az integráltvizsgálat eredeti célcsoportja már mind átesett a vizsgálaton, egy hazugsággal indokolva kiterjesztették újabb - becslésük szerint - 300 000 autóra, de már az emelt díjon. Ez nagyjából 6 milliárd bevételt generál nekik. A közlemény szerint nekünk eredetiségvizsgálóknak eztán jobb lesz, mert több jutalékot kapunk. Ez persze nem igaz. Ráadásul még Ignácz úr állítása szerint is kb. 1-2 milliós befektetés szükséges a rendszerbe lépéshez. Ezért csak az Eclipse által "fejlesztett" KERT rendszer hozzáférést kapjuk, ami tulajdonképpen egy admin felület, itt kell rögzíteni a vizsgálat elemeit. Szakmai támogatás nincs. Ez inkább az új vizsgálókat érinti hátrányosan, hiszen mi már tudjuk mit hol kell keresni, mivel kell összehasonlítani, hogy kell kinéznie. Ráadásul a vizsgálati díjakat is előre be kell fizetnünk az NKH számlájára, szintén 1 milliót. Az intézkedések nem előnyösebb, hanem hátrányosabb helyzetbe sodornak minket vizsgálókat. De a társadalomra rótt terheket is növeli, ráadásul indokolatlanul. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy Magyarországon mintegy százezer fantom-, illetve vagyontalan cég működik, melyek a statisztikák szerint összesen több mint százmilliárd forint köztartozást halmoznak fel évente?
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

