Vállalkozói negyed kezdőlap

Szavazás

Twitter

Az ellenállhatatlan webszövegek titkai

Legfrissebb


Vállalkozói Világ

Címkék: autó, vállalkozás, törvény

2010.01.18 12:01:00 - MTI

Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Állami sarc autóbontókra

A Hajdú-Bihar megyei autóbontósok újabb állami sarcnak tartják a közlekedési tárca rendeletét, amelyben a minisztérium januártól hozzávetőleg egymillió forint értékű járulékos beruházásra kötelezi a bontókat.

A Hajdú-Bihari Napló értesülése szerint nem sokon múlott, hogy a napokban emiatt leálljon a magyarországi személygépkocsi- és kishaszonjármű-import.

MTI
Egyelőre haladékot kaptak a vállalkozások

A legtöbb bontó ugyanis nem tudta vállalni a pluszköltséget, ezért szerződést kellett volna bontaniuk az importőrökkel, akik emiatt kénytelenek lettek volna leállítani a behozatalt. A vállalkozások egyelőre haladékot kaptak a rendelet végrehajtására.

A lapnak nyilatkozó vállalkozók elmondták: később sem lesz több pénzük festékrétegvastagság-mérőre, anyagfolytonosság-mérőre, és egyéb, a rendeletben előírt berendezésekre. Szerintük mindez felesleges is, hiszen az eredetiségvizsgálat nem a bontók feladata. Ugyanakkor az importőröknek kötelességük gondoskodni a roncsautók megsemmisítéséről, ellenkező esetben fel kell függeszteniük az új kocsik behozatalát, ami az év elején majdnem meg is történt - olvasható a Hajdú-Bihari Naplóban.

A január elseje óta hatályos fémtörvény reguláiról ide kattintva olvashat.

Mondja el a véleményét Ön is!

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kérdezze szakértőinket!

Dr. Egerszegi TamásDr. Egerszegi Tamás

Egerszegi Ügyvédi Iroda
ügyvéd, vezető

Lukász Helga, Szombati OrsolyaLukász Helga, Szombati Orsolya

Profonte Management Akadémia
értékesítés, ügyfélkezelés

Balogh-Celebrini TivadarBalogh-Celebrini Tivadar

emtrek Kft.
cégfejlesztési konzulens, coach

Török AntalTörök Antal

iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator

Dr. Badacsonyi TamásDr. Badacsonyi Tamás

pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető



Online tanfolyam


Keresés

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Hírlevél

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!

Tudta-e Ön?

hogy a munkahelyi hiányzások legnagyobb részét a pszichológiai megbetegedések okozzák?
Aszad Aszad Bassár el-Aszad szíriai elnök és kiterjedt rokonsága egyes források szerint 40 milliárdos...

Címketár

vállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179)

CÍMKETÁR »