SzavazásLegfrissebb
|
MunkaügyCímkék: Mecsek, bányászat, urán, munkahelyUrán után kutat a Mecsekben a WildhorseÚjabb földtani próbafúrásokkal vizsgálja a WildHorse Energy Hungary Kft. a mecseki urántermelés újraindításának lehetőségét. A fejlesztésről a kutatási eredményeket tartalmazó megvalósíthatósági tanulmány alapján döntenek. ![]() Biztató eredmény esetén legalább húsz évig üzemel majd a bánya A cég által a közelmúltban kidolgozott, előzetes bányászati koncepció lényege, hogy az érc feltárása nem függőleges aknákon, hanem egy, a felszínre nyíló enyhén lejtős vágatpáron - úgynevezett lejtősaknákon - történne. Ez valójában két széles alagút, amelyen keresztül egyrészt a gépesített kőzetszállítás történik, másrészt ezek biztosítják a szellőztetést is. Újdonság, hogy a radiológiai szempontból bevizsgált meddőkőzetet nem a külszínen, hanem a már termelésből kivont bányavágatokban helyezik el. Ha a cég a beruházás indítása mellett dönt, a projekt teljes időtartama mintegy két és fél évtizedre tehető. A WildHorse pécsi kutatási területén - a jelenlegi, korai stádiumban becsülhető kitermelhető ásványvagyonból kiindulva, évi 1 200 000 tonna nyersérc kitermelése mellett - a bánya élettartamát legalább húsz évre tervezik. Ehhez adódik még az induló beruházás - külszíni épületek, létesítmények, ércfeldolgozó üzem, lejtősaknák kihajtása -, valamint a bányabezárás és rekultiváció időtartama, amelyek együttesen öt évre becsülhetők. A tervezett bányanyitás jelentős hatással lehet a nyugat-mecseki körzetben élők életére. A beruházás mintegy ötszáz új álláshelyet hoz létre közvetlenül, amely áttételeken keresztül becslések szerint a foglalkoztatottság további, mintegy ezerfős bővülését eredményezheti. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy az idei év első félévében 2006 hasonló időszakához képest 29 százalékkal nőtt a cégek fize- tésképtelenségi mutatója?
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

