SzavazásBelépésLegfrissebb
|
KülföldCímkék: innováció, kkv, kiállításÖt perc kell a nyerő ötlethezMagyar delegáció indul Franciaországba, a tizennegyedik Innovact-re, az innovatív tevékenységet folytató vállalkozások európai találkozójára. "Bár az Innovact már tizennégy éve jelentős esemény az innovációs szektorban, szövetségünk most kapott először meghívást a szervezőktől" - mondja kérdésünkre dr. Antos László, a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) elnöke. Az eseményt március másodikán és harmadikán tartják a franciaországi Reims-ben, ahová Európa fiatal, innovatív vállalkozásait, szakértőket, technológiai parkok képviselőit, és egyetemeit várják a szervezők. A MISZ-delegáció tagjainak csupán az útiköltséget kell saját zsebből fizetniük, ugyanis a belépőt, a kiállítói stand bérleti díját, a szállás és étkezés költségeit a fogadó fél állja.![]() Tavaly nagy sláger volt a sűrített levegővel hajtott autó Dr. Antos a magyar küldöttség létszámát még nem tudta megmondani, a folyamatosan érkező jelentkezésekből azonban arra következtet, minden helynek lesz gazdája. "Idén a rendezvény fő témája az "ökoinnováció" lesz, ezen belül három szektort hoztak létre. Külön mutatkozhatnak be az energia, környezet, fenntartható fejlődés területén, a biotechnológia, mezőgazdaság, élelmiszer- és vegyipar számára készült, illetve az internethez és az e-businesshez kapcsolódó fejlesztések. Emellett a rendezvényen bármilyen témakörhöz kapcsolódó innovációval be lehet mutatkozni." A MISZ a jelentkezések beérkezési sorrendje helyett szakmai szempontok szerint választja ki a delegáció tagjait. A 2004 után alapított, innovatív tevékenységet folytató cégek jelentkezését január tizennegyedikéig fogadják. Azok a fejlesztő cégek, akik nem a MISZ delegációjában utaznak ki a rendezvényre, szállás nélkül négyszáz, szállással együtt ötszáz eurót fizetnek majd. A szervezők cserébe négy négyzetméternyi berendezett, árammal ellátott kiállítói standot, napi két étkezést és igény szerint szállást biztosítanak. "Az Innovact fórum, üzletember találkozó és innovációs kiállítás egyben, résztvevői egymás potenciális partnerei. Kiváló lehetőség a magyar cégek nemzetközi bemutatkozásához" - véli Dr. Antos. A francia szervezők szerint még a kiállítás előtt célszerű végiggondolni, miként mutatható be öt perc alatt a reklámozni kívánt fejlesztés. Célszerű a kiállítás alatt és az üzleti életben egyaránt használható marketing eszközt választani. A tavalyi Innovact-re két és fél ezren látogattak ki, a kétszázhetven kiállító közül kétszázhúsz volt fiatal, innovatív vállalkozás. A rendelkezésre álló negyvennyolc óra alatt több mint hatszázötven hivatalos üzleti megbeszélés történt. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia Iroda.hu Kft.
emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Pornó tartalmak a Coca-Cola Facebook-kampányában
Most éppen a Coca-Colának kellett szabadkoznia egy új kampánya miatt: a Dr. Pepper...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy 2006-ban a közalkalmazottak száma körlbelül 800 ezer, a multinacionális cégek is csak 500 ezer alkalmazottat foglalkoztatnak, ami azt jelenti, hogy a dolgozók többsége a kis- és középvállalkozásokban tevékenykedik.
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |




Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Kalmár Zoltán
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

