Vállalkozói negyed kezdőlap

Szavazás

Twitter

Az ellenállhatatlan webszövegek titkai

Legfrissebb


Marketing

Címkék: marketing, bor

2010.01.08 07:41:00 - MTI

Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Idén is lesz közösségi bormarketing

Ebben az évben is lesz közösségi bormarketing Magyarországon, annak ellenére, hogy az alapítók a múlt év végén tartott közgyűlésen úgy döntöttek: a Magyar Bormarketing Nonprofit Kft. kezdeményezze a felszámolását.

Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára, a kft. egyik alapítójának képviselője szerint a kft.-t a tulajdonosok döntése alapján azért számolják fel, mert jelentős mértékű adósságot halmozott fel, s ezt az alapítók saját forrásból már nem tudták finanszírozni. Az adósság meghaladta a tízmillió forintot.

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) Agrár Marketing Centruma (AMC) várhatóan a héten dönt arról a közbeszerzési pályázatról - ezt múlt év decemberében írták ki -, amelynek keretében két pályázó közül kiválasztják azt a céget, amelyik idén a magyar közösségi bormarketing koordinációját végezheti. A közbeszerzési pályázat eredménye várhatóan a jövő héten válik majd ismertté.

MTI
Jövő héten derül ki, melyik cég koordinálhatja a közösségi bormarketinget

Horváth Csaba beszélt arról is, hogy a közösségi bormarketing alapvető céljai a múlt évhez képest nem módosulnak. Azaz főként a belföldi akciókat részesítik majd előnyben, mivel csak a belföldön forgalomba kerülő borok után kell fizetni forgalomba hozatali járulékot. Emellett elsősorban a minőségi borok marketingjére fordítanak nagyobb figyelmet, mivel ezen termelőktől folyik be jelentősebb összeg, amely a finanszírozást biztosítja. A termelők éppen ezért úgy gondolják, hogy azokat a termékeket kell elsősorban marketingtámogatásban részesíteni, amelyek megfelelnek ezeknek a kritériumoknak. A közösségi bormarketing fontos feladata még az is, hogy fogyasztásösztönző akciókat szervezzen.

A HNT főtitkára közölte: a múlt évben mintegy hétszázmillió forint állt e célra rendelkezésre. Ez az idén várhatóan kevesebb lesz, mert kisebb volt a múlt évi szőlőtermés, így kevesebb bor után kell majd forgalomba hozatali járulékot fizetni. Emellett nemcsak a kisebb mennyiség, hanem a borkínálat szerkezete is átalakult, vagyis a kevésbé jó minőségű borok után fizetnek több járulékot, ám ez összességében kevesebb lesz, mint az előző évben. Horváth Csaba szerint a helyzet a hónap végére átlátható lesz, és az idén is folytatódhat a magyar közösségi bormarketing program.

Mondja el a véleményét Ön is!

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kérdezze szakértőinket!

Dr. Egerszegi TamásDr. Egerszegi Tamás

Egerszegi Ügyvédi Iroda
ügyvéd, vezető

Lukász Helga, Szombati OrsolyaLukász Helga, Szombati Orsolya

Profonte Management Akadémia
értékesítés, ügyfélkezelés

Balogh-Celebrini TivadarBalogh-Celebrini Tivadar

emtrek Kft.
cégfejlesztési konzulens, coach

Török AntalTörök Antal

iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator

Dr. Badacsonyi TamásDr. Badacsonyi Tamás

pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető



Online tanfolyam


Keresés

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Hírlevél

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!

Tudta-e Ön?

hogy a szürke- és feketemunkával foglalkoztatottak számát 800-900 ezerre becsülik?
Aszad Aszad Bassár el-Aszad szíriai elnök és kiterjedt rokonsága egyes források szerint 40 milliárdos...

Címketár

vállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179)

CÍMKETÁR »