Vállalkozói negyed kezdőlap

Szavazás

Twitter

Az ellenállhatatlan webszövegek titkai

Legfrissebb


Vállalkozói Világ

Címkék: vállalkozás, csőd, felszámolás

2010.01.07 19:01:00 - Munkatársunktól

Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Adóforintok, elszálló ágon

A Ferihegyi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. (BA) háza táján, jogi igazgatójuk decemberi őrizetbe vételét követően ismét "érdekes" ügy körvonalazódik, csődbe menő és offshore cégekkel.

A magyar állam által 25 százalék plusz egy részvény erejéig tulajdonolt üzemeltető cég 2008. februárjában adta el a légiutasok csoportos fuvarozását 1992 óta végző leányvállalatát a Budapest Airport Minibusz Szolgáltató Kft.-nek (BAMSZ). A birtokon belülre kerülő szerencsés vevő a fehér Ford Transitok mellé koncessziós jogot is kapott, melynek értelmében négy éven keresztül kizárólagos joggal szállíthat minibuszaival utasokat a reptér és a főváros között. A szolgáltatás életképességéhez kétség sem férhet, sokan választják a zónánként szabott tarifával dolgozó buszokat a reptér előtt ácsorgó taxisok helyett.

mti


Szerencsétlen váltás


A váltás mégsem hozott szerencsét. A BAMSZ-t az aláírt koncessziós szerződés járműparkjának folyamatos megújítására kötelezte, emellett tovább kellett foglalkoztatniuk a reptér állományából átvett, kétszáz fős munkavállalói gárdát is. Gyorsan kitűnt, hogy a cég likviditási gondokkal küszködik, Oravecz Zoltán ügyvezető igazgató el is ismerte, hogy kiadás-bevétel mérlegük rosszabb a vártnál. A helyzetet a világgazdasági válsággal magyarázta, ami egy év alatt Ferihegy forgalmát is ötödével vetette vissza.

Miután az APEH a tetemesre nőtt adótartozásai miatt 2008. szeptember negyedikén végrehajtást kért a BAMSZ ellen, tulajdonosai a cég nevét és székhelyét is megváltoztatták. Az év szeptember huszonkettedikétől Budtransfer néven futott tovább, székhelye Vecsésről az ötödik kerületi Nádor utcába került át. A Budtransfer tulajdonosa a Credit Expo Kft. (CE) (székhelye: Vecsés, Üllői út 809/A) amely cégben Oraveczen és családtagjain kívül többek közt Oskó Tamás is résztulajdonos. Tavaly december elseje óta már a CE is felszámolás alatt áll. A Budtransfer és a CE szoros kapcsolatára jellemző, hogy a hivatalos cégiratokban előbbi cég elérhetőségeként Oravecz creditexpós e-mail címét adták meg.

mti


Lesújt a végzet


A Budtransfert 2009. december kilencedikén érte el végzete, a Fővárosi Bíróság jogerős döntésének következtében. Felszámolásához december végén látott hozzá a Vectigalis Zrt. A minibuszok a fentebb vázolt kanosszajárás ellenére zavartalanul közlekedhettek tovább. Időközben ugyanis megjelent a képben a CE-éval azonos vecsési címre 2009. január végén bejegyzett Airportshuttle.hu kft. (ügyvezetője Knapp Judit, aki szintén Oravecz köréhez tartozik), amely tőkeemelés révén szerzett meghatározó részesedést az adósságokat felhalmozó, egyben több, mint százötven, a BA-tól átvett munkavállaló sorsáért is felelős Budtransferben. Azóta a helyzet tovább bonyolódott: az Airportshuttle.hu szeptember elején ugyanis ötszázezer forintos törzstőkéjű kft-ből zrt.-vé alakult, nem is akármilyenné. Az Airportshuttle.hu Zrt.-t (AS Zrt.) ugyanis az USA off-shore paradicsomában, Delaware államban jegyezték be, 2009. június 15-én. Az ötmilliós törzstőkéjű részvénytársaság képviseletére Knapp Judit vezérigazgató jogosult. Az AS Zrt.-nek és a felszámolás alatt álló, tízmilliós törzstőkéjű CE-nak még a számlavezető szolnoki bankfiókja is azonos.

vnegyed
Oravecz Zoltán "cégbirodalma" - nagyításhoz kattintson a képre!

Az 1992 óta közmegelégedésre dolgozó minibuszosok a hazai viszonyok ismeretében jelenleg egyáltalán nem érzik garantálva munkahelyeik biztonságát. A BA Zrt által eladáskor aláírt szerződés ugyanis tartalmazta a munkavállalók továbbfoglalkoztatásának garanciáját. Szakszervezetük vezetője emiatt a felszámolóbiztoshoz fordult, aki szerdán, a reptéren járva említette, hogy ha máshonnan nem, az állami bérgarancia-alapból pénzükhöz jutnak.

vnegyed
Oskó Tamás cégei - nagyításhoz kattintson a képre!

Hurráoptimizmus

A minibuszok üzemeltetésének lehetősége természetesen nem ingyen hullott (volna) Oraveczék kezébe. A tranzakció teljes vételárát azonban tudomásunk szerint máig sem fizette ki a szerencsés nyertes, igaz, Hardy Mihály kommunikációs igazgató szerint a negyedében állami tulajdonú cég még mindig bízik abban, hogy hozzájut pénzéhez (pénzünkhöz). A menedzsment reményei azonban a dolgok jelen állása szerint a hurráoptimizmus kategóriájába sorolhatóak, a cégadatok fényében legalábbis. A BAMSZ 2009. április 14-én keltezett - interneten hozzáférhető - 2008-as eredménykimutatásában ugyanis több mint hatszázhúsz millió forintos üzemi veszteséget jelentett be. A cég sikeres "offshore-izálása" végeztével pedig minden remény szertefoszlik arra, hogy az állam megkapja jogos jussát.

Józan ésszel az is érthetetlennek tűnik, hogy mi okból hagyta jóvá a BA menedzsmentje a minibusz-cég minimális tőkéjű cégek bevonásával történő, sorozatos átalakítását, hiszen ha időben lépnek, most nem kellene a felszámolóbiztosnál kuncsorogni a jogos juss behajtása érdekében.

Az üggyel kapcsolatban eljuttattuk kérdéseinket a BA Zrt.-hez is, kommunikációs igazgatójuktól azonban sem választ, sem másfajta visszajelzést nem kaptunk.

Mondja el a véleményét Ön is!

Hozzászólások - 6 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Káplár Roland 2010. október 16. szombat, 19:10

Egyetértek az előttem szólóval. Remélem egyszer leültetik ezt a csaló-lopó bandát.Így könnyű,havi több millióból él a drága Oravecz,Oskó család!!Rohadt bűnözők.Miért nem viszik már el őket bilincsbe????

Zebra 2010. október 13. szerda, 21:10

Éleslátó 2010. március 04. csütörtök, 06:46-kor írt hozzászólásával teljesen egyetértek. Ennek a "cégvezetésnek" már régen csücsülni kellene a rácsok mögött. Én már csak tudom, hisz ott dolgoztam, és azért rúgtak ki, mert napi 10-12 órai kemény munka után megálltam egy kisközért előtt két percre, hogy vegyek magamnak valamit. Esküszöm, hogy nem viszek nekik bablevest oda be...

Tudor 2010. július 15. csütörtök, 08:53

„2009. január végén bejegyzett Airportshuttle.hu kft. (ügyvezetője Knapp Judit, aki szintén Oravecz köréhez tartozik)” http://www.nogradrallye.hu: „Hóhányó Kupa eredmények Írta: Bubu 2008. december 16. kedd, 00:29 Az elsõ helyen Vincze Ferenc végzett egy Citroen Saxoval, a második a VW Golf-os Oravecz Zoltán - Knapp Judit kettõs. Harmadik helyen Kovács Szvórád József ért célba egy VW Polo-val." Az eredménytáblázat innen letölthetõ http://www.nadi.video.hu/pdf/08_12_14_hohanyokupa_vegeredmenyek.pdf Találó a kupa megnevezése, ahol még Oskó Tamás is résztvevő volt!

Bennfentes 2010. március 18. csütörtök, 10:11

Tele a cikk pontatlanságokkal, ami mutatja, hogy írója nem kérdezett senkit a dolgozók közül, csak leült a google elé és összerakott valamit. Egy "tényfeltáró" cikkben legalább a cégek neveit nem ártana pontosan leírni, mert ugyan apróságnak tűnik, de nagymértékben rontja a tartalom hitelességét. Sokkal többet ki lehetett volna hozni ebből a történetből, de ez csak egy pontatlan és névtelenül összehordott fércmű, számomra értékelhetetlen. Legközelebb tessék kimozdulni, beszélni azokkal, akik a cikkben szerepelnek, a dolgozókkal. Mert ugye a szándék az volt, hogy az ő érdekükben szülessen egy kiáltás és nem valamelyik konkurrens cég által megrendelt bértollnoki munkáról van szó...?

Éleslátó 2010. március 04. csütörtök, 06:46

Oravecz egy szélhámos csaló az Oskó Tamás meg a bűntársa! Egy sima cégvezetőt már régen becsuktak volna ennyi adó hátralékkal! Ki az állam részéről az a birka, aki ennyire nem látja ,hogy egy teljesen fedezethiányos vállalkozói csoport vissza él, egy patinás cég állóeszközeivel! Ezt a százegynehány buszt, oda adhatjuk bármelyik értelmes számolni tudó magyar embernek, és kiderülhet, szumma nyereséges lehet, vagy veszteséges! Oravecznek hiába adjuk oda, mert ha ezt elveszik tőle, a lukas autószerelő gatyájából, ki lesz a buta segge és slussz! Véleményem szerint ez egy sima btk 318.szakaszba ütköző csalás btte és egy 317szakaszba ütköző sikkasztás büntette, majd jön hozzá még az üzletszerűen, bűnszervezetben és a számviteli fegyelem megsértése törvényhelyek! Cirka 4-6 év börtön előzetesen kinéz ennek a csapatnak! Reméljük, valaki ezt is beküldi végre az NNI-hez, hogy dőlne be minden ilyen vállalkozás! Hardy úrnak: Kedves Mihály, szólj a főnöködnek, ez jogilag nem gáz, ez már szégyen! Amit Ti hozzá tesztek, szintén az! Jelentsétek már fel végre ezt a bagázst! Ja, bocs: akkor kiderül, ott nálatok sem minden fehér?

kismnerf 2010. január 09. szombat, 18:38

Néhány kiegészítés a minibuszról szóló cikkhez: - a bérgarancia alapból csak kb. bruttó 930-és 1000e Ft közötti összeget kapnak a dolgozók. Ez azt sem futja ki, hogy az ún. állásidőre (a felszámolás végéig) járó bért megkapják. Nincs benne a végkielégítés (amit kiszervezéskor a BA "elfelejtett" odaadni, az indoklás az volt, hogy jogfolytonosan, azonos feltételekkel lesznek továbbfoglalkoztatva), a felmondási idő, 3 havi újrakezdési támogatás, ez elmaradt cafeteria (közel 1 év), a ki nem fizetett túlórák, valamint a ki nem fizetett törzsgárda tagság. Vannak olyan régi dolgozók, akiknek a kollektív szerződés szerint akár 8 havi végkielégítés is járhat, valamint 6 havi felmondási idő. Így 2-3 millió forint az, amit "kivettek" a zsebükből. - a havi bérelszámolási lap szerint befizetett nyugdíjjárulék, ami valójában nem lett befizetve, stb.

Kérdezze szakértőinket!

Dr. Egerszegi TamásDr. Egerszegi Tamás

Egerszegi Ügyvédi Iroda
ügyvéd, vezető

Lukász Helga, Szombati OrsolyaLukász Helga, Szombati Orsolya

Profonte Management Akadémia
értékesítés, ügyfélkezelés

Balogh-Celebrini TivadarBalogh-Celebrini Tivadar

emtrek Kft.
cégfejlesztési konzulens, coach

Török AntalTörök Antal

iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator

Dr. Badacsonyi TamásDr. Badacsonyi Tamás

pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető



Online tanfolyam


Keresés

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Hírlevél

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!

Tudta-e Ön?

hogy megalakult a Magyar Spin-off Vállalkozások Szövetsége, mely a magyar kutatókat ösztönzi cégalapításra?
Aszad Aszad Bassár el-Aszad szíriai elnök és kiterjedt rokonsága egyes források szerint 40 milliárdos...

Címketár

vállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179)

CÍMKETÁR »