SzavazásLegfrissebb
|
MunkaügyCímkék: munka, stressz, összefüggésMunkakörülmények és a stresszA stresszről leginkább egyéni szinten szoktunk beszélni, megvizsgáljuk, hogy mit tehetünk mi a stressz ellen, mik a megküzdés hatékony eszközei. Lehet azonban úgy is ránézni egy-egy munkahelyre, hogy a munkafeltételek stresszkeltő hatását vizsgáljuk. A körülmények ugyanis legalább annyira számítanak, mint az egyéni megküzdési mintáink. A munkafeltételek stresszkeltő hatásai közül az első mi más is lehetne, mint a létszámcsökkentés és elbocsátások, illetve a juttatások csökkenése, amit a válság következményeként többen is megélhettek az utóbbi időben. Legalább ennyire stresszkeltő azonban, ha a dolgozók állandó változásnak vannak kitéve, mint amilyenek a különféle átszervezések az osztályon vagy a vállalatnál, vagy a cég várható eladása, illetve költözése. Ha ezek történnek, biztosak lehetünk benne, hogy a dolgozók stressz szintje az átlagosnál jóval magasabb. Ebből a szempontból hasonlóan negatív változás a vezetőváltás is, hiszen egy új vezető más személyiséggel és elvárásrendszerrel bír, és a hozzá való alkalmazkodást, a hierarchia kivívását újra fel kell építeni. Ez stressz, még akkor is, ha a váltás a cégre és az eredményekre nézve pozitív hatású.![]() Feszültséget kelt a folyamatos átszervezés is Hasonlóan negatív hatással bír a rendszeres túlóra, vagy ha a dolgozói hibák, mulasztások elkövetése súlyos következményekkel jár, és az is, ha az alkalmazottaknak úgy általában kevés ráhatásuk van arra, hogy hogyan is végzik a munkájukat. Ebből következik, hogy a rutinjellegű munkák is fokozottan stresszkeltő hatásúak. Minél több függ tőlünk, minél nagyobb a kezünkben a kontroll, annál alacsonyabb a terhelés érzése. Az emberi tényezők közül rontja a helyzetet, ha kevés lehetőség van a munkahelyen fejlődésre, akár személyes kvalitások tekintetében, akár a karrier fejlődésében. Az is negatív, ha a fizetés átlag alatti, vagy ha a munkatársak egymástól elszigetelten végzik a munkájukat. Pozitív hatások Hasonló megfontolás alapján vannak olyan körülmények és feltételek is, amelyek pozitív hatással vannak a beosztottakra, azaz csökkentik a stressz szintjét. Az első a munkavégzés ergonómia szempontjai, a kényelmes és élhető munkahely megléte. Az emberi tényezők közül ilyen, amikor a dolgozók rendszeresen adekvát elismerést kapnak a munkájukért, de az is, ha a munkavégzés keretei teljesen világosak mindenki számára. Ha például mindenkinek van munkaköri leírása, ami tartalmazza a feladatait, kötelezettségeit és a jogait is. Ha van a vállalatnál lelki egészség megőrzését támogató program, az külön előny. Fontos szempont a nyílt, bizalmi alapú kommunikáció, amit ha támogat a vezetés, jelentősen építi a munkatársak biztonságérzetét, és az információ áramlására is kedvező hatással van. ![]() Negatív hatása van az elszigeteltségnek és az átlag alatti fizetésnek is Sokat segít, ha tudatos családbarát intézkedéseket hoznak, és tartanak be, ha rugalmas a munkaidő, és nem utolsó sorban, ha a cég rendszeres tréningeket, továbbképzéseket biztosít munkavállalói számára. Olyan apróságok is pozitívan hatnak, mint az egészséges, nem cinikus humor jelenléte, vagy ha például a dolgozók személyes tárgyakat tarthatnak az irodában. Egy intézkedés önmagában még nem segít, ami sokkal fontosabb, hogy tudatos intézkedések sora induljon el, ami a meglévő kultúrát is pozitív irányba mozdítja el. Ha ugyanis csak egy-egy intézkedés történik, hajlamosak a munkatársak úgy értelmezni, hogy "ezzel akarják kiszúrni a szemünket", vagy "most biztosan valami negatív intézkedést próbálnak lenyomni a torkunkon, és ezt készítik elő egy pozitívval". Ha tényleg elkötelezett a vezetés, és tudatosan tesz a munkafeltételek javításáért, az hosszabb távon busásan megtérül, hiszen kevesebb energiát kell fordítania a munkatársak meggyőzésére és motiválására. Hiszen minőségi munkát csak önként végez az ember. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy amennyiben egy kis- és középvállalkozás havi tízezer forintot akar bérfejlesztésre fordítani, akkor annak munkáltatói költsége éves szinten 160 200 forint?
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |




Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

