Vállalkozói negyed kezdőlap

Szavazás

Twitter

Az ellenállhatatlan webszövegek titkai

Legfrissebb


Vállalkozói Világ

Címkék: felszámolás, vállalkozás, kkv

2010.01.06 08:01:00 - MTI

Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Harmadával több cég ment tönkre tavaly

Az egy évvel korábbinál 31,5 százalékkal több, összesen 15066 cég ment tönkre tavaly Magyarországon és az idei év sem kecsegtet túl sok jóval.

Az egész éves adat ugyan megfelel az előzetes várakozásoknak, az éven belüli lefutás azonban elnyújtott válságot mutat, ami rossz hír a magyar gazdaság számára - közölte az Opten céginformációs szolgáltató.

Az Opten stratégiai igazgatója, Csorbai Hajnalka arra emlékeztet a közleményben, hogy az év második felében hónapról hónapra ezerháromszáznál is több felszámolási eljárást indítottak a hitelezők, így a második félévben a naptári hatásoktól megtisztítva éppen annyi felszámolás indult el, mint az elsőben. Ennek alapján 2010 első felében sem számít érdemi javulásra ezen a téren a stratégiai igazgató.

MTIA felszámolások számához hasonlóan lassuló ütemben bár, de tovább emelkedik a felszámolt társaságok átlagos árbevétele is, emiatt feltételezhető, hogy a bedőlt cégek egyre több kifizetetlen számlát hagynak maguk után, magukkal rántva beszállítóikat, alvállalkozóikat.

A felszámolásoknál nagyobb ütemben, negyvennégy százalékkal, csaknem tizennégyezerre emelkedett a tulajdonosok által kezdeményezett végelszámolások száma. Ez a folyamat azonban több okból sem sorolható az egyértelmű válságjelenségek közé. "Egy következmények nélküli országban, különösen válságidőszakban pozitívumként kell értékelnünk, ha egy tulajdonos felismeri, hogy cége jövője nem biztosított, ezért megindítja a végelszámolást, és nem várja meg míg elvész az adósságtengerben" - érvel Csorbai Hajnalka. Hozzátette: végelszámolási hullámot elindíthat az adórendszer szigorítása is, a kiskapuk bezárása már korábban is okozott átmeneti felszámolási dömpinget.

Arra viszont a rendszerváltás óta még nem volt példa, hogy egy évben kevesebb új céget alapítsanak, mint az azt megelőzőben, 2009-ben azonban ez volt a helyzet. 2008-ban még negyvennyolcezer-ötszáz új céget jegyeztek be a cégbíróságok, 2009-ben viszont három százalékkal kevesebbet, összesen negyvenhétezret.

A 2008-ról mérleget adó háromszázötvenezer magyar vállalkozás adatai azt mutatják, hogy a kkv-k zöme még mindig valamilyen munkaviszonyt helyettesítő, adóelkerülésre létrehozott cég a minimálbér kétszerese körüli fizetésekkel, ezért sokkal inkább pénzt visz, mint pénzt hoz az államháztartásba - fogalmaz az Opten. A százmillió forint alatti háromszázegyezer cég összesen ötszázharmincezer munkavállalót foglalkoztat. E kis cégekben az egy főre vetített átlagos havi ráfordítás száznegyvenötezer forint.

A közepes, százmillió és egymilliárd forint közötti cégek ötszázhatvanezer embernek adnak munkát, és személyenként hivatalosan még mindig csak havi kétszázhuszonegyezer forint ráfordítással működnek. Ezzel szemben a nagyok, az egymilliárd forintnál nagyobb árbevételt elérők - szintén ötszázhatvanezer főt foglakoztatva - munkavállalóik után járulékokkal együtt átlagosan havi hatszázötvenhétezer forintot fizetnek ki személyenként. Az Opten ügyvezető igazgatója ezért megfontolandónak nevezi, hogy milyen nagyságrendű bevételtől esik el a költségvetés a kis cégek "támogatása" miatt. Tóth Tamás szerint a mikro- és kisvállalkozások számának radikális csökkenéséig a magyar gazdaság nem állítható egészséges növekedési pályára, oda pedig az adórendszer radikális átalakításán, az élőmunka terhelésének csökkentésén és a kisvállalkozói terhek behajtásán keresztül vezet az út.

Mondja el a véleményét Ön is!

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kérdezze szakértőinket!

Dr. Egerszegi TamásDr. Egerszegi Tamás

Egerszegi Ügyvédi Iroda
ügyvéd, vezető

Lukász Helga, Szombati OrsolyaLukász Helga, Szombati Orsolya

Profonte Management Akadémia
értékesítés, ügyfélkezelés

Balogh-Celebrini TivadarBalogh-Celebrini Tivadar

emtrek Kft.
cégfejlesztési konzulens, coach

Török AntalTörök Antal

iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator

Dr. Badacsonyi TamásDr. Badacsonyi Tamás

pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető


Online tanfolyam


Keresés

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Hírlevél

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!

Tudta-e Ön?

hogy ötfősnél nagyobb kiscégek körében négyből három kapcsolódik a világhálóhoz. A nagyvállalatok körében száz-, a közepeseknél pedig 97 százalékos az internet elterjedtsége?
Torony Torony Hosszú távú hasznosításra bérbe adnak tizenöt világítótornyot Szardínia tengerpartja...

Címketár

vállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179)

CÍMKETÁR »